Három gyerekkönyv, ami a betegség, válás, alkoholizmus tabutémáit veszi sorra gyerekszemszögből, megmutatva a problémák jó és rossz kezelési módját is.
Betegség, válás, alkoholizmus. Börtönbüntetés, halál. Számos súlyos probléma és tragédia fordulhat elő a felnőttek életében, amelyek a gyermekeik életére is kihat. Nincs elfogadott közbeszéd ma arról, hogyan lehetne ezeket tálalni a gyereknek úgy, hogy csökkentsék, kezeljék a traumáját. Sőt, a népi bölcsesség általában az elhallgatást javasolja: kicsi még a gyerek, ne ijesszünk rá, úgysem érti, mondjunk neki valami kegyes hazugságot, ne fájdítsuk a szívét. Esetleg a felnőtt maga sem tud megküzdeni az érzelmeivel vagy a helyzettel, hárít, nem is ismeri el a problémát… Így a nehézségek sokszor tabuk maradnak a családban, de ettől még a gyerek érzi, hogy valami történt, észreveszi a felnőttek megváltozott viselkedését, iskolai zavarokban, magatartási problémákban, bepisilésben ölthet testet a szorongása. Ma három, gyerekeknek szóló könyvet vizsgálunk meg, melyek egy-egy ilyen nehéz helyzettel foglalkoznak, egy megélő-elszenvedő kisgyerek szemszögéből. Mindhárom kortárs magyar könyv, a gyermek szemszögéből ábrázolják a helyzetet, és a problémák jobb és rosszabb kommunikálására is példát mutatnak.
Tóth Krisztina Anyát megoperálták című kötete a mellrákkal foglalkozik, az anyuka betegségét az óvodás kislány elbeszéléséből követjük végig. Ez az a könyv, ahol a szülők jól csinálják: kezdettől, folyamatosan, nem pánikot keltve, a gyerek értelmi szintjének megfelelően beavatják a betegségbe és kezelésekbe. A kislány így biztonságban, szülei támogatásával követi végig a vizsgálat, diagnózis, műtét, kemoterápia és gyógyulás stációit. A szülők így azt sugallják a gyermeknek, hogy uralják a helyzetet, és a kislány számíthat rájuk, bármi történik. Az anya a műtéti heget is megmutatja a kislánynak:
„Hát… a doktor bácsikat szerintem nem a nagymama tanította varrni. Anya azt mondta, ez később még majd szebb lesz, de én attól féltem, hogy még akkor is nagyon ronda lesz, amikor már szebb lesz. Anya feljebb húzta a hálóingjét, és az egyik oldalon kerek volt a cicije, a másikon meg félig horpadt, mint a homokvár, ha valaki belelépett cipővel. Remélem, ha nagylány leszek, nekem nem megy bele a cicimbe a rák, vagy ha igen, akkor nekem a nagymama varrja majd össze, és nem az orvosok.”
A kedves gyermeki humorral írt könyvet Hitka Viktória finom rajzai díszítik, az óvodás-kisiskolás korosztálynak szól.
Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek című könyve az ellenpélda. Az alkoholista anyjával élő kiskamasz lány teljesen magára van hagyva. Még a mindennapok elviselésében sem kap segítséget, nemhogy a feldolgozásukban. Folyamatos elhanyagolást, sőt veszélyeztetést él meg, például amikor az anya ittasan viszi haza autóval az iskolából. A kislány így a saját képzeletéhez menekül, ott keres magyarázatot a történtekre, s az anya különböző lelkiállapotait őt megszálló dzsinnekkel hozza összefüggésbe. A körülötte élő felnőttek sem veszik a fáradságot, hogy őszintén beszéljenek vele – pedig itt azonnali beavatkozás lenne szükséges. A felnőttek hárítják a problémát, a gyerek pedig rettenetesen magányos.
A fater nem kacarász, csak néz aggódósan, a nagymama pedig azt mondja, hogy látod kisfiam, a Lilivel kellett volna maradnod.
A nyomasztó világot a dülöngélő tördelés és Kun Fruzsina klausztrofób rajzai fokozzák.
