Minden gyermeknek joga van szeretetben és tiszteletben felnőni.
A gyermekek jogai nem mindig tudnak érvényesülni, a gyermekvédelmi gondoskodásban élők jogaira pedig külön oda kell figyelnünk. Természetesen nem feledkezünk meg arról, hogy a felnőtteknek, emberi jogai vannak. A szakemberek gyakran olyan feszültségben élnek, amit a társadalom nem minden esetben ismer fel. Ennek a képzésnek az is a célja, hogy segítsünk Önöknek.
A tréning során a gyakorlatok segítségével megismerhetik a hatékony kommunikáció alapjait, mely segíti a kapcsolatok helyreállítását, egymás jobb megértését.
A képzés során a résztvevőknek lehetőségük van megosztani tapasztalataikat, közösen gondolkodni a részvétel fontosságáról, a diszkriminációról, a gyermekközpontú döntések meghozataláról, a helyreállítás és visszafogadás lehetőségeiről. Módszertani eszköztár bővítés gyanánt lehetőségeket mutatunk a kapcsolatok feltérképezésre, a szimbólumokon keresztül való önkifejezésre, a verbális és nem-verbális kommunikáció hatékonyságára. A képzést eddig elvégzők azt jelezték vissza, hogy megerősödött szakmai identitásuk. A képzés célja a gyermek szükségleteire építő, a gyermekek jogait tiszteletben tartó kultúra kialakítása.
A képzés elvégzésével:
jobban megérti a gyermekek és fiatalok dilemmáit és döntéseit
könnyebben tud kialakítani bizalmi kapcsolatot a gyermekekkel és fiatalokkal
új megközelítésekkel és gyakorlatias megoldásokkal találkozik
erősödnek szakmai kompetenciái
SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa 1095 Budapest, Boráros tér, 4. lépcsőház 4. emelet 1/7.
Gyermekvédelmi szakemberek gyermekjogi képzése
2022. december 31.
T-05-033/2019
Biztosítani a szakembereknek, szülőknek, és minden érdeklődőnek, hogy a gyermeki jogokat a munkájuk és a mindennapjaik részévé tegyék.
35 pont
A 2020-as évben 12-30 fős csoportok jelentkezését várjuk képzéseinkre,
a pontos képzési időpontokat a résztvevőkkel és a képzőkkel közösen tudjuk egyeztetni.
30 óra (3 nap)
A program helyszíne az érdeklődő csoportokkal és a képzőkkel közösen kerül egyeztetésre.
50 000 Ft
Nagy-Agócs Andrea
+36 20 417 1129
dr. Vajna Virág gyermekjogi szakértő, mediátor
Novák Gyöngyi mentálhigiéniás szakember, lakásotthon-vezető SOS Gyermekfalvak