dmitry-ratushny-64773-unsplash.jpgSúlyosan traumatizált gyermekkor, gyakori fizikai és érzelmi zaklatás a kortársaktól és a nevelőktől, és az érzés, hogy nincs kitől segítséget kérni. Ez jellemezte az elmúlt 30 évben a romániai gyermekvédelmi rendszert. Most egy átfogó kutatásban azok a fiatal felnőttek meséltek, akik a legborzalmasabb kegyetlenségeket élték át gyerekkorukban.

A SASCA kutatása a gyermekvédelmi intézményekből kikerült felnőttekkel folytatott interjúkon alapul (45 mélyinterjú és egy 4 fős fókuszcsoportos beszélgetés). Az elemzés célja, hogy a rendszerben dolgozók megértsék, milyen típusú visszaéléseket kell elszenvedniük a gyerekeknek az intézményekben, ez hogyan érinti őket hosszú távon, illetve a meglévő jogi szabályok mennyire képesek őket hasonló traumáktól megvédeni.

A megrázó történetek mellett rendszerszintű visszaélésekre hívja fel a figyelmet a kutatás, aminek egy részét azok a felnőttek követték el, akik a gyereket gondozták (nevelők, gyermekvédelmi munkatársak, nevelőszülők), egy másik része pedig abból fakadt, hogy hiányoztak, vagy nem megfelelően működtek azok az ellenőrzési formák, amik a jogsértéseket kellett volna, hogy feltárják. A gyerekekben maradandó nyomokat hagyott a mindennapos abúzús és elhanyagolás, valamint, hogy túl sokszor kerültek más intézménybe vagy cserélődtek ki nevelőik és kivételesnek számított, ha valakihez kötődni tudtak.

Legkiszolgáltatottabbak a kisfiúk

“Közismert volt, hogy a nagyobbak szexuálisan bántalmazzák a kisebb gyerekeket. Nézd meg a péniszét, ha nem, akkor megvernek. Vagy körbe vettek többen a fiúk és elővették a nemi szerved, tapogatni kezdték, ilyesmik. Az is előfordult, hogy a saját jukat vették elő és nekünk fogni kellett, különben megvertek. Akkor is meg kellett csinálnod, ha nem akartad.” – emlékszik vissza egy 27 éves férfi.

Az, hogy a nagyobb fiúk szexuálisan bántalmazták a kisebbeket, egy jól ismert jelenség volt azok között, akik különféle tömegintézetből érkeztek, az interjúalanyok közül nagyon sokan számoltak be hasonló kegyetlenségekről.

A szexuális és érzelmi visszaélések nagyobb részét a kisfiúknak kellett átélniük, de a lányok is már elég fiatal kortól kiszolgáltatottak voltak kortársaiknak. “Emlékszem arra is, hogy mennyire borzalmas volt, amikor az idősebb fiúk idősebb lányokat bántalmaztak. Egyszer egy idősebb lány mellé küldtek be aludni és akkor bejött SZ és elkezdte verni a lányt, mert a lány nem akart lefeküdni vele. Úgyhogy egyre erőszakosabb lett, emlékszem, hogy rámászott én pedig nagyon féltem. Betakartam a fejem és imádkozni kezdtem, hogy Istenem kérlek vigyázz rám, de nem tudtam aludni. Nem bántott, de az érzés, hogy valakit melletted bántanak. Ez nehéz volt.” – számol be egy 31 éves nő az átélt borzalmakról.

A kontroll hiánya

Sok intézetben fordult elő, hogy a nevelők az idősebb gyerekeknek adták át feladataikat és emiatt a dzsungel törvénye érvényesült: minden szobára jutott egy kortárs idősebb szupervízor, akinek minden joga megvolt rá, hogy fegyelmezze a kisebb gyerekeket.

