Sikeres a siófoki Hotel Azúr programja, melynek keretében a szállóvendégek egyszerűen támogathatják az SOS Gyermekfalvakban nevelőszülőknél élő gyerekeket.

 

A szálloda és az alapítvány közel két éve működik együtt az úgynevezett „Check out a gyermekekért” program keretében. A siófoki hotel vendégei kijelentkezéskor 500 forint adománnyal támogathaják az SOS Gyermekfalvakban élő gyermekeket. A szálloda februárban 1,5 millió forintot már átutalt az alapítványnak, most pedig újabb milliók kerültek a jótékony vendégek jóvoltából az SOS Gyermekfalvakhoz.

„Ma Magyarországon 23 ezer gyermek nem élhet a vér szerinti szüleivel, és amíg ők állami gondozásban nevelkednek, az a legfontosabb, hogy olyan biztonságos hátteret biztosítsunk a gyerekeknek, amelyek között megfelelően tudnak fejlődni” – mondta az adomány vasárnapi átvételekor az SOS Gyermekfalvak adománygyűjtési és kommunikációs igazgatója. A támogatásokat többnyire pszichológusok, nevelőszülők, azaz mindazok bérköltségre fordítja az SOS, akik a gyerekek közvetlen környezetében dolgoznak. Az átadón a Hotel Azúr vendégül látta az SOS-ben élő gyerekeket is.