Becsüljük meg a nevelőszülők munkáját!

Kezdeményezzük a Nevelőszülők Napjának bevezetését

Ott kuporognak éjszaka aggódva a kórházak folyosóin, jegyzetelnek egyszerre négy-öt szülői értekezleteken, sütnek-főznek minden születésnapra és ünnepre, megkönnyezik a ballagást, sírnak az elváláskor, egyszerre boldogok és kicsit megszakad a szívük minden egyes örökbeadásnál. Ők adnak családot a szülők nélkül élő gyerekeknek. Azoknak a gyerekeknek, akik elhanyagolás, erőszak, a szülők szenvedélybetegsége, betegsége, halála miatt kerülnek állami gondoskodásba. Munkájuk mégis láthatatlan az emberek előtt.

Az országban dolgozó körülbelül 5000 nevelőszülő megérdemli a figyelmet, hiszen nagyon fontos munkát végeznek. Saját családjukban gondoskodnak a szülők nélkül maradt gyerekekről, és tőlük kerülnek végleges családba az örökbefogadott gyerekek is.

Az SOS Gyermekfalvak egy online felmérésében a megkérdezett nevelőszülők 70 %-a jelezte, hogy örülne annak, ha a nevelőszülőknek is lenne egy hivatalos, elismert napja. Az Alapítvány ezért kezdeményezi a Nevelőszülők Napjának kijelölését.

Kérem, aláírásával segítsen nekünk, hogy ez megvalósulhasson! Mutassuk meg együtt, hogy mellettük állunk és nagyra értékeljük a nevelőszülők áldozatos munkáját!