Az ombudsman megállapította, hogy jogellenes volt az az eljárás, ahogy tavaly áprilisban Baranya megyében egy leszbikus pár örökbefogadását már a barátkozási szakaszban leállították. A hír kapcsán beszéljünk az örökbefogadási rendszert érintő tanulságokról!

Fotó: Molnár Adrienn

A nagy vihart kavaró történetben a pécsi orvosnő, Molnár Adrienn és párja, Szilvia, kapcsolatukat nyíltan vállalva jelentkeztek örökbefogadásra (részletesen itt olvasható az ügy). Mivel élettársak közül csak az egyik fél lehet az örökbefogadó a magyar jogszabályok szerint, ezt Adrienn vállalta, de mindkettejük részt vett a vizsgálatokon. A párt alkalmasnak találták, nagyon jó pszichológiai szakvéleményt kaptak, jövedelmi viszonyaikat is átlagon felülinek találták. Hamarosan be is mutattak nekik egy kislányt, a 16 hónapos Natáliát, akit a felmerülő nehézségek ellenére vállaltak. Nem tántorította el őket, hogy a kislány koraszülött volt és roma, hogy az anya drogot és alkoholt fogyasztott a terhesség alatt. S az sem – ennek később szerepe lesz – hogy a kislány nevelőanyja, bár a törvényileg limitált 45 évnél nagyobb volt a korkülönbség köztük, minden követ megmozgatott, hogy ő maga örökbe fogadhassa őt, fellebbezésekkel és beadványokkal húzta el az ügyet. 2016 áprilisában egy intenzív barátkozás után már a kihelyezés előtt állt a pár, mikor az örökbefogadásukat nem engedélyezte a gyámhivatal. Azért, mert a gyám, akinek ilyenkor hozzá kell járulnia ehhez, visszavonta a korábban már megtett engedélyét. Indoklást nem kapott Adrienn és Szilvia, miért állították le a folyamatot, ám szóban úgy tájékoztatták őket, hogy a nevelőszülő miniszteri-államtitkári szinteken tett panaszt, s „fentről valaki leszólt”, hogy leszbikusok örökbefogadását ne engedélyezzék, a gyámban meg is találták a megfelelő embert, akin keresztül bele lehet nyúlni a folyamatba. A gyermek visszakerült a nevelőszülőhöz, ahol állapota leromlott, megviselte az elszakadás a megismert felnőttektől, pszichológus foglalkozott vele. Meg kellett várni, amíg kiheveri a történteket, később megkíséreltek neki másik családot találni, s tíz hónappal később örökbe fogadta egy házaspár. Adriennék fellebbeztek, ám ott sem kaptak indoklást, miért vonta vissza a gyám a hozzájárulását, majd a Háttér Társaság Egyesület segítségével ombudsmanhoz fordultak. Őket is megviselte a történet.

Székely László, az alapvető jogok biztosa az ügy kapcsán a jelentésében több olyan területre rámutatott, ahol visszásságok tapasztalhatók a hazai örökbefogadási rendszerben.

• Törvényi diszkrepancia. A különböző jogszabályok több elvet megfogalmaznak, kinek van elsőbbsége az örökbefogadásban: a házaspárok megelőzik az egyedülállókat, a megyében lakók az országban máshol élőket, majd ezután jönnek a külföldiek. De a megyében lakó egyedülállónak elsőbbsége van-e az országban máshol élő házaspárhoz képest? Az eddigi gyakorlat az volt, hogy előbb a gyermek megyéjében kerestek szülőket a házasok, majd az egyedülállók között, s ha ez sikertelen volt, ezután terjesztették fel a gyermeket az „országos listára”, ahol már az egész ország területéről néznek neki szülőket. Az ombudsman szerint a rendeletekből is ez a hierarchia olvasható ki, bár nem teljesen egyértelműen. Ez Nati esetében is így történt, a saját megyéjében nem találtak neki házaspárt, így jöttek szóba a „papíron” egyedülállóként várakozó Adriennék. A minisztérium azonban arra hivatkozott, hogy előbb az országos lista házaspárjai között kellett volna szülőt keresni a kislánynak. Pár héttel az örökbefogadás leállítása után egy minisztériumi továbbképzésen bejelentették a megyei gyermekvédelmi szolgálatoknak, hogy a jövőben a megyében élő házaspárok után az egész országban élő házaspárok között kell szülőket keresni egy gyereknek, és csak ha az egész országban nincs megfelelő pár, akkor jöhetnek az egyedülállók. Erről nem született írásos rendelet. Néhány megye azóta az új rendelkezés szerint viszi az ügyeket, a megyék többsége viszont maradt az eddig gyakorlatnál.

