A gyermekvédelmi gondoskodásban felnőtt fiataloknak is helyt kell állniuk az életben. Legtöbbször azonban felkészületlenül, családi támogatás és megfelelő védőháló nélkül kell boldogulniuk.

Az SOS Gyermekfalvak Magyarország sok éve dolgozik azon, hogy a gondoskodást elhagyó fiatalok minél sikeresebben és önállóbban hagyják el a gyermekvédelmi rendszert.

A képzés célja a fiatalokkal foglalkozó szakemberek képzése, szakmai tudatosságuk növelése, a résztvevők gyakorlati ismereteinek és eszközeinek bővítése annak érdekében, hogy a gondoskodásukra bízott fiatalok felkészülten, önállóan és magabiztosan hagyják el a gyermekvédelmi rendszert.

A képzés tematikája olyan fiatalok bevonásával készült, akik maguk is az állami gondoskodásban éltek, vagy élnek. A tréningek egy részében szintén jelen lesz fiatal szakértő, hogy a gyerekek/fiatalok nézőpontja és élményei minél eredetibben és hitelesebben jelenjen meg.

A képzés 2×3 napban valósul meg.

Kiknek ajánljuk:

gyermekvédelemi szakembereknek (nevelőszülőknek, lakásotthoni nevelőknek, utógondozóknak, nevelőszülői tanácsadóknak, pszichológusoknak), gyermekvédelmi gyámoknak, szociális munkásoknak, szociális munkás vagy pszichológia szakos hallgatóknak, és azoknak, akik érdeklődnek a képzés iránt.

A továbbképzés szervezője és székhelye: SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, 1094 Budapest, Angyal utca 1-3.

A képzés ingyenes!

Képzési helyszínek és időpontok:

Debrecen: január: 8-10. és március 6-8.
Budapest: február: 13-15. és április 10-12.
Kecskemét: március 20-22. és május 8-10.
Budapest: április 24-26. és június 5-7.

 

Képzők: dr. Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő, Földessy Árpád, tréner

Tudjon meg többet: https://www.sos.hu/igy-segitunk-mi/kilepo-fiatalok-leaving-care/

Jelentkezés és további információ: eniko.szucs@sos.hu

Telefonszám: 0630-656-2273, 0630-284-8565