
Válassza az Oldal lehetőséget
Lehet, hogy elmesélte már családjának és barátainak, hogyan szeretné halála után vagyonának, értéktárgyainak, személyes dolgainak elosztását szerettei között, jogi szempontból azonban ez nem jelent semmit. Ha végrendelet nélkül távozik, az öröklési jogszabályok mondják meg, ki mit kap, tekintet nélkül a még életében, szóban elmondott kívánságokra. Összeírtuk, milyen buktatói lehetnek az öröklésnek, ha Önnek nincs végrendelete vagy megfelelő jogi rendelkezése.
Van lehetőség gondoskodni szeretteinkről, de ezt nem bízhatjuk a sorsra.
Ha Ön házas, házastársa lesz az egyik kedvezményezett, de a végrendelet hiányában előfordulhat, hogy nem kap meg mindent. A törvényes öröklési szabályok szerint, ha Önnek van gyermeke, házastársa holtig tartó haszonélvezeti jogot örököl arra a lakásra, amiben közösen laktak, a hagyaték többi részéből pedig egy gyermekrész illeti meg.
A házastárs ugyanakkor nem örökölhet, ha az öröklés megnyílásakor a házastársak „már nem voltak együtt”, nem állt fenn köztük érzelmi, gazdasági, összetartozás-tudattal bíró életközösség, és a körülményekből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás.
Manapság nem minden pár házasodik össze. Az élettárs nem lesz automatikusan jogosult semmire, az öröklés szabályai nem vonatkoznak ugyanis a nem törvényes házassági viszonyokra. A jog csupán a házasság intézményét védi, az élettársak tekintetében a felek szabadon rendelkezhetnek az öröklésről. Így hiába él évek óta partnerével: ha végrendelet nélkül huny el, társa nem lesz automatikusan jogosult vagyonára. Ha van közös gyerekük, az leszármazóként örököl.
Ha egy pár tartósan külön él, de nem válik el, öröklési jogi értelemben vitatható helyzet áll elő. Ők továbbra is házasok maradnak, így továbbra is örökösök, de csak akkor, ha bizonyítani tudja, hogy az életközösség (legalábbis gazdasági és érzelmi értelemben) a különélés ellenére változatlanul fennmaradt közöttük (ennek bizonyítása igen nehéz lehet). Ha ezt el akarjuk kerülni, az egyetlen mód az, hogy öröklésről magunk végrendelkezünk.
A végrendeletírást sokan tabunak tartják, amellyel nem szükséges az időskor előtt foglalkozni. Ez sokszor oda vezet, hogy végül az élet betegség, vagy kiszolgáltatottság idején egészen máshogy rendezi el az örökhagyó sorsát és vagyonát, mint ahogyan azt ő szerette volna, tehette volna.
Mivel senki nem tudja, mit hoz a holnap, inkább legyünk felkészültek. Ha később változnak a körülmények, és mást szeretnénk, életünkben bármikor megváltoztathatjuk a végrendeletünket.
Vannak olyan változások, mérföldkövek az életünkben, ami felvetheti, ki fog örökölni utánunk. Ilyen például az ingatlanvásárlás, az esküvő, egy gyermeke születése vagy éppen a válás, egy váratlan betegség.
Lehet, hogy elmesélte már családjának és barátainak, mi a kívánsága, de jogi szempontból ez nem jelent semmit, ha nincs érvényes végrendelete.
Ha végrendelet nélkül hal meg, a törvényes öröklés rendje érvényesül, és az öröklési jogszabályok mondják meg, ki mit kap, tekintet nélkül a még életében, szóban elmondott kívánságokra.
Van egy öröklési sorrend, amely meghatározza, hogy melyik rokon mire lehet jogosult.
Ez azt jelenti, hogy bizonyos emberek örökölnek (akár az Ön tervei ellenére), míg néhányan teljesen kimaradhatnak. Ezért fontos, hogy rögzítse döntéseit egy végrendeletben.
Ha valakivel közösen veszünk egy ingatlant, érdemes eldönteni, hogyan osztjuk meg a tulajdont. Ez ugyanis meghatározza, hogy halálunk mekkora tulajdoni hányad lesz hagyatékunk tárgya. Egy ház vagy lakás jelentős vagyontárgy, ezért a végrendelet készítése során érdemes szakértő tanácsadóhoz fordulni, hogy biztosan érvényesen rendelkezzünk, és az kapja az örökséget, akinek szánjuk.
„Örülök, hogy készítettem végrendeletet és olyan dologra adakozom, ami a szívemből jön. Az, hogy az SOS-nek is hagyatékoztam, emlékeztet engem arra, amilyen értékeket fontosnak tartottam egész életemben. Másrészről így egy kicsit magamból is hagyok itt örökül valamit. Egy kicsit az én életemből, egy kicsit az én gyerekek iránti szeretetemből.”