Erika 1993 óta dolgozik a kőszegi SOS-ben pénzügyi területen. Az elsők között érkezett a Gyermekfaluba, amikor még nem költöztek be a gyerekek, a falak is alig álltak. Most megy nyugdíjba. Kulisszatitkokat árult el arról, honnan szereztek poharakat, ruhákat a gyerekeknek, hogyan érkeztek az első kicsik és mit szóltak az első korty kólához. Emlékszel az első gyerekek érkezésére?
Busszal hozták őket, ott ültek bent riadtan, azt sem tudták, hova jönnek, kihez jönnek. A hat anya volt itt a faluban és mi dolgozók. A gyerekeknek a rajtuk lévő ruhákon kívül nem volt semmijük, augusztusban rövidnadrág, póló, papucs dukál. Azonban az Alpok lábánál hirtelen hideg lesz, ruha pedig nincs. Fáznak. Mit tegyünk? Hazafutottam ruhákért. Nekem lányaim vannak, máig emlékszem, Janin hogyan állt a két számmal nagyobb foszfor zöld csíkos lány melegítő. De örömmel viselte, már nem fázott.  Boldogok voltak egy pohár kólától, azt sem tudták, mi az.

Honnan érkeztek a gyerekek?
Egy nagy intézetből hozták őket. Mesélték, hogy egy kastélyszerű, nagy hosszú teremben aludtak rengetegen, melegvíz csak időnként volt. Itt új volt nekik a fürdő, hogy mindig volt meleg víz. A nagyobbaknak kellett mosniuk a kicsik ruháját, mert ott nem mostak rájuk. A gyerekek rácsodálkoztak itt a környezetre. Volt gyerek, aki azt sem tudta, mi az a Mikulás, nem ismerte azt a szót, hogy csoki. Az ölemben ült és én mentem ki vele átvenni a Mikuláscsomagot. De a gyermeki kíváncsiság, élni akarás, hamar túllendítette Kittit, Janit, Sanyit, Zolit, Lalát, Rékát, az első gyerekeket  a faluban az első pár napon. A gyerekek rendszeresen feljártak ide az irodába. Reggel már vártak, délután a kapuig kísértek.

Mi a legkedvesebb emléked a faluból?
A gyerekekkel töltött idő. A nyaralások, amikor együtt lehettem velük.

Volt gyerek, akihez jobban kötődtél?
Minden gyerek egyforma. Nekem az összes gyerek, aki a faluban van, az én gyerekem. Mindig akad persze egy-kettő, aki az ember szívéhez nagyon közel van, de nem szabad megtudniuk, hogy valamelyiket jobban szeretem.

Akkor épült fel a kőszegi gyermekfalu, amikor ide kerültél. Egy üres faluban volt az első munkanapod. Hogy teltek ezek a hetek?
Még nem volt sem anya, sem gyerek a faluban, csak az irodában dolgozók. Az irodában sem volt még semmi. A házakat akkor bútorozták, az irodába úgy szedtük össze az asztalokat. Volt egy régi írógép, amin dolgoztunk. Az akkori faluvezetőnek volt egy nagyon nagy, régi számítógépe, de nem volt hozzá nyomtató. Egy ideig még párhuzamosan dolgoztam az előző munkahelyemen is esténként az SOS után, ott a főnököm megengedte, hogy használjuk az ottani nyomtatót, amikor szükség volt rá. Fel kellett állítanunk egy rendszert. A kecskeméti SOS gyermekfaluba mentünk el tanulni, hogy lássuk, hogy működik egy gyermekfalu.

Hogy kerültél az SOS-hez?
A szomszéd utcában laktam, amikor elindult itt az építkezés. A falak gyorsan nőttek, az építkezés nagy ütemben folyt. Gyakran beszélgettem a biztonsági őr bácsival, találgattuk, hol mi lesz vajon?  Aztán láttam a Vas Népében, hogy munkatársat keresnek, és rögtön jelentkeztem. Én tanító szerettem volna lenni, valójában mindig gyerekekkel szerettem volna dolgozni, nem irodán. Az adminisztráció és a pénzügyi feladatok egy része volt a munkám. Így megismertem a gyerekek adatait, múltját, éltem velük és értük a jelent. És bíztam benne, hogy a sok rossz, ami eddigi életükben érte őket,  egyszer nyugvópontra kerül, boldog, kiegyensúlyozott felnőtté válnak.  A  számok mögött   mindig arcok, családok, helyzetek voltak. Ma is, közel huszonöt év után is, minden gyermek érkezése ünnep és minden gyermek távozásába kicsit belehal a szív.

Most mivel fogod tölteni az idődet nyugdíjasként?
Elkísérem júniusban a gyerekeket táborozni Németországba. Önkéntes szerződéssel tovább fogok segíteni az SOS-nek. 31-én volt az utolsó munkanapom, de ma is, meg tegnap is már önkéntesen dolgoztam a faluban. Két nagy lányom van és négy unokám, több időt leszek velük. A gyerekeim is ide nőttek bele. A lányaim is sokszor jöttek iskola után. A kisebbik általános iskolás volt, a nagyobbik akkor kezdte a középiskolát. A nagylányom a főiskola alatt minden évben nyaraltatott SOS gyerekeket, most fejlesztőpedagógus, foglalkozik az itteni gyerekekkel is. A másik lányom fül-orr-gégész, hozzá is sokan kijárnak a faluból, ha probléma van. Benne vagyunk a falu életében. És ha kinézek otthon az ablakomon, látom a falu tornyát. Én mindig itt leszek.

Az SOS Gyermekfalvakban 400 gyereknek adunk otthont nevelőszülői családokban, akik valamilyen okok miatt nem élhetnek a vér szerinti szüleikkel. Többségük elhanyagolás, bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége, betegsége miatt került hozzánk. Nevelőszülő, pszichológus és fejlesztő szakemberek együtt dolgoznak azon, hogy a gyerekek kikeveredjenek a múltjukból, feldolgozzák traumáikat, behozzák a lemaradásokat és legyen valódi jövőjük. A szervezet munkatársai ennek hátterét igyekszenek megteremteni.

Támogasd munkánkat, hogy biztonságos otthonuk legyen ezeknek a gyerekeknek!