Az Orosházára költöző battonyai SOS gyermekfalu a hagyományosan nagy sikerű Alma a fájától rendezvényen mutatkozott be. Az est vendége volt az RTL Klub riportere, az SOS jótékonysági nagykövete, Barabás Évi is.

Az első magyarországi integrált falu létrehozása alkalmából a lakosság előtt mutatkozott be az orosházi művelődés házban az SOS Gyermekfalvak. A Gyermekfalu vezetője, Németh Szabolcs szerint az Orosházára költözés amellett, hogy új lehetőségeket, szolgáltatásokat nyit meg előttük, jelentősen növelni fogja a gyerekek önállóságát is, ami megkönnyíti majd az SOS utáni életüket.
A rendezvényen bemutatkozó nevelőszülők különböző életutakat jártak be, míg eljutottak a gyermekfaluig, egy dologban azonban mindenképp hasonlítanak: szeretik és tisztelik a gyerekeket. „Sokan azt gondolják, hogy elég az, hogy szeressük a gyereket, de ez nem elég, ennél több kell. Hogy elfogadja a gyereket olyannak, amilyen, a gyerek pedig érezze, hogy szeretik és tisztelik” – mondta Pintér Istvánné Eta, aki jelenleg két gyereket nevel a battonyai faluban. Épp hétvégén sikerült hazagondoznia a vér szerinti szüleihez egyet, akiknek azóta sikeresen rendeződtek az életkörülményeik. „Nehéz volt elengedni, de tudom, hogy jó helyre került. Minden gyermeknek az anyja mellett a helye, minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy visszakerülhessen a vár szerinti családjába, ha van rá lehetőség” – mondja Eta.
Eta 4 évvel ezelőtt került kapcsolatba a gyermekfaluval, amikor felnőtt fia bemutatta barátnőjét, Klaudiát, aki a battonyai SOS-ben nevelkedett. „Hazahozta a fiam bemutatni a lányt. És gyönyörű volt és okos. Azóta is a családunk tagja.” Eta ekkor kezdett el érdeklődni a nevelőszülőség iránt, hamarosan elvégezte a képzést és beköltözött a gyermekfaluba.

Klaudia testvéreivel nagyon nehéz körülmények között élt. Egyik családtagja tett bejelentést a hatóságoknál, így került testvéreivel gyermekvédelmi gondoskodásba. „Sokáig haragudtam rá, de már örülök, hogy megtette ezt a lépést” – mondja a lány, aki jelenleg Szegeden lakik saját lakásban és gyógypedagógusnak tanul. „Eredetileg Pomázon laktunk. Az igazgatói irodában mutattak nekünk egy térképet, hogy itt vagyunk Pomázon, itt van Battonya, ide fogunk kerülni. Este 7 órára értünk be a battonyai SOS-be” – meséli a lány, aki bevallja, hogy kellett egy kis idő, hogy leengedjen és újra gyereknek érezhesse magát.
Eta és Klaudia története több szálon is összefut, a lány kisebb testvérei ugyanis Etához kerültek. Eta így nemcsak Klaudia anyósa, de testvéreinek „anyja” is egyben.

Kopcsák Klára, akit a gyerekek csak Babi néninek hívnak eredetileg fényképész volt. Jelenleg négy gyermeket nevel. Szerencsésnek tartja magát, mert saját gyermekei rögtön elfogadták és megszerették a nevelt gyerekeket, támogatják a nevelőszülőségben. „Nehezen viselik a megkülönböztetést. Ők is szeretnének olyan gyerekek lenni, mint a többiek, úgy élni, mint egy normális család” – mondja Klári a neveltjeiről. Jó kapcsolata van a gyerekekkel, van aki a gyermekfaluból való kikerülése után is rendszeresen visszajár hozzá, de telefonon is felhívják mindenféle tanácsokért.

Barabás Évi, az RTL Klub Fókusz című műsorának riportere 10 éve az SOS jótékonysági nagykövete. Rendszeresen szerepel az alapítvány rendezvényein, látogatja a gyermekfalvakat, közösen fut a gyerekekkel a maratonokon. Imádja őket és ők is imádják. A művelődési ház öltözője egy pillanat alatt tele lesz gyerekkel, körül zsongják, izgatottan kerülgetik a sminkelő riportert. Évi közvetlen, viccesen felkínálja a rúzsát, kipróbálják a gyerekek a parfümjét, beszélgetnek. „Amikor Puskás Öcsi után felkértek nagykövetnek az SOS-hez, köpni-nyelni nem tudtam. Hogy mit tudok én adni nekik?” – meséli a riporter. Aztán rájött, hogy mindenki azzal segít, amivel tud. „Én azzal, hogy tudok beszélni” – teszi hozzá.