Fabienne, Norbert és Andreeas három, a huszas éveik elején járó fiatal. Fabienne Ausztriában, Norbert Magyarországon, Andreeas Romániában nőtt fel. Azt gondolnánk, hogy nem sok közös élmény kötheti össze a fiatalokat, dacára annak, hogy mindhárman gyermekvédelmi gondoskodásban nőttek fel. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk. Az, ahogyan erről az időszakról beszélnek most segíthet minden szakembernek újragondolnia az állami ellátásban töltött évek nehézségeit.

Sajnos túl ritkán hallgatjuk meg a fiatalokat. Milyen ellátásra lenne szükségük? Hol féltjük túl őket, hol lenne fontos nagyobb önállóságot és szabadságot adni nekik? Egyáltalán, miért mi felnőttek alakítjuk ki az állami gondoskodás teljes szabályrendszerét és miért nem vonjuk be a valódi tapasztalati szakértők, vagyis a gyermekvédelmi rendszerben felnőtt fiatalokat? Ezen a szemléleten szeretne most az SOS Gyermekfalvak Magyarország új programjával változtatni.

“4 hónapos voltam, amikor a gyermekvédelmi rendszerbe kerültem. Mindaz, amin ott az évek alatt keresztülmentem inspirált arra, hogy szociális munkás legyek. Nagyon sok nehézséget éltem meg az intézetben. 10 éves koromtól kellett fizikai és mentális bántalmazást elszenvednem és nem én voltam az egyedüli áldozat a gyermekotthonban. Tudtam, hogy szólhatok gyerekjogi képviselőnek, reméltem, hogy majd segít és jobb lesz a helyzetem, de nem így történt. Egyáltalán nem voltak jogaink, nem vettek komolyan, sőt az intézmény vezetője még le is szidott. Most már tudom, hogy a jogrendszer Magyarországon megvéd minket, de akkor még erről fogalmam sem volt, csak beletörődtem a többiekkel együtt, hogy ez történik velünk. Amikor 18 éves lettem kaptam egy utógondozót, aki nagyon kedves volt és akit nagyon megszerettem. Tulajdonképpen ellopta a felhalmozott családi pótlékomat. Amikor ezt megtudtam feljelentettem őt és a gyermekotthont is. Azért veszek részt a programban, hogy más gyerekek ne járjanak úgy, ahogy én.” – mondja Norbert.

Hasonló motivációról számol be Fabienne is aki tanár szeretne lenni mindazok hatására, amit állami gondozott fiatalként átélt. “Két évig éltem állami intézetben éjjel-nappal és ezalatt három különböző szociális munkás foglalkozott velem. Mivel én akkor is ott voltam, amikor a segítők már nem, sokkal több mindennel vagyok tisztában, több tapasztalatom van erről a világról, mint egy szociális munkásnak lehet. A legutolsó segítő nagyon jó volt és a figyelmembe ajánlotta ezt a programot. Végre a saját tapasztalataimmal segíthetek, hogy jobban működjön a rendszer. Végre én taníthatom őket.”

A fiatalok szerint nemcsak az a fontos, hogy ők mennyit tanulnak magukról a tréningek és találkozók alkalmával, hanem az is, hogy megoszthatják egymással tapasztalataikat. “Nagyon fontos, hogy találkozhatunk végre a többi hasonló tapasztalatokkal rendelkező fiatallal. Ez segített abban, hogy mélyebb ismeretem legyen arról, hogyan működik a gyermekvédelmi rendszer más országokban. Azt gondolom, hogy a fiatalok az igazi szakértők. Mi vagyunk azok, akiknek igazi tapasztalata van arról, mit éltünk át és nekünk kell képviselnünk az gyermekvédelmi gondoskodásban felnövő gyerekeket, hiszen mi tudjuk, hogy mire van igazán szükségük” – mondja Norbi.

Ezzel teljesen egyetért Andreeas is, aki jelenleg a mester diplomáját szerzi és utána doktori iskolába szeretne továbbtanulni. “Úgy tekintek magamra, mint az állami és a magán szociális ellátórendszer terméke. Mindkettőben volt részem, és mindkettő fontos tapasztalatokat adott. Azért szeretnék a gyermekvédelmi rendszerben dolgozni, hogy jobbá tegyem azt, hogy jobb minőségű legyen a munka, mert azt látom, hogy Romániában a szakértők a könyvek alapján dolgoznak. Sokszor nincs valódi együttműködés, ami pedig kellene ehhez a munkához és nincs is annyi ismeretük, amire nekünk szükségünk lenne. Egy civil szervezet gyermekvédelmi rendszerében voltam, ami sokat segített abban, hogy fejlesszem magam, hogy jobban kommunikáljak és megkönnyítette az intézet elhagyását is.”

És hogy mire lenne valójában szükségük az állami gondoskodásban élő fiataloknak? Andreeas szerint az önálló lakhatás feltételeinek kialakítása nagyon fontos, hogy még több gyerek és fiatal készülhessen fel erre a folyamatra és akkor a társadalmi beilleszkedésük is sokkal könnyebb lehet. Ahogy ő mondja, enélkül az egész nehéz és kész őrület.

Norbi pedig azt szeretné, ha mindenekelőtt a gyermekvédelemben dolgozók felismernék a felelősségüket. “Sokszor tapasztalom, hogy a szakemberek nem elég jók: nem eléggé képzettek, nem elég empatikusak vagy nincsenek meg az alapvető képességeik, amik ehhez a munkához kellenek. Ezért is lenne fontos, hogy minél többen részt vegyenek ezeken a tréningeken, mert a világ folyamatosan változik és nekik kell tudniuk választ adni a fiatalok kérdéseire. Együtt kellene, hogy dolgozzanak a rendszerben felnövekvő fiatalokkal. És még egy dolog, szerintem jó lenne, ha lenne egy olyan közös terv a szociális munkás és a fiatal között, amin látszik lépésről-lépésre a folyamat, hogy mit szeretne a fiatal elérni és mire van ehhez szüksége. Ez nem lenne kőbe vésett terv, amihez minden áron ragaszkodni kell, inkább egy iránymutatás, ami mindkét félt segíteni tudja” – mondja.

Reméljük, hogy egyre több hasonló kezdeményezés segíti majd, hogy a fiatalok tapasztalatai érdemi változást hozzanak a gyermekvédelemben. Mert ha valamire igazán szükség van a szociális szférában, akkor az a változás és ebben minden fiatal egyetértett.

Photo by Adolfo Félix on Unsplash