„Törött lábbal nem lehet maratont futni”

– felmérés a gyerekek állapotáról

Magyarországon több mint 20 ezer gyerek nem a vér szerinti szüleivel él. Az SOS Gyermekfalvak közel félezer gyereknek biztosít otthont nevelőszülő hálózatán keresztül. Az alapítvány megújuló szakmai programjának részeként Battonyáról Orosházára költözteti a gyermekfalut. A cél a nevelőcsaládok és gyerekek integrálása a város életébe. A költözés előkészítése soránaz SOS felmérte a gyerekek szükségleteit, hogy ezek pontos ismeretében tervezze meg az orosházi program elemeit. A vizsgálat tanulságai fontosak minden gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerek szempontjából. Milyen állapotban van egy traumatizált gyerek? Begyógyulnak-e a sebek? Lehet-e vér szerinti szülők nélkül kiegyensúlyozott, teljes életet élni? Interjú a vizsgálatot végző Bárányfelhő Alapítvány vezetőjével, Tóth Zsuzsával.

Hogy zajlott a felmérés?
Közel 70 gyereket vizsgált egy ötfős stáb. Úgy raktuk össze a csapatot, hogy mindenféle területről legyen szakember. Volt olyan, aki részképességet vizsgált, valaki beszédet, valaki idegrendszert. Az első lépés az anamnézis volt, amit az SOS-anyákkal vettem fel. Vizsgáltuk, hogy mik voltak a bekerülés körülményei és mit tudunk az azt megelőző időszakról. Az idegrendszeri fejlettségi vizsgálatot majdnem mindenkinél elvégeztük.Ez mindennek az alapja. Volt, akinél többféle vizsgálatot kellett végezni és volt olyan is, hogy csak feladathelyzeten belül derült ki, hogy még ezt meg ezt meg kéne nézni a háttérben.Bekerüléskor már vizsgálták a gyerekeket, de kérdés persze, hogy a bekerülés után, egy traumatizált helyzetben mennyire lehet reális képet kapni.
 
Milyen állapotban vannak a gyermekvédelemben élő gyerekek?
Ezek a gyerekek néhány év távlatából is traumatizáltak a családból való kiemelés miatt. Egy ilyen tapasztalat nyilván nagyon nehezen dolgozható fel. Egy traumatizált háttérből jövő embernek sokszor van figyelem problémája. Mi is látjuk a Bárányfelhőbe kerülő családokon, hogy egy sokéves, háborús válás után a gyerekek simán mutatnak olyan tüneteket, mintha figyelemproblémás lenne, miközben ez csak a trauma következménye. Az SOS-es gyerekek között ez nagyon gyakran előfordul.  Ami lehet azért, mert egyszerűen csak az idegrendszer éretlen, vagy gondozatlan terhesség volt, de simán az is lehet, hogy egy elhúzódó traumafeldolgozás okozza.
 
Mik a főbb problémák a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeknél?
Az idegrendszer éretlensége nagyon jellemző, ahogy a figyelmi probléma is. A figyelemvizsgálatnál azt méred az egy perc alatt, hogy hány elemet nézett meg és abban hány hibája van. Alig néhány percig képesek összpontosítani a nagyok is. Azoknál a gyerekeknél, akik kisgyermekkorukban nagyon rossz körülmények között éltek nehezen hozzák be az elmaradásokat, problémás terület náluk a beszédfejlődés és a szókincs is. Nagyon kevés szóval próbálnak létezni. Olyan szavakról, mint pázsit, pózna, daru, halvány fogalmuk sem volt. Olyannyira, hogy a második nap után átírtuk a szókincsfelvevő tesztet olyan szavakra, amikről úgy gondoltuk, ismerik
 
