Egyedülálló csoport működött a budapesti Tegyeszben olyan szülőknek, akiknek a gyermeke állami gondozásban van.

Kevés elkeserítőbb helyzetet lehet elképzelni egy anya vagy apa életében, mint ha a gyermekét állami gondozásba veszik. Erre a helyzetre nem szólnak közkeletű bölcsességek, nevelési tanácsok, nehéz bárkivel megvitatni, érthetően a szülők teljesen le vannak sújtva, miközben a társadalom is megbélyegzi őket. Működött azonban egy egyedülálló csoport a budapesti Tegyeszben (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat), amely kifejezetten ilyen szülőknek nyújtott segítséget.

A 2015 őszétől 2016 tavaszáig ülésező csoportba 15 olyan szülő járt, akinek a gyerekét kiemelték a családból, apák, anyák és egy nagymama is részt vett a találkozókon. A programot pályázati pénzből finanszírozták, a résztvevőket a gyermekjóléti szolgálatokon és nevelőszülői tanácsadókon keresztül toborozták. A csoportot Csőke Zita és Kelecsényi Szabolcs vezette, Zita akkor az utógondozói szolgálatnál dolgozott, Szabolcs a Tegyesz befogadó otthonában. Volt egy tankönyv is, aminek a fejezeteit lazán követték, de nagy teret adtak annak, hogy a szülők hétről hétre elmesélhessék, mi történt velük, megoszthassák az érzéseiket. Szabolcs és Zita nem tudnak hasonló kezdeményezésről az országban.

A beutalás okai között szerepelt prostitúció, iskolai kimaradás, elhanyagolás és veszélyeztetés, arra azonban ügyeltek, hogy bántalmazó szülő ne kerüljön be a csapatba. Kelecsényi Szabolcs szerint a társaságban több volt a „menthető eset”, olyan emberek, akik szerencsétlen élethelyzetbe kerültek, de a gyerekeiket mind látogatták és motiváltak voltak a változásra. „Senki sem vitatta a kiemelés jogosságát. Először bűntudat, bizonytalanság volt emiatt az emberekben, úgy érezték, ők „rossz szülők”. A csoportban látták, hogy mások is járnak ebben a cipőben, tovább kell lépni, és azon dolgozni, hogy visszakaphassák a gyereket. Azt is átgondolták, ez mennyire reális” – mondja Csőke Zita.

A csoportnak nagy közös élménye volt, hogy „nemcsak én küzdök ezzel”. Az ülések elején mindenki elmondta, mi történt vele a legutóbbi alkalom óta. „Nagy élmény volt látni, mennyire oda tudnak figyelni egymásra, pedig a saját mondanivalójuk is tört volna elő belőlük” – emlékszik vissza Szabolcs. A szakemberek nem feladatokat adtak, hanem megértést, nem „hivatalként”, hanem partnerként viselkedtek. A szülők megélhették, hogy végre nem méricskélik őket, hanem valaki őrájuk kíváncsi. A résztvevők is meghallgatták, és amennyire tudták, segítették is egymást a napi ügyekben, például házépítésben, álláskeresési tanácsokkal. Ezután átvettek egy fejezetet a tananyagból. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola munkacsoportja által összeállított kis füzet a család, gyereknevelés, pénzkezelés, gyermekvédelem területeit járja körül, meglehetősen elvont nyelven, például rögtön az első fejezet címe „A befogadó és a vér szerinti szülők kapcsolatának szerepe a gyermek szocializációjában”. A szakemberek ezt emészthető formában tálalták, olykor el is tértek tőle. A képzés végén a szülők egy bizonyítványt kaptak, amit bemutattak a gyámhivatalnál, s ez jó pontnak számított a megítélésükben.

