Bensőséges hangulatú ünnepség keretében mutatta be integrált gyermekfaluját az SOS Gyermekfalvak Orosházán. Az SOS Gyermekfalvak 2015 nyarán átszervezte battonyai gyermekfaluját, közel 70 gyerek Orosházára költözött.

Míg Battonyán izolált közösségben, a település szélén, egymás mellett lévő házakban éltek a családok, a gyerekek Orosházán a városban szétszórtan, nem SOS családok szomszédságában nevelkedhetnek.
„Orosháza befogadó város, nyitott a gyermekekre. Az integrált lakókörnyezet segíti a felkészülésüket a felnőtt életre, hiszen könnyebben hozzáférhetőek lesznek azok a szolgáltatások és fejlesztések, amikre a gyermekeknek szükségük van. A családok berendezkedtek, otthonosan érzik magukat” – mondta Gosztonyi Gábor, az SOS ügyvezető igazgatója.

A résztvevők közös emlékművet hoztak létre az együttműködés zálogaként (Fotó: Rosta Tibor)

(Fotó: Rosta Tibor)

„A fiatalok problémája Magyarországon ugyanolyan, mint bárhol a világon. Szükségük van rá, hogy éljenek, tanuljanak. Szeretnénk nekik segíteni megtalálni a megfelelő helyet, de  ez nem könnyű feladat” – mondta Siddhartha Kaul SOS Gyermekfalvak Nemzetközi Szövetségének elnöke. „Szeretnék miniszter úrhoz fordulni és mindenkihez, hogy minél inkább segítsék a gyermekfalvakat Magyarországon”- tette hozzá.

Ma több mint 20 ezer gyermek nem a vér szerinti szüleivel él. Az SOS Gyermekfalvak közel 400 gyereknek ad családot nevelőszülő hálózatán és gyermekfalvain keresztül. A gyermekfalvak sajátossága, hogy a nevelőszülőknél a gyerekek testvéreikkel együtt maradva, családként nőhetnek fel.

A nyitórendezvényen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is, aki kiemelte, hogy a család alapvető emberi jog. Ha valakinek nincs sajátja, akkor meg kell próbálni nevelőcsaládot, vagy legalább nevelőanyát adni a gyermekeknek. 2014. január 1-je óta a magyar kormány egyetlen 14 év alatti gyermeket sem enged állami gondozásba venni, csak nevelőszülői hálózatba lehet adni őket – hangsúlyozta a tárca vezetője.

A család mindenkinek jár – emelte ki beszédében Balog Zoltán (Fotó: Rosta Tibor)

(Fotó: Rosta Tibor)

Az integrált gyermekfalu létrehozását 400 millió forinttal támogató VELUX ALAPÍTVÁNYOK képviseletében a VELUX Magyarország Kft. ügyvezetője, Őz Beáta elmondta, hogy nagy örömmel üdvözölték az integrált gyermekfalu ötletét, és példaértékű ügynek tartották a felkarolásra. „A VELUX ALAPÍTVÁNYOK hazánkban a legnagyobb civil adományozók között van, nemzetközi szociális programjának fő célcsoportját a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok képezik. Hangsúlyozottan nagyszabású programokat karolnak fel, akár társfinanszírozás nélkül is, ezért a támogatási összegek igen jelentősek egy-egy program esetében. Büszkék vagyunk rá, hogy a kuratórium az elmúlt 2 évben több fontos civil kezdeményezést is támogatott, köztük az SOS Gyermekfalvakat.”

A rendezvényen az SOS elismerő oklevelet adott át Orosháza városának. „Önök, nevelőszülők jelentik az új esélyt és tetteikkel a jövőt építik a nap minden egyes percében, és ez elismerésre méltó. Büszke vagyok rá, hogy ez a jövő Orosházán, a mi segítségünkkel épül. Az alapítvány jóvoltából színesedett a szakszolgáltatási paletta is városunkban, hiszen segítik az orosházi és környéki gyerekeket” – mondta Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere.

A költözés mellett az SOS Gyermekfalvak új programokat is indított Battonyán és Orosházán, hogy megelőzzék a gyerekek családból való kiemelését. A családmegerősítő programba mindkét településen összesen 50 család kapcsolódott be.