  Ország, város

  A számok szerint az egyedülállók többsége a saját megyéjében kap gyereket: 2015-ben 32 egyedülálló fogadott örökbe a megyéjében, s csak 7 az országos listán. Az ombudsman a jelentésben felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy egyértelműen szabályozza a megye-ország kérdést, s az eddigi gyakorlatnak megfelelően, azaz a megye egyedülállói élvezzenek preferenciát a máshol lakó párokhoz képest. Ezt alátámasztja, hogy az országos lista lassú: a minisztérium adatai szerint 2013-ben a megyén belül átlagosan 6,5 hónapba telt egy gyermek örökbeadása, az országos listán 11 hónapba.
• Intézményi diszkrimináció. Bár az eljárás során sehol nem hivatkoztak rá, a jelentés megállapítja, hogy valószínűsíthetően Adriennék szexuális orientációja miatt érte őket a jogsérelem. Ezt alátámasztja, hogy számos más esetben fogadtak örökbe sikerrel egyedülállók a saját megyéjükben, és akkor nem érkezett utasítás „fentről”, hogy inkább keressenek házaspárt a gyerek számára. A jogszabályok semmilyen kikötést nem tesznek az örökbefogadók szexuális irányultságára, csak ez alapján nem lehet kizárni valakit az eljárásból, más körülmény pedig nem merült fel ellenük. Ugyanakkor a hazai örökbefogadási rendszerben a tényleges szülői kvalitásoknál sokkal nagyobb súllyal esnek latba a külső paraméterek, mint a kor, családi állapot, a gyerekek száma vagy az állampolgárság, s ezek sokat számítanak abban, hogy gyerekhez jut-e, vagy milyen gyerekhez jut az illető.
• Terminológiai kérdések. A magyar örökbefogadási rendszer házasokat és egyedülállókat ismer. Az utóbbi kategória azonban változatos tényleges élethelyzeteket takarhat: lehet, hogy tényleg egyedül él az illető, de élhet hetero- vagy homoszexuális élettársi kapcsolatban, és itt futnak azok a házaspárok is, akiknek csak az egyik tagja akarja jogilag örökbe fogadni a gyermeket. Ám élettársak esetében szintén két szülőhöz kerül a gyermek, csak a törvény nem ad lehetőséget, hogy mindketten adoptálják.
• A gyám szerepe. Az örökbefogadás az örökbefogadó és a gyermekvédelmi gyám egybehangzó kérelmére indulhat el. A konkrét esetben a gyám vonta vissza hozzájárulását az örökbefogadáshoz, ezért nem engedélyezte azt a gyámhivatal. Az ombudsman megállapította, hogy ebben jogtalanul járt el, s pont a rábízott gyermek érdekét nem képviselte, ami az lett volna, hogy bekerüljön abba a családba, akikkel már három hete barátkozott. Az ombudsman rávilágít a fura kettősségre: a gyám sem ügyféli pozícióban nincs, sem hatósági feladatot nem lát el az eljárás során. A konkrét ügyben egyébként pár percre látta csak az örökbefogadókat. (Bár a jelentés úgy tesz, mintha saját hatáskörben döntött volna, nyilvánvalóan „felső utasításra”, állását féltve cselekedett, amit alátámaszt az is, hogy két héttel korábban még hozzájárult Adriennék örökbefogadásához.)
• A gyermek érdeke. Az örökbefogadás fő célja a gyermek végleges családba kerülése, a gyermek érdekeinek szem előtt tartásával. Adriennék ügyében pont ez sérült. Megismert, megszeretett egy családot, majd hirtelen leállították a barátkozást, ami az amúgy is több helyen élt gyereket traumatizálta. Bár később sikerült az örökbefogadása, mindez nagy időveszteség volt a számára, további tíz hónap telt el az életéből, míg egy házaspárhoz került.

