Az SOS Gyermekfalvak közel egy éve készül az integrált gyermekfalu kialakítására. Tavaly a Gyermekek Jogainak Világnapja alkalmából Élő Könyvtárat szerveztünk, hogy segítsük az ismerkedést a családok és a város lakói között.
Az Élő Könyvtár elnevezésű akció a gyermekvédelemmel és oktatással kapcsolatban állók mellett a leendő szomszédokat is megfogta. A városi könyvtárban november 20-án tartott rendezvényen a lakosság mellett.
Orosháza alpolgármestere és gyermekvédelemi szakemberek is kölcsönöztek.
Az Élő Könyvtár hasonlóan működik, mint egy hagyományos könyvtár. Az „olvasók” „könyvet” kölcsönözhetnek ki egy rövid időre, a könyvek azonban itt élő emberek, akiktől a megjelölt témában szabadon kérdezhet az olvasó. A kölcsönzést könyvtárosok segítik.
Az Élő Könyvtárban megtalálható volt többek között a „Nevelőszülő Könyv”, a „Lakásotthoni Nevelő Könyv” és az „SOS-es Fiatal Könyv”, utóbbi volt a legolvasottabb. A könyvek maguk a battonyai gyermekfalu nevelőszülei, fiataljai és a szakmai stáb volt.
Az egyedülálló kreatív eszközzel az SOS a hamarosan költöző gyermekfalut és a lakosságot szerette volna közelebb hozni egymáshoz.
Az Alapítványnak nem titkolt célja volt a világnapra időzített eseménnyel, hogy felhívja a figyelmet az állami gondozott gyerekek helyzetére.