SOS Gyermekfalvak Budapesten és Szabadszálláson segíti a háború elől menekülő családokat.

A Strázsa Tanya Közhasznú Szociális Szövetkezettel közösen Szabadszálláson olyan menekülteket fogadunk, akik ellátása fogyatékosságuk miatt nehezen megoldható.  A program különlegessége, hogy nem csupán szállást és ellátást kapnak, hanem speciális segítséget is hivatalos papírjaik, a gyerekek iskoláztatásának intézésében, fejlesztéseket, nyelvórákat, szabadidős programokat szervezünk számukra.

Az SOS emellett a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeivel (BMSZKI) együttműködve több száz menekült ellátásában is segítséget nyújt. Olyan nagy létszámú, gyakran sok gyereket nevelő családok fordulnak meg itt, akiket máshol nehéz lenne elhelyezni. 

A program által támogatott új helyszín pedig a Migration Aid budapesti Madridi úti szállója, ahol a menekültek étkeztetését segítjük. A márciusban nyílt szálló 300 férőhelyes, elsősorban nőket és gyermekeket fogad. A program nemzetközi támogatásból valósulhatott meg.