Erika még nincs harminc éves, de már háromszor majdnem kisiklott az élete. Amikor kiemelték vér szerinti családjából, amikor várandósan börtönbe került, és amikor tőle is elvették a kisbabáját. Az SOS Gyermekfalvak kampányával az állami gondoskodásból kikerülő fiatalok helyzetére hívja fel a figyelmet.

Naponta 7 fiatal kerül ki a gyermekvédelmi gondoskodásból, és kezdi meg önálló életét. Ezek a fiatalok gyakran felkészületlenül, szülői támogatás és megfelelő háttér nélkül kell, hogy boldoguljanak. Erika is hamar bajba keveredett megfelelő védőháló nélkül. Várandós volt, amikor börtönbe került, ott szülte meg kislányát, akit 1 éves koráig nevelhetett a börtönben, majd átmentileg az SOS Gyermekfalvak egyik nevelőszülője gondoskodott róla. Erika ma már szabadon nevelheti a gyermekét. Az SOS Gyermekfalvak utánajárt, hogy alakult az életük.

Az SOS Gyermekfalvak most induló két éves projektjében a gyermekvédelmi rendszert elhagyó fiatalok helyzetére hívja fel a figyelmet és arra, hogy esetükben mennyire fontos az önálló életre való felkészítés. Az Európai Bizottság finanszírozásával, 6 ország együttműködésében megvalósuló program célja a gyermekvédelmi szakemberek képzése, hogy megfelelő szemlélettel és tudással támogassák a gyerekek önállósodását, illetve támogató közösség kiépítése a kikerülő fiatalok köré.

„Ezek a fiatalok gyakran felnőtt háttértámogatása nélkül lépnek ki az életbe. Nincs kit felhívniuk, ha baj van, nincs mögöttük egy szülő, aki szorult helyzetben kisegíti őket pénzzel, tanáccsal, szeretettel. Hiányzik a szociális védőhálójuk, sokszor küzdenek feldolgozatlan traumákkal, és a kikerülés után számtalan nehézséggel szembesülnek: felkészületlenül kell helyt állniuk az önálló életben. Azért indítottuk el új programunkat, hogy az a 6-7 gyermek, aki naponta elhagyja a gyermekvédelmi gondoskodást, a társadalom minél sikeresebb tagjává válhasson” – mondta Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak gyermekjogi tanácsadója.

Az albérletben élő Erika és gyermeke jelenleg másik 8 emberrel osztja meg életterét, a családegyesítés után most új kihívások elé néznek. „A legnagyobb vágyam, hogy legyen egy hely, ahol ketten lehetünk, ahova hazamehetünk, hiszen világ életünkben nem voltunk még kettesben.”