A verés egy rendszeres formája volt a gyerekek egymás közötti kegyetlenségének, de emellett gyakori volt, hogy az idősebbek elvették a kisebbek tulajdonát, és arra kényszerítették őket, hogy válogatott módokon szolgálják őket.  Szedjenek gyümölcsöt éjszaka az udvaron, mossanak, takarítsanak vagy éppen lopjanak nekik. Aki ellenállt, azt veréssel kényszerítették. És előfordult az is, hogy ez az összezártság és kortárs agresszió feldolgozhatatlan tragédiához vezetett.

“Az érzelmi bántalmazás volt a legrosszabb” – emlékezik vissza egy 23 éves férfi, aki mivel lakóotthonba került az elmondása szerint jobb körülmények között élt és nem éhezett az intézetben felnőtt társaihoz képest. De visszaemlékezett rá, hogy gyakran csúfolták fogyatékosnak, ami beleégett az agyába és amit képtelen volt feldolgozni később.

Hasonlóról verbális agresszióról, csúfolásról többen beszámoltak. Egy 28 éves nő emlékei szerint a gyermekotthonban dolgozó pszichiáter minden alkalommal, ha egy gyerek engedetlen volt, gyógyszert adott, amitől a fiatalok elnémultak, egyre kevesebb volt az energiájuk és nehezen tudtak bármire is figyelni. A verbális fenyegetések azt a célt szolgálták, hogy irányítani tudják a nevelők a fiatalokat. “Állandóan azt mondták, hogy fogyatékosok vagyunk és képtelenek vagyunk bármit is megcsinálni. Megpróbáltam vitatkozni a pszichológusnál is, akit ők alkalmaztak. Ha gyógyszert kapunk nem tudunk magunkról, nem tudunk dolgozni, elhülyülünk, hallucinálni kezdünk.

A fizikai erőszak mellett gyakori volt, hogy a nevelők hazavitték a gyerekek ételét, a süteményeket, annak ellenére, hogy az intézetekben nagyon kis adagokat kapnak a gyerekek. Azokat a fiatalokat pedig, akik nem megfelelően viselkedtek egyszerűen büntetésként bezárták. Az interjúalanyok között ketten is átéltek hasonlót, és volt aki hetekig volt elkülönítve az ún. “fehér szobában”. “Egy nagyon zsúfolt kicsi szoba volt, emeletes ágyakkal, ablak nélkül, bezárva. Volt benne egy tévé, amin végig ugyanaz a csatorna ment. Az ételt kiporciózták, és néha valaki ránézett a gyerekekre, ha túl hangosak voltak, de általában csak hagyták, hogy szórakoztassák magukat azzal, hogy egymást verik.”

Miért nem segített senki?

Nehéz elképzelni, hogy hasonló szörnyűségek hogyhogy nem derültek ki? Miért nem segített senki a gyerekeknek? Hol voltak az intézményezetők, azok a szervezetek, akik a hasonló eseteket kivizsgálhatják?

Nem azért nem derültek ki ezek az esetek, mert a gyerekeket megfenyegették vagy szégyellték volna magukat vagy ne lett volna kihez fordulniuk, hanem amiatt mert a helyzetük csak rosszabbá vált volna, ha panaszt tesznek. A szexuális zaklatásos helyzetekben pedig azért nem kértek segítséget a gyerekek, mert lojálisak voltak az elkövetőhöz, illetve féltek tőle és a következményektől.

Hogyan lehet továbblépni?

“Szerintem ezt már nem lehet helyrehozni. Senki és semmi nem teheti jóvá azt a szenvedést, amin a gyerekotthonokban felnőtt gyerekek keresztülmentek” – mondta egy 36 éves nő.