Az ügy kapcsán néhány más problémakör is felmerül, melyek nem kerültek elő az ombudsmani jelentésben:

• Központosítás. Magyarországon a gyermekvédelemben is erőteljes centralizálás zajlott az előző években, 2013 óta a korábbi megyei gyermekvédelmi szakszolgálatok (ők foglalkoznak az örökbefogadások előkészítésével) az országos Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz kerültek, mely az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozik. Ez is lehetővé tehette a gyámnak való „leszólást”, hisz a gyám a helyi gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársa. A központi irányítás a helyi ügyekbe való belenyúlást megkönnyíti.
• Nevelőszülők kiválasztásának, képzésének hiányosságai. Az elmúlt néhány évben a nagy intézeteket nevelőcsaládokkal igyekeztek kiváltani a gyermekvédelemben. Ez általánosságban gyerekbarát lépés, ám ismétlődő panaszok is tapasztalhatók a nevelőszülőkkel szemben. Bár az ombudsman nem tér ki rá, a konkrét ügy a nevelőszülő miatt robbant ki, aki örökbe akarta fogadni a nála nevelkedő Natáliát, noha ennek törvényi akadálya állt fenn (több, mint 45 év volt a korkülönbség). Ebbe nem törődött bele, s nem a gyerek átgondozását segítette, ami a feladata lett volna, hanem beadványokkal bombázta a felsőbb szerveket. Ha nem teszi ezt, a baranyai örökbefogadás vélhetően gond nélkül lezajlik anélkül, hogy bárki „odafenn” erről tudomást szerez. (Ahogy több más esetben melegek sikeresen fogadtak örökbe hazánkban.) Bár sok kiváló nevelőszülő is dolgozik, örökbefogadó szülők visszatérő panasza, hogy a nevelőszülő nem tudja elengedni a gyereket, nehezíti a barátkozást. Az sem egyedi eset, hogy 45 évnél nagyobb korkülönbség esetén is a nevelőszülő „harcol”, hogy örökbe fogadhassa a gyereket, ezzel elhúzva a végleges családba kerülését. (Még sosem tettek kivételt a törvényi korkülönbség alól.) Mindez a nevelőszülők kiválasztásának és képzésének komoly gondjaira mutat rá.
• Burkolt rasszizmus. Miközben hazánkban az átlagos várakozási idő 3-4 év a gyerekre, Adriennék pár hónap után már megismerkedhettek egy kislánnyal. Ennek magyarázata, hogy a magyarországi jelentkezők többsége nem szeretne roma gyereket hazavinni, míg ők erre nyitottak voltak. Az országos listára felkerülő gyerekek jelentős része is azért nem talál családot a saját megyéjében, mert roma, vagy annak nézik a várakozók. Miközben a gyerekek származását hivatalosan nem lehet nyilván tartani, vélelmezni, a burkolt rasszizmus áthatja a rendszert, s jelenleg a legfontosabb tényező az örökbefogadásra való várakozási idő tekintetében. Egyébként a meleg és leszbikus jelentkezők jóval elfogadóbbak az átlagnál, általában idősebb és roma gyereket vállalnak (oly erősen diszkriminálja őket a rendszer, hogy másmilyenre esélyük sincs), tehát nem a házaspárok „elől” vennék el a kicsiket, hanem olyan gyereknek adnának családot, akiért nem kapkodnak a többiek.