Szakmai megújulás az SOS Gyermekfalvaknál

Újabb állomásához érkezik az SOS Gyermekfalvak szakmai megújulásának során.  A nevelőszülői családok a következő három évben Kőszegen és Kecskeméten is fokozatosan integrált lakókörnyezetbe kerülnek, nem SOS-es családok mellé.

Az együttélésnek ez a formája, az integráció jobban támogatja a gyerekek társadalmi beilleszkedését és későbbi boldogulását. Csökkentjük az egy nevelőszülői családban elhelyezhető gyerekek számát is, hogy nagyobb odafigyelés jusson egy gyermekre, ezzel párhuzamosan növeljük a nevelőszülők számát.

A SOS Gyermekfalvak klasszikus modellje szerint a gyerekek az SOS ingatlanán, egymás melletti házakban élnek nevelőszülőknél. Számos nemzetközi tapasztalat igazolja ugyanakkor, hogy a gyerekek társadalmi beilleszkedését jobban segíti, ha nem SOS-es családok közvetlen szomszédságában laknak.

Ilyen különböző kialakítású integrált falvak működnek például Ausztriában 3 helyen, Finnországban, Észtországban, Bulgáriában, Koszovóban, Üzbegisztánban, Brazíliában és Dél-Afrikában is. Magyarországon az első integrált gyermekfalut 2015-ben Orosházán hoztuk létre. Ezt a folyamatot szeretnénk folytatni mindenhol a helyi adottságok figyelembevételével. A következő 3 évben a nevelőszülői családok Kőszegen, majd Kecskeméten is nem SOS-es családok mellé kerülnek, integrált lakókörnyezetbe. Az átalakulás egy hosszú folyamat, már évek óta készülünk rá. Ez alatt az idő alatt fokozatosan alakítjuk át a rendszerünket, így minden családnak lesz ideje felkészülni a változásra.

A jövőben olyan nevelőszülőket keresünk, akik saját ingatlanukban gondoskodnának az SOS-be került gyerekekről. Az SOS ingatlanjaiban jelenleg lakó nevelőszülői családok saját házukba/lakásukba költöznek, vagy saját döntésük alapján akár az SOS ingatlanjait is bérelhetik. Az alacsony kihasználtságú, költséges ingatlanokat és használaton kívüli telkeket a közeljövőben értékesíteni fogjuk, az így befolyt összeget teljes egészében közvetlenül a magyar SOS-ben élő gyerekekre fordítjuk. A családok továbbra is megkapják ugyanazt a szakmai segítséget, amit eddig, csak területileg nem lesznek közvetlenül egymás mellett.

A nevelőszülőket érintő legfontosabb változás, hogy a jövőben csökkenteni fogjuk a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek számát, egy családban átlagosan 3-4 gyermek fog nevelkedni, hogy még több figyelem jusson a gyerekekre. Ez egyben azt is jelenti, hogy növeljük a nevelőszülők számát, hiszen változatlanul közel 400 gyermekről szeretnénk gondoskodni, ezért jelenleg is nevelőszülőket keresünk.

Az SOS Gyermekfalvak Magyarország 2017-ben költségvetésének 21 százalékát kapta az államtól normatívaként, mivel állami feladatot vállal át, 36 százalékát a nemzetközi SOS szervezettől, a többit magán- és vállalati adományozóktól. A magyar SOS Gyermekfalvak a jövőben fokozottabban számít adományozóira, az SOS nemzetközi szervezete 2020-tól ugyanis olyan országok megsegítésére csoportosítja át a forrásokat, melyek nálunk lényegesen rosszabb gazdasági-társadalmi, egészségügyi helyzetben vannak. Magyarországon hozzájuk viszonyítva kedvezőbbek a körülmények, így több lehetőség van adománygyűjtésre.

2012 óta készülünk rá, hogy önfenntartóvá váljunk. Míg akkor az összes bevételünk 50 százaléka származott hazai bevételekből, ezt ma már 64 százalékra sikerült feltornászni. A következő három évben arra törekszünk, hogy támogatóink segítségével és új támogatók bevonásával, valamint a szakmai átalakulással együtt a működési költségeink csökkentésével önfenntartóvá váljunk.

Az SOS Gyermekfalvak 35 éve van jelen Magyarországon és úgy látjuk, még nagyon hosszú ideig szükség van a munkánkra ebben az országban is. Változatlanul részt veszünk a gyermekvédelmi feladatok ellátásában, ahogy a jelenlegi gyermeklétszámot is szeretnénk fenntartani. Arra törekszünk továbbra is, hogy a testvérek együtt maradhassanak a saját ingatlanában dolgozó nevelőszülőnél is.

Az átalakulás nem lesz hatással az SOS Gyermekfalvak munkájának szakmai színvonalára. A jövőben is közel 400 gyermekről gondoskodnak majd nevelőszülőink.