Összeszedtünk néhány olyan előforduló gyakorlatot a magyar gyermekvédelemből, amely ellentmond a törvényeknek, vagy a rendszer céljainak.
- Anyagi okokból tilos kiemelni egy gyermeket a családjából, mégis megteszik. A Gyermekvédelmi Törvény kimondja: „a gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.” Ezzel szemben a gyakorlatban sok gyereket anyagi vagy lakhatási okból utalnak be a szakellátásba – például a szülők hajléktalansága miatt -, fővárosi adatok szerint 20 százalékukat. Természetesen az okok összefüggnek, a szegénység gyakran jár együtt más problémákkal, és a rosszabb anyagi helyzetű családok inkább „szem előtt vannak” a hatóságoknál.
- Az állami gondozottak nagy része beragad a rendszerbe. A törvény szerint az állami gondozás elsődleges célja az lenne, hogy a gyerek visszakerülhessen a családjába, ha pedig erre nincs esély, akkor örökbefogadó családba. A többségnél viszont egyik sem sikerül. A KSH adatai szerint 2013-ban a bekerült mintegy ötezer gyerekkel szemben csak 1500 került haza a családjába és 360 örökbefogadókhoz. Sok gyereket csak pont félévente látogatnak a szülei, vagy egyáltalán nem, de az örökbeadáshoz már túl idősek, maradnak állami gondozottak.
- A gyerekek átlagosan öt és fél évet töltenek gondozásban. Nincs olyan határidő, amelyen belül a vér szerinti családnak rendeznie kell a körülményeit. Az Egyesült Államokban például egy éve van erre a családnak, és ha ezalatt nem sikerül, akkor bíróság vonja meg a szülői jogaikat. Ott a gondozásban töltött idő mediánja 13,5 hónap.
- Kéthetente vagy havonta egy látogatással nem lehet életben tartani a szülő-gyerek kapcsolatot. A gyámhivatal általában ilyen kapcsolattartási rendet jelöl ki, pedig heti többszöri, de legalább heti egy találkozás lenne szükséges, ha az a cél, hogy a gyerek hazakerüljön. A gyereket néha a szülőtől messze helyezik el, nehezen megoldható a látogatás, főleg egy amúgy is anyagi gondokkal küzdő családnak.
- Egy állami gondozott gyerek ellátásának éves költsége 1-4 millió forint, de nincs rá mód, hogy ennek az összegnek egy részét a család megerősítésére, lakhatási gondjainak megoldására fordítsák. A szakellátás a központi költségvetésből megy, a megelőzést a helyi önkormányzatnak kell fizetnie. Nincs dedikálva forrás a nehéz anyagi helyzetből fakadó kiemelések megelőzésére.
- Gyámhivatala válogatja, hogy már azért kiemelik a gyereket a családból, mert a környezet alatta marad a középosztályi normáknak, máshol meg súlyos elhanyagolások maradnak esetleg évekig észrevétlenül. Nincsenek megszabva minimumfeltételek, minek kell teljesülnie, hogy a gyerek a családban maradhasson. Olykor a mélyszegénységből fakadó életformát már veszélyeztetésnek minősítik és szakellátásba utalják a gyereket.
- Egy hátrányos helyzetű családon több szakember dolgozik, de sokszor nincs köztük összhang, nincs cselekvési terv, hogy mit kellene elérni a családdal. Ha a gyerek szakellátásban van, gyakran akkor sincs kimondva, hogy a hazagondozás-e a cél, vagy csak a kapcsolat fenntartása. Sokszor nincs esélyük teljesíteni a feltételeket, hogy visszakaphassák a gyereket.
- Azok a szolgálatok, amelyeknek a családokat kellene segítenie, nehéz helyzetekben olykor a gyerek kiemelésével fenyegetnek.
- Sokszor hónapokat-éveket csúszik, míg örökbe adhatóvá nyilvánítják a gyereket. Az örökbe adhatóvá nyilvánítás után pedig átlagosan fél év telik el, míg a saját megyéjében örökbe adják a gyereket, és közel egy év, míg az országban máshol vagy külföldön. Nem foglalkoznak a vér szerinti szülővel, pedig a beleegyezésével gyorsítható lenne az örökbeadás.
- Néha nem is nyilvánítják örökbe adhatónak a gyereket, mert „olyan jó dolga van a nevelőszülőnél”, vagy már iskolás. Holott a gyerek érdeke a végleges családba kerülés, és 10 éves korig lehet még találni örökbefogadó családokat, ha máshol nem, külföldön. A kapcsolattartás elmaradását sem egyöntetűen értelmezik a megyék – akad, ahol a hat hónap szünet után indul be a gépezet, máshol a kétszer két hónap után, vagy éppen ennél hosszabb látogatási szünetet is intézkedés nélkül hagynak. Ha a gyereknek nincs esélye visszakerülni a családba, ám hébe-hóba látogatják, akkor általában nem nyilvánítják örökbe adhatóvá. Abban sincs egyetértés az egyes gyámhivatalok között, hogy a szülői jogokat ők megvonhatják, vagy bírósági tárgyalást kell kitűzni.
- Évi 1-4 millió forintból olyan fiatalokat sikerül felnevelni, akik képzetlenebbek az átlagnál. Míg az átlagnépesség fele érettségit szerez, a szakellátott fiataloknak csak negyede. A tanulási problémákban azonban a kisgyerekkori traumák is közrejátszanak.
- Az egyházi tulajdonú nevelőszülői hálózatok magasabb fejkvótát kapnak egy gyerekre. A költségvetési törvény szerint 71,4 százalékkal magasabb normatívát kapnak gyerekenként az egyházi fenntartású gyermekvédelmi hálózatok. Mindez diszkriminatív a gyerekekkel szemben. Amúgy is áttekinthetetlen a finanszírozás, az állami, önkormányzati hálózatok kapnak kiegészítő támogatást a fenntartótól, a civil tulajdonúak helyzete azonban különösen nehéz. A gyerekek után járó költségvetési normatíva nem fedezi a tényleges költségeket, ez kevesebb, mint egymillió forint gyerekenként.
- 12 év alatti gyereket nem lehetne intézetben elhelyezni, a gyakorlatban mégis megtörténik. 2014-től a 12 év alatti gyermekek csak nevelőszülőhöz kerülhetnek, 2016-ig pedig a benn levő gyerekeket is fokozatosan át kellene helyezni, ám nincs elég nevelőszülő, és nem készültek alternatívák arra a helyzetre, ha nem találnak nevelőszülőt.
- A roma gyerekek nagyobb eséllyel kerülnek be a szakellátásba és gyakrabban nyilvánítják őket fogyatékosnak. Az Európai Roma Jogok Központja felmérése szerint az állami gondozottak között felülreprezentáltak a romák.
- Testvéreket elvileg egy gondozási helyen kellene elhelyezni, ám ez a gyakorlatban nem mindig sikerül. Egy nevelőszülőnél nem feltétlenül van annyi férőhely, egy később bekerülő testvér elhelyezése is problémás lehet. (Ez nemzetközi szinten is probléma, 3 vagy több testvér együttes elhelyezése a legtöbb országban nem garantált.)
A cikk német fordítása itt olvasható.
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.
