Az Indexen megjelent cikkre reflektálva az SOS Gyermekfalvak szeretné megerősíteni, hogy nem szűnik meg, ugyanakkor a jövőben valóban fontos szakmai átalakuláson megy keresztül. Ennek csak részben oka az, hogy az SOS nemzetközi szervezete 2020-tól nálunk lényegesen rosszabb gazdasági-társadalmi, egészségügyi helyzetben lévő országok támogatására csoportosítja át a forrásokat. Magyarországon ezekhez az országokhoz képest sokkal kedvezőbbek a körülmények, így több lehetőség van adománygyűjtésre.

2012 óta készülünk rá, hogy önfenntartóvá váljunk. Míg 2012-ben az SOS összes bevételének 50 százaléka származott hazai bevételekből, ez ma már 64 százalék. A következő években arra törekszünk, hogy támogatóink segítségével önfenntartóvá váljunk. Ennek kapcsán tárgyalásban vagyunk a magyar állammal is, akik nyitottan állnak a kérdéshez, hiszen állami feladatot ellátó gyermekvédelmi szervezetként a szülők nélkül élő magyar gyerekek helyzetének megoldása közös cél.

Az átalakulás másik indoka a pénzügyi támogatás alakulásától független. Olyan szakmai átalakítás zajlik jelenleg az SOS-ben, amely a gyerekek érdekeit szolgálja. 

A jövőben olyan nevelőszülőket keresünk, akik saját ingatlanukban gondoskodnának az SOS-be került gyerekekről. Az SOS családok egy része eddig is saját ingatlanban nevelte a gyerekeket, illetve ez az általános más gyermekvédelmi szolgáltatóknál is. Az SOS ingatlanjaiban jelenleg lakó nevelőszülői családok saját házukba/lakásukba költöznek, vagy saját döntésük alapján akár az SOS ingatlanjait is bérelhetik. Az alacsony kihasználtságú, költséges ingatlanokat és használaton kívüli telkeket a közeljövőben értékesíteni fogjuk, az így befolyt összeget teljes egészében közvetlenül a magyar SOS-ben élő gyerekekre fordítjuk. A családok továbbra is megkapják ugyanazt a szakmai segítséget, amit eddig. Az együttélésnek ez a formája, az integráció jobban támogatja a gyerekek társadalmi beilleszkedését és későbbi boldogulását. 

A jövőben csökkenteni fogjuk a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek számát, egy családban átlagosan 3-4 gyermek fog nevelkedni, hogy még több figyelem jusson a gyerekekre. Ez egyben azt is jelenti, hogy növeljük a nevelőszülők számát, hiszen változatlanul közel 400 gyermekről szeretnénk gondoskodni.

Bárki lehet nevelőszülő, aki kedvet és elhivatottságot érez ahhoz, hogy gyerekekkel foglalkozzon hivatásszerűen, és betöltötte a 24. életévét. Lehet nő, férfi, egyedülálló vagy házas, lehet mellette munkája, vagy vállalhatja akár főállásban is. A nevelőszülő maga dönti el, hogy hány gyereket vállal, lehet az 1 vagy 5 gyermek is. Várjuk nevelőszülők jelentkezését, akik saját otthonukban gondoskodnának a szülők nélkül élő gyerekekről!