November 9-e az örökbefogadás világnapja. Ebből az alkalomból Júlia történetét osztjuk meg, aki születése óta él örökbefogadó szüleivel és kamaszként nehezen birkózik meg a helyzetből fakadó érzelmeivel. “17 éves lány vagyok, akit már születése után egy héttel örökbe fogadtak. Szerencsésnek tartom magam, hiszen nem voltam semmilyen intézetben, rögtön a kórházból vittek haza. Szeretem a szüleimet, és ők is szeretnek engem nagyon, de valahogy belül üresnek érzem magam. Tényleg lehet kamaszkori ez az egész, amit most érzek, vagy ez már más? El fog múlni valaha?”
A szüleim nagyon törődőek, szeretnek, megértőek velem. Mindig arra neveltek, hogy kedves legyek másokkal, segítőkész és az embereket a belső tulajdonságaik alapján ítéljem meg. Amikor óvodába és általános iskolába jártam, fogalmam sem volt arról, hogy engem örökbe fogadtak. Persze mondják, hogy ha nem látod egy képen sem anyukádat terhesen, akkor ez jelenthet valamit, de ez nekem valahogy sosem tűnt fel. Emlékszem körülbelül 4 éve az unokatestvérem hozta ezt szóba legelőször. Később a szüleimmel jöttünk haza a vonaton, és rájuk kérdeztem. Akkor közölték velem teljesen természetesen, hogy de hiszen te is adoptált vagy. Nem akartam mutatni az arcomon a meglepődést, ezért rákérdeztem: Tényleg? Azt válaszolták, hogy igen, de ezt már régebben is mondtuk neked. Megkérdeztem, hogy akkor kik a valódi szüleim? Azt mondták, nem tudják. Nem emlékszem arra, hogy ilyesmiről beszélgettünk volna gyerekkoromban. Ha mégis, biztos vagyok benne, hogy egyszerűen nem értettem, hogy mit is jelent ez.
Érdekel, hogy honnan származom, ezért pár hónappal ezelőtt megint megkérdeztem unokatesómat, hátha tud valamit a vér szerinti szüleimről. Azt mondta, hogy anyum 17 évesen szült engem, és szerinte emiatt adott örökbe. Szerintem apukám nem is akart felvállalni, csak egyéjszakás kalandból születtem. Azért persze hálát adok, hogy nem az abortusz mellett döntöttek. Mostanra anyám 34 éves lehet, biztos van családja, nekem talán féltestvéreim. Szeretném megkeresni, hajt a kíváncsiság. Kíváncsi vagyok, hogy milyen tulajdonságokat örököltem tőlük. Habár a mai világban a környezetnek ahol nevelkedtél, nagyobb befolyása van, mint az örökletességnek. Nagyon rossz érzés, hogy más gyereket, aki a vér szerinti családjánál lakik, mindig hasonlítgatják, hogy melyik szülőjére hasonlít, külsőleg vagy belsőleg. Persze nagyjából senki sem tudja, hogy én örökbefogadott vagyok és többen mondták, hogy ha hasonlítani kellene, akkor külsőleg apumra hasonlítok. De én tudom, hogy ez nem igaz, mivel nem ő a vér szerinti apám.
Tiniként sokszor szeretethiányosnak és üresnek érzem magam. Persze nem azért, mert nem kaptam volna elég szeretetet vagy törődést. Ez az érzés mindig is volt, van és lesz. Sokszor lógtam ki a sorból. Régebben sok olyan sorozatot láttam, amiben a főhősnő nem ismeri a szüleit, aztán elkerül a valódi szülei házába, ott kiderül a végén az igazság és minden jóra fordul.
Igazából néha örülök is annak, hogy örökbefogadott vagyok. Igyekszem a dolgok jó oldalát nézni. Annak, hogy örökbe fogadtak, az a jó oldala, hogy van egy plusz téma, amiről a környezetemben nem sok család mondhatja el, hogy átélte. Egy picit félek attól, hogy ha majd megtalálom az igazit és ha megtudja, hogy örökbefogadott vagyok, akkor idegenként fog rám tekinteni. Ezért csak akkor fogom neki elmondani, amikor már nagyobb a bizalom és a megértés közöttünk.
Júlia
Örökbefogadott gyerekeknél a kamaszkor visszatérő témája a megosztott lojalitás. Nehéznek találják, hogy továbbra is lojálisak maradjanak örökbefogadó szüleikhez, miközben a vér szerinti családjukhoz fűződő érzelmeikkel is ismerkednek. Az örökbefogadás hagyományos megközelítése – miszerint az eredeti családról mindent el kell felejtenünk – , megakadályozza az adoptált gyereket vagy serdülőt annak felismerésében, hogy neki két szülőpárja van, akik mindketten igaziak. Ez váltja ki a megosztott lojalitás érzését, ami komoly konfliktust jelent az identitás kialakításánál. Titkos örökbefogadás esetén, amikor sem a testvéreidet, sem más rokonaidat nem ismered, olyan érzésed lehet, mintha egyedül lennél a világon. Nincs genetikai kapcsolatod senkivel. Hiába élsz gondoskodó, csodálatos emberek között, hiába van egy örökbe fogadó családod, akiket szeretsz, hacsak nem a testvéreddel együtt helyeztek el, vagy nincs némi információd a vér szerinti szüleidről vagy bárkiről, aki vérségi kapcsolatban áll veled, nem állsz genetikai kapcsolatban senkivel.
Részlet Joyce Pavao Az örökbefogadás háromszöge c. könyvéből
Photo by Kevin Jesus Horacio on Unsplash
