LEGYEN ÖN IS SORSFORDÍTÓ!

Amikor átállunk a téli időszámításra, mindannyian kapunk egy órányi időt a sorstól. Te mit kezdesz vele? Ajándékozd ezt az órát – vagy akár többet – az SOS gyerekeknek!
Gyuri és testvérei otthon rettegéssel teli légkörben éltek. A gyerekek féltek a szüleiktől, és erről senkivel nem mertek beszélni. A szülői gondatlanság több balesethez vezetett, melyek közül Gyuri súlyos égési sérülése volt az utolsó. 

Az SOS Gyermekfaluba a rendőrökkel érkeztek a gyerekek. Életük lassan-lassan rendeződött. Vali, a nevelő anyukájuk kezdetben nem értette, a gyerekek miért félnek a fürdetéstől, a gőzölgő levestől. Később derült ki, hogy a forró víz otthon a büntetés egyik eszköze volt.

Az égési sérülések miatt Gyurit kórházban ápolták, szerencsére a sebek begyógyultak. SOS anyukája a lelki gyógyításon dolgozik azóta is. Esténként mesél a gyerekeknek, közösen főznek, játszanak. A sok-sok együttlét, megnyugtató beszélgetés teremtette meg a biztonság és szeretet légkörét, amiben a gyerekek egyénisége kibontakozhatott.

Gyuri az elmúlt években szépen fejlődött, a tanulásban társaival együtt halad, sportol. Az ő sorsán már sikerült fordítani: ma már biztonságban és szeretetben él testvéreivel együtt.

De vannak még sokan, akiken 1 órai béreddel is segíthetsz! Nyertél egy órát, támogasd vele az SOS gyerekeket!
2500 HUF 3000 HUF 5000 HUF Más összeg
Személyes adatok
Vezetéknév *
Keresztnév *
Utca
Város
Irányítószám
E-mail *
Telefon
Születési dátum
Igen, feliratkozom az SOS Gyermekfalvak elektronikus hírlevelére
Az adatkezeléssel kapcsolatos információkat elolvastam és elfogadom beleértve az adatok kezelésére, tárolására és továbbítására vonatkozó rendelkezéseket *