Kelecsényi Szabolcs

„Fél évet spóroltam a tanfolyam miatt” – összegzi Ferenc, az egyik résztvevő. Neki két kamaszlánya élt intézetben, akiket iskolakerülés miatt utaltak be. Egyikük addigra már kikerült, mert betöltötte a 18. évét, a másik lányt pedig sikerült visszakapnia fél évvel a nagykorúsága betöltése előtt, mikor úgyis „szabadult” volna. Ferenc szerint ebben a szülőcsoportnak is szerepe volt. „Aki elvégezte, nagyobb eséllyel tudta hazakapni a gyerekét, rávilágítottak olyan dolgokra, amikre nem gondolt az ember.” Hozzáteszi: az ülés után kaptak egy ebédet, egyeseknél ez is motiváció lehetett a részvételben. Ő is hangsúlyozza, mennyire segítették egymást a szülők a csoportban, például szerelésben. Jó volt a hangulat, de néha sírtak is.

„Szabolcsék nagyon értenek a gyerekek nyelvén. Nem tanfolyamszerűen mondták el, hanem tanácsokat adtak, a saját tapasztalataikat adták át. Sokat segítettek, hogy elfogadjuk a dühkitöréseket, hangulatváltásokat, amik ezeknél a gyerekeknél előfordulhatnak, hiszen sérült személyiségek.” Mert a lányok hazaérkezésével még nem tört ki a hepiend, az apa szerint az intézet olyan hatással volt rájuk, mint a börtön, megváltozott a személyiségük, rámenősek, agresszívak lettek.

„Sok kiemelés megelőzhető lenne odafigyeléssel” – erősíti meg Szabolcs. „A vér szerinti szülővel nem foglalkoznak a segítő szolgálatok, ha kikerült a gyerek a családból, altatják az ügyet. Az a csoda, ha nem csúszik még mélyebbre, hisz mindent elvesztett.” Ahol nem volt esély a hazagondozásra, ott a kapcsolattartásban segítettek, hogyan lehet közelíteni az intézet dolgozóihoz és a gyerekekhez, hogyan tudjanak a szülők jól szerepelni a felülvizsgálaton, hogy jó vélemény alakuljon ki róluk. A csoportban mindenki máshol tartott: volt olyan család, ahol már a hazagondozás állt a küszöbön és egyre sűrítették a találkozásokat a gyerekkel, mások ezen dolgoztak, de volt olyan anya is, aki belátta, hogy jobb helyen van a fiainak a nevelőszülőnél, és az a fontos, hogy neki rendszeres kapcsolata legyen velük. Egy kisfiú még a tanfolyam végén hazakerült, ott a csoport együtt örült a kis sikereknek, például, hogy már egy hétvégére kiengedték a gyereket. Konkrét problémáknál a szakemberek tudtak tanácsot adni, hova érdemes fordulni. Több résztvevő beszámolt jogsértésekről, például, hogy a nevelőszülő nehezítette a kapcsolattartást, vagy túl messze helyezték el a gyereket. „Ki kellett bogozni, mennyi volt bennük az ösztönös ellenállás, hogy más törődik a gyerekkel, és mennyi a jogsértés, amit kezelni kellett. Nem lehet folyamatosan harcra buzdítva élni” – teszi hozzá Csőke Zita.

Csőke Zita

A megélhetés, a lakás mindenkinél probléma volt, sokszor az alapok megteremtéséhez is óriási energiabefektetés kellett ezeknek az embereknek, például ahhoz, hogy hétvégén hazajöhessen a gyerek és ott megfelelő körülmények várják. Ugyanakkor a résztvevőknek sokat erősödött az önbizalmuk, jobban tudták magukat képviselni, már nem megvetendő embernek tartották magukat, hanem aki egy rossz élethelyzetbe került. A szakemberek úgy emlékeznek vissza, őket feltöltötték ezek az alkalmak. Épp ezért, bár a pályázati keret elfogyott, ha lenne elég jelentkező, újraindítanák a csoportot. Addig is egyénileg konzultálnak a jelentkező, segítséget kérő szülőkkel.

Akit érdekel a csoport, Kelecsényi Szabolcsnál kelecsenyi.szabolcs@tegyesz.hu e-mail címen vagy a 06/70/683-8074 telefonszámon, Csőke Zitánál a 06/20/2191766 számon tud érdeklődni.