Kilépő fiatalok – Leaving Care

a gyermekvédelmi gondoskodást elhagyó fiatalok önálló életre való felkészítésére

Háttér

A gyermekvédelmi gondoskodást elhagyó fiatalok komoly hátrányokkal indulnak az életben a családban élő fiatalokhoz képest. Nem áll mögöttük stabil család, és az átlagosnál kevesebb erőforrással indulnak a felnőtt életben. Főbb hátrányaik: lakhatási problémák, szociális védőháló hiánya, megfelelő szakmai kompetenciák hiánya, sérülékeny személyiség, stb.  Az ő esetükben az önálló életre való felkészítés több odafigyelést igényel.  A projekt arra kíván választ adni, hogyan lehet a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat felkészíteni az önálló életre, mire kell a velük foglalkozó szakembereknek különös figyelmet fordítani a tipikus kockázatok elkerülése és a minél sikeresebb felnőtt életvitel érdekében.

Előzmények

2014-2016 között a gyermekvédelmi szakemberek gyerekjogi képzését valósítottuk meg 6 európai ország SOS szervezeteivel közösen, uniós finanszírozásból. Magyarországon 130 szakember vett részt a képzéseinken és a visszajelzések alapján olyan ismereteket szereztek itt, amit a mindennapi munkájuk során is jól tudnak hasznosítani, segítette a szakemberek közötti együttműködést és közös gondolkodást a gyermek sorsáról, a beavatkozások minőségéről és hatékonyságáról. A projekt nemzetközi szinten 800 gyermekvédelmi szakembert ért el. Itthon a képzés akkreditált, így elérhető továbbra is a gyermekvédelem területén és az iskolákban dolgozó szakemberek számára.

A tréneri kézikönyv magyarul letölthető ITT.

További cél volt társadalmi párbeszéd kezdeményezése az állami gondozottak gyermekvédelemben szerzett élményeiről, jó és rossz tapasztalatairól. A projekt keretében készült dokumentumfilmek felhívták a figyelmet arra, hogy milyen sokféleképpen sérülhetnek a gyermeki jogok a gyermekvédelmi rendszeren belül.

A filmek alább tekinthetőek meg:

Miről szól a jelenlegi projekt?

A gyermekvédelmi rendszerből kilépő fiatalok önálló életre való tudatos felkészítése, sikerességük javítása, a gyermekjogi szemlélet erősítésével.

Kikről szól, kinek szól?

  • gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok
  • a fiatalokkal foglalkozó szakemberek
  • a szélesebb közönség érzékenyítése, tájékoztatása a gyermekvédelmi gondoskodásban felnövekedett fiatalok helyzetéről

A kilépő fiatalok sikerességének növelése c. projekt 6 ország, 8 szervezet nemzetközi együttműködéséből szerveződik (Észtország, Ausztria, Bulgária, Románia, Magyarország).

A jelen projekt a következő konkrét célokat valósítja meg az elkövetkezendő két évben:

  1. A gyermekvédelmi szakemberek (60 fő) képzése és mentorálása, a fiatalok bevonásával. A képzés eredményeképpen a résztvevők fokozott tudatossággal lesznek képesek támogatni a fiatalok önállósodását az élet különböző színterein, hozzájárulva, hogy a fiatalok minél sikeresebben kezdjék meg önálló életüket.
  2. A gyermekvédelmi gondoskodást elhagyó fiatalok támogató közösségének létrehozása (fiatalok, mentorok, szakemberek jelenlétével); ahol a résztvevők segítik egymást az önálóbb, sikeresebb életvezetés szempontjából. Egymást támogató közösség kialakítása.
  3. A döntéshozók és a szélesebb közönség figyelmének felhívása és társadalmi párbeszéd kezdeményezése arról, hogy a gyermekvédelemből kilépő fiatalok milyen hátrányokkal küzdenek, azzal a céllal, hogy sikerességi mutatóik a jövőben javuljanak.

A projektet az Európai Bizottság finanszírozza, 2018-2020-ig tart.

Projekt vezető: Szlankó Viola, gyermekjogi tanácsadó, viola.szlanko@sos.hu

A projektben különös hangsúlyt kapnak a fiatalok szempontjai/ötletei. A munkát végig kísérni fogja egy fiatal szakértői csoport, akik az életük egy részét gyermekvédelmi gondoskodásban töltötték el, vagy jelenleg is ott töltik. Ez biztosítja azt, hogy a fiatalok érdekei, szempontjai a lehető legnagyobb hangsúlyt kapjanak a közös munkában.

This project is co-funded by Rights, Equality and Citizenship (REC) Programme of the European Union. Responsibility for this content lies solely with SOS Children’s Villages International. The European Commission is not responsible for any information contained here.