Alexandra 22 éves, 15 évesen került állami gondoskodásba testvéreivel. A megelőző években gyermekotthonok, albérletek, családok átmeneti otthona között vándoroltak. Végül a lány kérte állandó elhelyezésüket a kecskeméti SOS Gyermekfaluba. Szani a szegedi klinikán dolgozik, mellette főiskolára jár. Úgy érzi, a helyén van.

Miért kerültél gyermekvédelmi gondoskodásba?
A szülők túlzott alkoholfüggősége miatt, nem tudtak eltartani minket. Úgy érzem nekik fontosabb volt az alkohol.

Mi hiányzott a legjobban gyerekkorodban?
Az anyai szeretet, kicsi korom óta. Marika nénit, a nevelőszülőmet csak 15 évesen ismertem meg. Sosem hívtam anyának.

Mikor szeretnél saját családot?
A hivatásom nem egy családcentrikus szakma, egyelőre barátra/párra sincs elegendő idő. Nem gondolom, hogy ilyen fiatalon el kellene köteleződnöm. Szeretném megvalósítani az álmaim, tanulni, amíg lehet. Persze ha közben megismerkedem a nagy Ővel, nem hátrálok meg. Gyereket majd úgy 8-10 év múlva szeretnék. Ha lesz is, maximum kettőt tervezek.
Szeretnék nekik teljes értékű gyermekkort, életet adni. Mindazt, amit nekem a szülők nem adtak meg.

Hogy képzeled el az életedet 10 év múlva?
Nagy valószínűséggel ápolóként vagy mentőtisztként fogok dolgozni. Szegeden vagy Budapesten fogok lakni egyedül vagy a párommal, bár jobb szeretnék Budapesten. Szeretnék egy saját lakást, ezen már az SOS-be kerülésem óta dolgozom. Eleinte még nyári melók és táboroztatások fizetéseiből, mostanra az ápolói munkámból tudok félre tenni. Nem szeretnék autót, a kerékpározás híve vagyok.

Ki a legfontosabb ember az életedben, akiért mindenedet odaadnád?
Elsősorban a húgom. Másodrészt a pesti barátnőm. Értük az életemet is odaadnám.

Ki az az ember az életedben, akitől a legtöbbet tanultál?
Élete végéig tanul az ember. Tanultam sok embertől, de jócskán az élet osztogatta pofonjait. Mire bekerültem az állami gondoskodásba, teljesen önálló voltam, a testvéreimet szinte én neveltem fel. Idejekorán fel kellett nőnöm. De cseppet sem bánom. A SOS-be kerüléssel új életem és lehetőségeim lettek. Tanultam sokat a nevelőanyukámtól. Tanultam a Gyermekfalu dolgozóitól, lakóitól, a szegedi utógondozói ház nevelőitől, lakótársaimtól.

Mitől féltél gyerekkorodban?
..Hogy sosem lesz vége. Eleinte kilátástalannak találtam a helyzetet. Csak részeg szülőkkel voltam körülvéve, akiknek az alkohol miatt elég rendesen eljárt a kezük. Visszagondolva, egyáltalán nem élveztem a gyerekkorom, szerintem nem is voltam soha rendes gyerek.

Most mitől félsz a legjobban?          
Attól, hogy bár sokat küzdök azért, hogy egy rendes, rendezett életem legyen a kikerülésem után, nem fogok helyt állni.

Mi volt a legmeghatározóbb egy óra az életedben?
Mikor az egyik kecskeméti gyermekotthon vezetője elmondta a szülőknek az öcsémmel való döntésünk, hogy el akarunk kerülni tőlük.

Mikor voltál a legboldogabb eddig életedben?
A legboldogabb? Talán mikor megnyertem egy barcelonai 10 napos utat 15 pályázó közül.

Mikor voltál a legszomorúbb eddig életedben?
A tizenötödik születésnapom az ipoly utcai gyerekotthonban, mikor a szülő nagyon részegek voltak, én meg a szobámban sírtam.

Egészségügyben dolgozol és főiskolára jársz. Megtaláltad a helyed?
Az egészségügy az életem, ezen a pályán szeretnék maradni. Szakképzett felnőtt szakápoló vagyok a szegedi Fül-Orr-Gégészeti Klinika onkológiai osztályán. Emellett másodéves vagyok levelező tagozaton a Kecskeméti Tanítóképző csecsemő-és kisgyermeknevelő tagozatán. Nem egy kifizetődő állás, de nem is azért csinálom. Ez nem szakma, hanem hivatás. Ezt vagy szereted és csinálod, vagy nem maradsz a pályán.

Mit jelent neked az SOS?
Újrakezdhettem az életem. Megvalósíthatom az álmaimat, amire a szülők mellett nem lenne lehetőségem, talán érettségim sem lenne. Itt szimplán szeretnek, a szülőknél egyáltalán nem éreztem. A szülőkkel semerre nem voltunk nyaralni. Az SOS-ben voltam először a Balatonnál, ami óriási élmény volt, és itt vehettem részt először külföldi táborokban is.

Októberben, amikor átállunk a téli időszámításra, mindannyian kapunk egy órányi időt a sorstól „ajándékba”. Az SOS Gyermekfalvak kampányában arra kéri az embereket, ajándékozzák ezt az egy órát – vagyis az egy munkaórának megfelelő bér összegét – az SOS Gyermekfalvakban élő gyerekeknek. A Magyarországon több mint 30 éve működő alapítvány 400 gyereknek ad otthont, akikről a szüleik nem tudnak gondoskodni. Többségük bántalmazás, elhanyagolás, a szülők szenvedélybetegsége vagy halála miatt kerül állami gondoskodásba.

>>> ADOMÁNYOZZ MOST!