Köszönjük, hogy mostantól rendszeres adományoddal te is hozzájárulsz, hogy az SOS gyerekek ugyanúgy élhessenek, mint kortársaik. Hiszen ugyanolyanok, mint bármilyen más gyerek – szeretnivalóak és ártatlanok.

Néhány éve egy kisvárosi iskolában a tanév első napján az osztályfőnök bejelentette
a gyerekeknek, hogy új tanuló érkezik az osztályba. Elmondta, hogy az új fiút Istvánnak hívják és nagyon nehéz sorsa volt, állami gondozásban él. A gyerekek egyáltalán nem örültek a hírnek.

„Ez egy zacis” – mondta valaki. „Kapunk a nyakunkba egy csóró lelencet. Miért nem lehet ezeket külön tanítani az intézetben?” „Intézetből jön? Az olyan, mint a javítóintézet?” – ijedt meg valaki más.

István megérkezett, és egyáltalán nem lehetett látni rajta, hogy más volna, mint a többiek. Csak éppen csendes volt, és a többiek sem igen szóltak hozzá. Néhány nappal később történt, hogy az egyik gyerek majdnem sírva szaladt végig a folyosón, azt kiabálva, hogy ellopták az új edzőcipőjét. Az osztálytársak véleménye azonnal készen volt: „Biztosan az a csóringer lopta el!”, „Egymástól tanulják el az intézetben”, „A vérükben van, már a szüleik is bűnözők”.

Hamar kiderült, hogy a cipőt valaki betette a sportszertárba, mert nem tudta, kié. Mégsem a „zacis” volt a tolvaj…

A következő szünetben az egyik gyerek odament Istvánhoz: „Mondd, te tényleg intézetben laksz?” „Nem, itt, a Gyöngyvirág utcában, a tesómmal és Kriszta anyuval. Ő a nevelőanyám” – válaszolta a fiú.

„Igazi anyukád nincs is?” – kérdezte egy lány. „De van, csak már évek óta nagyon beteg. Sokat van kórházban, nem tud vigyázni rám” „Akkor miért nem az apukáddal laksz?” – faggatta tovább az osztálytársa. „Apu már régen meghalt. Anyu azt mondta, az lesz nekem a legjobb, ha állami gondozásba ad addig, amíg ő meg nem gyógyul. De sokszor elmegyünk meglátogatni őt a kórházba a nevelőanyukámmal”.

Másnap reggel István Kriszta anyuval együtt lépett be az osztályterembe. Egy sporttáskát cipeltek közösen, mindkettejük egy-egy fülét fogta. „A kertünkben van egy gyönyörű almafa, rengeteget termett. Mindenkinek hoztunk kóstolót” – kezdte István. „Ja, igen, és ő az én nevelőanyukám” – nézett Krisztinára. „Nagyon finom alma” – mondta mosolyogva a nevelőanyuka az odagyűlő gyerekeknek. „De mossátok meg, mielőtt megeszitek. Egészségetekre!”

Ha inkább banki átutalással szeretnél havi adományt indítani:

11600006-00000000-27035696 ERSTE Bank

SWIFT: GIBAHUHB | IBAN: HU31

A közlemény rovatba írd be, hogy kitől hallottál az SOS-ről! Kérünk, hogy a teljes nevét add meg.

Fontos megjegyezni, hogy az adományok nem egy konkrét gyermek támogatását szolgálják, hanem az összes SOS-ben nevelkedő fiatalt segítik. István története csak egy példa arra, hogy milyen nehézségekkel néznek szembe ezek a gyerekek.