Az interjúalanyok azt hangsúlyozták ki, hogy a gyermekvédelemben dolgozók hozzáállása az igazán fontos, hogy érzelmileg támogassák a gyerekeket, hiszen olyanok ők, mint a gyerekek szülei. “Azt kívánom a mai fiatal generációnak, hogy ne féljenek és a nevelők figyeljenek oda a gyerekekre, mert a mi időnkben ez nem működött. Bárcsak a nevelők egy órát csak a gyerekre fordítanának, hogy lássák, hogyan van, miért nem szerez jobb jegyeket az iskolában vagy miért nem jön ki a többiekkel. Ha sok az egy óra, legyen csak félóra, de lássa a gyerek, hogy számít, hogy ő is fontos, a nevelő pedig megtanulhatja, hogy mit jelent a bizalom a gyerek és a nevelő között.” – kérte egy 21 éves nő az interjúban.

Volt, aki azt említette, hogy sokat segített volna a kiszolgáltatott helyzetén, ha a gyerekeket életkor szerint helyezik el. De a legtöbben az értő hallgatást emelték ki, hogy a nevelő vagy szociális munka figyeljen oda a gyerekre, segítse őt, próbálja megérteni, hogy a rossz viselkedés mögött milyen problémák állnak és ne csak a fegyelmezéssel akarja tanítani a gyerekeket.

“Azt gondolom, hogy a családokat kell segíteni, hogy a gyerekek ne kerüljenek be ebbe a rendszerbe. A gyermekvédelem feladata ez lenne, hogy a gyereket a családban tartsa.” – mondta el egy 31 éves nő.

Magyarországon nem történtek a romániaihoz hasonló szisztematikus vizsgálatok a gyermekvédelemben. A területen dolgozó szakemberek ennek ellenére adottságként kezelik, hogy bántalmazások nálunk is előfordulhatnak és amit ebből a médiában látunk, csak a jéghegy teteje. “Minél zártabb működésű egy gyermekotthon vagy akár egy nevelőszülői család, annál nagyobb a kockázat, hogy ezek az esetek rejtve maradnak. A gyermekvédelmi környezetben egyébként is nagyobb kozkázattal jelenhet meg a  bántalmazás: gyakran traumatizált gyerekek kerülnek a rendszerbe, akiknek sokszor súlyos magatartás problémáik lehetnek. Ez könnyen megterhelheti a nevelőszülők, nevelők türelmét, akik gyakran maguk is sok frusztrációval küszködnek az alacsony anyagi és társadalmi megbecsülés miatt. “A Ez mind ahhoz vezet, hogy a gyermekvédelemben megjelenhet a bántalmazás, a kérdés inkább az, hogy ezt hogyan előzi meg egy intézmény, illetve a megtörtént eseteket hogyan kezeli. – mondja Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak Magyarország gyermekjogi tanácsadója

Ezt a helyzetet felismerve az SOS Gyermekfalvak  kidolgozott egy szakmai protokollt a bántalmazással kapcsolatos esetek prevenciójára, illetve kezelésére. Ez a protokoll összhangban van az EMMI szakmai módszertanával, amit 2018 júliusától minden gyermekvédelmi intézménynek alkalmaznia kell. Egy személy (gyermekvédelmi fókuszpont) lett a felelőse adott intézménynek, akinek az a feladata, hogy ha bántalmazás gyanúját észleli, akkor jelezzen a fenntartó felé, aki belső vizsgálatot indít. A fókuszpontok kinevezésével a legfontosabb cél, hogy lazuljon a zárt rendszer. “Minden családban van nehézség, ezért mi nem a kontroll, hanem a támogatás oldaláról közelítünk. Ha probléma merül fel, a fókuszpont összehívja a gyermekvédelmi bizottságot, pszichológus hallgatja meg a gyereket, a nevelőszülőket, a segítőket és ha szükség van rá, külsős szakemberek (családterapeuta, pszichológus) bevonásával segíti a továbbiakban a családot. Fontos ezen kívül, hogy a nevelőszülők és a szakemberek rendszeres képzést kapnak, valamint egyéni és szupervíziós foglalkozásokon vesznek részt, ahol átbeszélhetik a kritikus nevelési helyzeteket, illetve megtanulják hatékonyan kezelni a saját feszültségeiket is, hogy az később ne a gyerekre irányuljon.”

Photo by Dmitry Ratushny on Unsplash