A gyermeksorsok jobbra fordíthatók – de nagyon sokunk támogatása kell hozzá.
Ágnes már 13 éve hivatásos nevelőszülő az SOS Gyermekfalvaknál. Gyönyörű hivatása, hogy örökbe fogadásukig otthont és szerető családot nyújt a magukra maradt kisgyerekeknek.
Kérem, ha teheti, Ön is segítsen, hogy az SOS gyerekeknek karácsonykor is, hogy az év minden napján gyermekhez méltó életük lehessen!
A három hónapos Istvánka, teljesen egészséges volt. Azért élte élete első hónapjait kórházban, mert nem volt, aki magához vegye.
Ágnes így mesél erről:
„Tündéri, nyugodt kisfiú volt, mindjárt az első éjszakát átaludta. A rengeteg izgő-mozgó, másfél óránként éjszaka enni kérő gyerekem után azt mondtam, hogy ő az álom kisfiú. Azonban rájöttem, hogy túlságosan is csendes. Miért nem sír?
Biztosan érzi, hogy bekakilt vagy bepisilt, vagy éhes, fázik, vagy bármi baja van.
Azután megértettem, hogy hónapokig a kórházban fekvő, gondozó nélküli gyerekként Istvánka megtanult nem sírni, hiszen annak úgysem volt értelme. Nem ment oda hozzá senki, hogy megnézze, mi a baja, és megvigasztalja.
És nekem ez nagyon nehéz volt. Oké, hogy ő egy kis mosolygós, nyugodt csecsemő, de azt mondtam neki, sírjál csak, babám!”
Azután eljött a karácsony és az ünnep délutánján a közös karácsonyfadíszítés. Ágnes családjában nevelkedő két kisfiú sorban pakolta a fára a díszeket. És egyszer csak sírást hallottak a másik szobából!
Ez volt az a pillanat, amikor Istvánka először próbálta meg közölni, hogy neki most valami nem jó. A szokatlan fenyőillat nyugtalanította? Vagy egyszerűen csak ő is kíváncsi volt a karácsonyi fényekre? Amikor felsírt, hárman szaladtak hozzá, és kapták fel.
Istvánka talán ekkor értette meg, hogy már nincs egyedül. Vannak körülötte, akik figyelnek rá, és akik válaszolnak, ha hívja őket.
Már van családja, tartozik ő is valahova.