Míg a fenti két könyv irodalmi alkotás, a Hogyan élheted túl a szüleid válását? didaktikusabb mű. Pacskovszky Zsolt és Rigler Ilona közös kötete egy kiskamasz szemével mutatja be a szülők szétköltözését, majd az új partnerekkel létrejövő mozaikcsaládot.
Itt a szülők kezdetben hibát hibára halmoznak, szemlátomást nem olvasták Gyurkó Szilvia könyvét a gyerekbarát válásról. A gyerek előtt veszekednek, nem adnak egyenes választ a kérdéseire, minden bejelentés nélkül költözik oda hozzájuk az új partner, sőt, még hazudnak is: az apa azt állítja a gyereknek, hogy az új kiskutya elpusztult.
Most különösen nem volt semmi kedvem nagyiékhoz, mert még mindig Zsömit sirattam. De Nagyi a térdére ültetett, és azt mondta, ne aggódjak, Zsömi jó helyre került.
– A kutyamennyországba? – kérdeztem.
– Nem. Frici bácsiékhoz, apád munkatársához.
Csak néztem rá elkerekedett szemekkel.
– Sajnos előfordul az ilyesmi – folytatta nagyi. – Hogy valaki allergiás a kutyaszőrre, mint az új anyukád.
– Miféle új anyukám? – kérdeztem döbbenten, és leugrottam nagyi térdéről.
Erre nagyi a szája elé kapta a kezét.
– Jézusom, apád nem mondta még el? – kérdezte.
A kilencéves kislány a várható reakciókat hozza: morcos, romlik a tanulmányi eredménye, az új élettársakat egyszerűen csak „annak a nőnek” és „annak az embernek” hívja, és nem hajlandó lelkesedni az új felállásért. Aztán idővel a felnőttek észhez térnek, elkezdenek kommunikálni a kislánnyal, aki lassan elfogadja az új helyzetet és élettársakat, és kialakul egy mindenki számára élhető új családi komplexum.
A könyvhöz egy elég didaktikus függelék tartozik, amely kérdések formájában segít feldolgozni a gyereknek az olvasottakat, és nem utal rá, hogy ehhez egy felnőtt segítsége lenne szükséges. Nyilván, a semminél jobb, ha legalább a gyerek képben van a felelős válást illetően, de az ilyesmi tanácsokat inkább a felnőtteknek kellene célozni:
Ha már biztos vagy abban, hogy szüleid elválnak, kérd meg őket, hogy lehetőleg együtt üljenek le veled, és mondják el:
Mikor fognak különköltözni/elválni?
Te hol, kinél fogsz lakni?
Mikor, milyen gyakran, hol találkozhatsz a távol levő szülőddel?
Ha van testvéred, tisztázzad azt is, hogy vele/velük mi lesz. Mind együtt lesztek-e valamelyik szülőnél?
Bár ez a könyv és a dzsinnes is az önállóan olvasó általános iskolásokat célozza meg, jobb lenne, ha a szülővel vagy más felnőttel a gyermek meg is tudná beszélni az olvasottakat. Mindhárom témakör, a betegség, az alkoholizmus és a válás is lehet a gyermekvédelmi ellátásba kerülés előzménye, így nevelőszülők is segíthetnek ezekkel a könyvekkel feldolgozni a gyermeknek a vele történteket, egyáltalán szavakat találni a traumára. Az első és utolsó könyv hepiendes történet, ahol a szülőkre számíthat a gyerek, Elekes Dóra dzsinnes meséjében azonban egy reménytelenül magára hagyott kiskamasz küzd az alkoholista szülővel, ami visszatérő élménye lehet az állami gondozott gyerekeknek. A három könyv tökéletesen kiegyensúlyozott és problémamentes családban élő gyerekek számára sem haszontalan, hogy lássanak ilyet is, hogy jobban értsék például egy osztálytárs vagy szomszéd gyerek helyzetét.
Tóth Krisztina: Anyát megoperálták. Hitka Viktória rajzaival, Móra, 2015, 47 oldal, 2799 forint
Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek. Kun Fruzsina rajzaival, Csimota, 2015, 41 oldal, 1990 forint
Pacskovszky Zsolt – Rigler Ilona: Hogyan élheted túl a szüleid válását? Móra, 2013, 63 oldal, 1890 forint
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.