Haitin szüleik nélkül maradt gyermekek számára menekült központtá alakította megmaradt iskolaépületét az SOS Gyermekfalvak nemzetközi szervezete. A Hermann Gmeiner iskola tegnap óta a földrengés következtében családjukat vesztett, magukra maradt gyermekek százai számára nyújt menedéket.

A tíz nappal ezelőtti elsöprő erejű és az ezt követő szerdai utórengések után az SOS Gyermekfalvak irodája és lakásotthona megsemmisült, de a két legfontosabb létesítménye – a Santo-i gyermekfalu és a Hermann Gmeiner iskola – csodával határos módon működőképes maradt és a rászoruló gyerekek és családok ellátására koncentrál. Az iskolaépület átalakítása – mosdók számának növelése, konyha beépítése – szükséges ahhoz, hogy megfelelő ellátást kaphassanak a rászorulók. A központ működtetését a környező országokból érkezett SOS munkatársak mellett, már visszavonult SOS nevelőszülők is segítik.

Az első földrengés után három nappal érte el az első kamionszállítmány a Santo-i SOS gyermekfalut, melyet az SOS Gyermekfalu nemzetközi szervezete küldött a rászorulók megsegítésére Dominikai Köztársaságból. A kamion élelmiszert, vizet, takarókat és építőanyagot hozott, hogy azonnali segítséget nyújthassanak a rászorulóknak. A második kamionszállítmány a mai napon érkezik Santoba.
A Santo-i SOS gyermekfalu minden reggel családok százainak oszt vizet és élelmiszert, valamint hat új szociális központot nyitott és továbbiak megnyitását tervezi, melyek az élelmiszer osztáson kívül, családtagok felkutatásában, traumák feldolgozásában segítenek.

A 10 milliós Haiti lakosság fele 18 éves aluli. A földrengés mintegy 2 millió gyereket érint, akik közül ezrek veszítették el családjukat, megsebesültek, járvány veszélyezteti őket és segítségre szorulnak a traumák feldolgozásában.