Az SOS Gyermekfalvak Magyarország részt vesz egy nemzetközi projektben, melynek célja, hogy terjesszük a traumatudatos szemléletet a veszélyeztetett és a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyerekekkel foglalkozó felnőttek, szakemberek körében. A tréner feladata, hogy a gyermekvédelmi szakembereknek képzéseket tartson, szakmai teameket mentoráljon, így segítve, hogy a szakemberek a velük kapcsolatba kerülő gyerekekkel minél érzékenyebben tudjanak foglalkozni, számukra szolgáltatásokat nyújtani. A tréningek egy nemzetközileg kidolgozott tematika alapján valósulnak meg, melyet minden ország trénerei a hazai gyermekvédelmi környezetre formálnak.

Főbb feladatok:

  • Részvétel az angol nyelvű képzők képzésén, ahol a leendő trénerek megismerik a nemzetközi képzési anyagot. A képzés 2021 elején lesz megtartva Budapesten vagy valamelyik partner országban.
  • Tréningek megtartása 2021 folyamán, összesen kb. 100 szakember számára, akik a gyermekvédelmi alap- és szakellátás területén dolgoznak, illetve traumában érintett gyerekekkel foglalkoznak.

Olyan szakemberek jelentkezését várjuk, akik:

  • Felsőfokú végzettséggel rendelkeznek elsősorban társadalomtudományi, kommunikációs területen;
    3-5 év tapasztalatuk van tréneri munkakörben;
  • Tapasztaltak a magyar gyermekvédelmi rendszerben, azon belül is a traumát átélt gyerekekkel való munkában;
  • Aktív, tárgyalóképes angol nyelvtudással rendelkeznek.

A munkavégzés helye:

A tréningek helyszíne: az ország nagyvárosai

Amit ajánlunk:

  • Versenyképes díjazás
  • Részvételi lehetőség egy innovatív, 6 országot érintő nemzetközi projektben
  • Lehetőség szakmai fejlődésre, nemzetközi tapasztalatcserére

Ha úgy érzi, hogy a fenti leírás Önre illik, akkor kérjük, hogy a munkakör megjelölésével küldje el magyar és angol fényképes, szakmai önéletrajzát és motivációs levelét 2020. szeptember 20-ig a következő e-mail címre: hr@sos.hu