Zita a legjobb eredményeit szerényen még mindig úgy jellemzi, hogy „nem elég jó az Olimpiához”, de a szeme ragyog, amikor a fáklyafutásról beszél: „Nem hiszem el! Olimpiai Fáklyafutó vagyok!” Hiszen ő az, aki 2012-ben futott az olimpiai lánggal. Zita élménybeszámolója a Fáklyafutásról.

Zita, az Olimpiai Fáklyavivőnk

Már hajnali fél 3-kor felébredtem egyszer, mivel Hannának indulnia kellett, majd reggel fél hatkor keltem ki az ágyból. A reggeli fogmosás közben rengeteg kérdés és kétely fogalmazódott meg bennem. Mi lesz, ha nem találom meg a többieket? Vagy megtalálom őket, de közlik, hogy én mégsem futok az olimpiai Lánggal Vagy, hogy elrontok valamit. De mivel a formaruhát megkaptam, megnyugodtam.
Majd jött a többi kérdés. Mi lesz, ha elejtem a Fáklyát? Vagy elalszik a Láng? Vagy, vagy, vagy….Annyi minden járt a fejemben. Kimentem a teraszra, nyugtatgattam magam, hogy minden rendben lesz, megcsinálom. Eszembe jutott az a sok ember, aki számított rám, azok, akiknek köszönhetem ezt a lehetőséget. Nem adhatom fel.

Összeszedtem magam és felkészültem lélekben a futásra.  8:10-kor találkoztam Évivel és Balázzsal. Majd együtt indultunk a buszhoz, ami elvitt minket a gyülekezési csomóponthoz. Előző este pontos tájékoztatást kaptunk a mai menetről. Kicsit izgultam, na jó, nagyon nagyon izgultam.

Megérkeztünk egy kis iskolába, bár szerintem ovisok is voltak ott. Mindegyik kis csizmás ott állt a járdán és köszöntött minket. Nagyon édesek voltak.  Majd találkoztunk a többi fáklyafutóval. Közöttünk a helyi lakosokból kiválasztott emberek futottak.  Mindenki beszélgetett, ismerkedett a többiekkel. Később egy nagyobb buszba szálltunk be, ahol szintén tájékoztatást kaptunk a futásról.

Itt már nagyon izgalmas volt a dolog. Mindenki tapsolt, kiabált és örült. Érdekes volt, hogy mennyire barátságosak voltak az emberek.

Zita a buszon a többi Fáklyafutóval

És eljött a nagy pillanat. A busz megmozdult és elhagytuk a várost. Annyira boldog voltam, nem tudom, hogy hogyan bírtam ülve maradni. Legszívesebben pörögtem és táncoltam volna, úsztam a boldogságban.  Még mindig mondták az információkat, nehogy valaki elfelejtsen valamit.

Mindenki bemutatkozott, elmeséltük, hogy hol lakunk, ki jelölt minket e nemes feladatra. Érdekes és nagyszerű, hogy milyen sok jó dolgot tettek/ tesznek az emberek.

És jöttek a rendőrök, a buszok, a „caravánok”. Istenem, elkezdődött”- fogalmazódott meg bennem a gondolat. Szép lassan elindultunk a rendőrök után és leraktuk az embereket szép sorjában körülbelül 300 méterenként. Rengeteg ember volt az utcákon, a járdán, a létrán, a kerítéseken álltak. Mindenki tapsolt, fütyült, kiabált. Örültek az emberek.

Miután Évit leraktuk és láttam, hogy mennyien rajongják körül, gombóc nőtt a torkomban.  Ő volt aznap az 53. futó, én pedig az 59. Folyamatosan szálltak le az emberek, mindenhol szeretettel fogadtak mindenkit. Majd leszállt Geoff Holt, aki az 58. volt. Geoff egy mozgássérült férfi, aki vitorlázik. 18 évesen vízibalesetben megsérült. Eltört a nyaka és mellkasától lefelé lebénult. Azóta is vitorlázik, különböző díjakat nyert el és létrehozott egy mozgássérült vitorláscsoportot. Őt is megcsodálták, körül vették az emberek.

Zita a busz mellett a Fáklyával

És mi továbbmentünk. Mentünk és csak mentünk,  már többnek éreztem, mint 300 méter. És még mindig megyünk, még mindig. Már kezdtem izgulni, mi van, ha már nem állunk meg és nem raknak le engem. És csoda történt, megálltunk. Szólítottak, megkaptam a fáklyám és leszálltam.