A gyerekek kiemelésénél a családból leggyakoribb indok a családon belüli erőszak, az elhanyagolás, a szülők alkoholbetegsége. Feldolgozhatók ezek a traumák?
Hinnünk kell abban, hogy valamennyire igen és mindent meg kell tennünk, hogy segítsük ezt a folyamatot. Vannak helyzetek, amiket nem lehet sohasem, de valahogy el lehet tenni. Az érzelmi traumákkal való megküzdés alapja az idegrendszerben van. Ha az idegrendszer érik, attól még nem tettük semmissé azt a traumát, amin ő keresztülment, de az azzal való megküzdést segíteni tudjuk.Agyerekeknek alapvetően egocentrikus világképe van, hogy minden miattam, értem van, rólam szól. Ha a gyermekvédelmi rendszerbe bekerülő gyereknek, aki súlyos traumákon ment át, senki nem mondja azt, hogy nagyon sajnálom, hogy ez történt veled, ennek nem szabadott volna megtörténni, de itt vagyunk és bízhatsz bennünk, akkor őt bennehagytuk abban érzésében, hogy én miattam van, nem vagyok jó. Így elindulni az életbe eleve nehéz. Önmagát beteljesítő jóslatként később valóban nem lesz jó az iskolában.
Nekem szívfacsaró voltlátni, hogy vannak gyerekek, akiknek nincsenek álmaik,nincs kitörési motivációjuk, nincsen jövővágyuk. Ha azt kérdezem tőlük, hogy mit választanál, ha bármi lehetne belőled, akkor is azt a hármat mondja, hogy csecsemőgondozó, boltvezető, meg fodrász. Ez valahogy ugyanazt igazolja vissza. Hogy hogyan mernék én nagyot álmodni, hogyan hinném én el azt, hogy jó vagyok.A trauma feldolgozásnál az egyik legfontosabb cél az lenne, hogy valahogy visszatapasszuk az önbecsülésnek és a bizalomnak a falát.
 
Ez a 70 gyerek Battonyán egy zártabbkörnyezetben élt eddig, ahol csak SOS-es családok vették körbe egykülön területen.Orosházán integrált lakókörnyezetbe kerülnek, egymástól távolabbi házakba.Ez teljesen új felállás lesz. Hogy állnak a gyerekek a költözéshez?
Kérdeztem őket a bekerülésükről. Többen még most is teljes bizonytalanságban vannak, hogy itt maradnak az SOS-ben, vagy hazamennek valaha a vér szerinti szüleikhez. Nagyon komolyan ott van bennük ez a bizonytalanság és erre jön rá most a költözés. Volt egyszer egy otthonuk, ahonnan bekerültek, de ez most viszonylag régóta állandó. Itt van, itt volt és ez most hirtelen nem lesz, mert át fognak költözni valahova. A költözés újra előhívhat egy csomó traumát, amit átéltek. Ezeknek a gyerekeknek a változás általában nem pozitív dogot jelentett az eddig életükben. Teljesen rendben van, hogy erre a változásra úgy reagálnak, hogy te jó ég, mi lesz itt. Volt egy lány, aki azt kérdezte, hogy ha egyszer lesz gyereke, mit fog neki megmutatni, hol nőtt fel.
 
Orosházán miért lesz jobb nekik?
A mintakövetés nagyon fontos mindenkinél. Ezeknek a gyerekeknek van egy otthonról hozott nem túl szerencsés mintájuk. Ráadásul, ha a szomszéd is SOS-es, és Battonyán minden körülötte élő gyerek ilyen családból jött, akkor jogosan alakul ki benne, hogy ez az élet, ő sem járhat be más utat. Ha átköltöznek Orosházára és integrálódnak a lakóközösségbe, a szomszédban egy olyan család lakik majd, akik nem ilyenek, annak lesz egy nagy nyitóereje.  Ha csak annyi, hogy a szomszédban lakó kislány apukája tűzoltó, és ő nap mint nap látja. Már nemcsak egy mesébe illő hős lesz a tűzoltó, hanem húsvér ember, és így kicsit közelebb kerül a valósághoz. Nemcsak bolti eladó lehet belőle.
 