Hirtelen úgy éreztem, mintha felhőkön járnék. Rengeteg ember jött felém, mindenki meg akarta érinteni a fáklyát. Folyamatosan fényképeztek, videókat csináltak, simogattak és gratuláltak. Nem tudom mennyi idő telhetett így el, elveszítettem az idő- és térérzékemet.  Több száz ember készített velem képet. Hihetetlen volt, hogy mindenki mellettem volt, nem fújjogtak, nem dobáltak meg paradicsommal, mint, ahogy elképzeltem. És, mintha még hangosabb lett volna mindenki. Vanda, aki segített nekem, hogy minden rendben legyen, közölte, hogy nemsokára itt van Geoff.

A "Fáklyák csókja"

A szívem a torkomban dobogott, a kezem izzadt, majd megláttam Geoffot, ahogy a tolókocsival lassan ereszkedik le az emelkedőről négy „testőrrel” az oldalán.  Persze mielőtt elért volna hozzám forgott még egyet kettőt. Mindenki ujjongott. Csodaszép volt. Kinyitották a fáklyám, hogy át tudjam venni a Lángot. És megtörtént a „ Fáklyák Csókja”. Egyszerre égett mindkét fáklya. Varázslatos érzés volt. Szorítottam a fáklyám, nem adtam volna oda senkinek. Jobban féltettem, mint bármi mást az életemben. Geoff lángja szép lassan elaludt, míg az enyém egyre nagyobb lángon égett.

Zita, a Fáklyafutó

Majd közölték,hogy elindulhatok. Könny szökött a szemembe az emberek arcán lévő boldogságtól. Életem legszebb 320 méteréhez kezdtem hozzá.  Annyira megható volt, hogy számukra ismeretlenként futottam a tengerparton és mégis  mindenki úgy csodált, mint valami angyalt.

Egyszerre mindenki mellettem volt, nem féltem, nem gondolkoztam, csak csodáltam a Lángot és futottam a lehető leglassabban. Nem akartam abbahagyni, szépen, lassan, nyugodtan futottam.

Csak néztem és csodáltam. Ránéztem az előttem haladó Média busz hátuljára, az is tele volt fotósokkal és kamerásokkal.  Átfutott az agyamon, hogy vajon ki lehet ennél szerencsésebb?  A szemem még mindig tele volt könnyekkel, de nem bántam és nem is szégyelltem. Hadd jöjjön, emiatt potyoghatnak-  gondoltam.  Életem legszebb, leglassabb, legvarázslatosabb, legmeghatóbb, leghihetetlenebb, leg… 320 métere volt.

A 60. futóról nem tudok szinte semmit. Itt is megtörtént a „Fáklyák csókja”.  Még mindig csodálatos volt, ahogy mindkét fáklya egyszerre lobbant nagyobbra.  Majd eltávolodtunk egymástól. Értem jött egy Tom nevű srác, aki elkísért a buszhoz, mire felszálltam a lángom elaludt. A buszban mindenki nagy tapssal és sikítással fogadott. Évivel egyből neki álltunk elmesélni az élményeinket. Belegondoltam, hogy ezzel a rövid futással, mennyi embert tettem boldoggá. Hogy hány ember lett csak 4 perc erejéig részese az olimpiának . És még nagyobb inspirációt kaptam, ahhoz, hogy támogassam és segítsem az embereket.

Zita és a Fáklyafutók

Köszönöm az SOS Gyermekfalu pedagógusainak, összes dolgozójának, hogy mindig mellettem voltak/ vannak, köszönöm, hogy mindig számíthattam valakire, hogy lehetővé tették nekem ezt a futást. Köszönöm a nevelőanyukámnak, mert nélküle nem tartanék itt, ahol tartok. Köszönöm, hogy mindig kitartó volt, hogy mindig segített, hogy számíthattam rá bármilyen problémám volt. Köszönöm mindenkinek, aki egy kicsit is besegített abba, hogy minél jobb életem legyen a Gyermekfaluban.

Azóta, mi történt? Megismerkedtem egy csodálatos nővel, akit már barátnőmnek és példaképemnek nevezhetek,  Tomán Edina személyében. Megismertem, még több olyan embert, akik feltétel nélkül tudnak segíteni,szeretni és támogatni.  Minden este végiggondolom a történteket és megköszönöm, hogy eljutottam idáig. Terveim között szerepel, hogy maratont fussak márciusban Edinával, hogy támogassam a Gyermekfalut és az olyan családokat, ahol a gyermekek is otthon vannak, de rossz körülmények között. Mindent megteszek azért, hogy büszkék legyenek rám és lássák megérdemeltem ezt a 320 métert.

Köszönettel: Vajgel Zita