A pedagógusoknak sem lehet egyszerűegy hátrányos helyzetű, vagy valamilyen tanulási problémás gyerekkel dolgozni.
Szeretnénk, ha pozitívan állnának hozzájuk, nem úgy, hogy ja persze ezek SOS-es gyerekek, hagyjuk, úgysem tudunk velük mit kezdeni. Ha már vannak a konkrét gyerekek, akikről tudjuk, hogy mondjuk egy órán való felugrálásnak nem az az oka, hogy rendetlen, hanem hogy azidegrendszere fejletlen és nem úgy szabályozza ezeket a dolgokat, akkor beszélgetünk a pedagógusokkal ezekről a helyzetekről, hogy megértsék. Az a tapasztalatom, hogy egy negyven perces beszélgetés elején még nagyon haragszanak a gyerekre, a végén meg már szeretik és ez iszonyú fontosnak tartják, hogy megértsék. Ezek nem SOS specifikus problémák, hanem gyerekspecifikus problémák. A hozzá járó gyerekek között is ráismerhet hasonló problémákra, így mindenképp profitálhat belőle.
 
A költözés a gyerekeknek milyen nehézségeket fog okozni?
Új viselkedésmintákat, új szerepeket kell tanulniuk és használniuk. Már nem lesz az, hogy csak kiszalad az udvarra és ott nem kell semmit mondania, nem kell ismerkednie, mert ismerik egymást, ugyanonnan jöttek. Meg kell tanulni az új helyzeteket. Meg kell figyelnie, hogy más gyerekek, más családok hogy működnek.  Ez nem egy könnyű helyzet.
Ugyanakkor nagyon jó, hogy olyan közegbe kerülbe, ahol már a szomszédban élő gyerek is máshogy nőtt fel, mint ő. Hétköznapi szinten most nem látnak családmintákat, csak gyerekeket iskolai helyzetekben. Orosházán ezzel szemben kimegy majd a játszótérre és ott játszik nem SOS-es gyerekekkel, látja, hogy az anyukája odahívja, apukája löki a hintát. Amiben más lesz, hogy a hétköznapokban fognak más élethelyzetekkel találkozni. Sokkal inkább életközeli lesz ez az egész. Azt is érzem, hogy nagyon nehéz lesz pont azoknak, akik most az átköltözésben benne vannak. Nagyon kell segíteni a nagyobbaknak, akik már sok éve Battonyán szocializálódtak, meg kell tanítani őket az új mintákra és szabályokra.
 
Hogy kezeli a rendszer ezeket a gyerekeket általában? Mennyire kapnak segítséget a pedagógusoktól, szakemberektől?
Találkoztam az országban olyan óvodával,ahol ki van írva, hogy 5 perc fejlesztésre van csak idő. Addig gyakorolják, hogy tyú, tyú, ami nem fér bele ebbe az 5 percbe, azt már nem. Egy gyereket sem engedhetnénk ki a kezünkből, anélkül hogy ne segítettünk volna neki amennyit csak tudtunk. Pedig előfordul, hogyha nem mutat nagyon látványos tüneteket, akkor kiesik a rendszerből.
Ezek a gyerekek a gyermekvédelmi gondoskodásban egytől egyig traumatizálódtak. Ha csak azt nézem, hogy ki lett emelve a családjából, és nem nézem azt, hogy miben élt előtte otthon, már az elég indok arra, hogy minden segítséget megkapjon. Olyan mintha azt mondanád valakinek, hogy fussa le a maratont, miközben soha nem futott, soha nem gyakorolt rá, és amikor nem tudja teljesíteni és 5 km múlva meghal az út szélén, azt mondod neki, hogy béna vagy, haragszom rád. Úgy, hogy előtte még el is töröm a lábát. Ezek a gyerekek keresztülmentek sok mindenen, bántalmazás, elhanyagolás, elhagyás, apa börtönben, apa bántotta tesómat, apa bántott engem. Aztán kivesszük a családból, majd néhány év múlva azt várjuk, hogy kiegyensúlyozott személyiség legyen segítség nélkül is. Törött lábbal nem lehet maratont futni. A nevelőszülői támogatás mellett sokféle más szakértelemre, a trauma mélyebb feldolgozására van szükség.