András 11 évesen került ki a családjából. Szobafestő szakmával, kisebb döccenők és egy börtönbüntetés után most próbál becsületesen boldogulni az életben.
András 27 éves, szobafestőként dolgozik. Édesanyja betegsége miatt 11 évesen került állami gondozásba, először fél évet töltött nevelőszülőknél, onnan intézetbe, majd az egyik SOS gyermekfaluba került egy nevelőanyához. A bekerülése előtt fél évig egyedül élt otthon, míg anyukáját kórházban kezelték, de a megelőző időkben sem volt felhőtlen az apa nélkül felnövő fiú élete: „máshogy élnék, ha anyám most élne, mert nem éltünk olyan jól anyagilag sem. Egyedül nevelt, de mindent megadott, csak hát sajnos rossz társaságban nőtt fel ő is, volt már több konfliktusa a rendőrséggel.” A bekerülés után nem sokkal meg is halt az édesanya.
Az SOS-re András szívesen emlékszik vissza: „életemnek szerintem a legjobb 7-8 éve volt az, amikor ott voltam az SOS-ben, még a mai napig is visszasírom. Szép volt a környezet, szépek voltak a házak, meg sok gyerek volt, normális gyerekek voltak ott.” Hamar lettek barátai, a tanulásban is kapott segítséget, a nevelőanya vagy korrepetálótanár is foglalkozott vele, ha kellett, és csapatban focizni kezdett. Visszaemlékezése szerint különösebb magatartási gond nem volt vele gyerekkorában. Az iskolában sem tapasztalt megkülönböztetést az SOS miatt, több barátját hazavitte, megmutatta nekik a gyerekfalut. Nyolcadik után szobafestőnek tanult egy szakiskolában. 18 évesen megismerkedett egy lánnyal, amiből ötéves párkapcsolat lett, és 19 évesen kilépett a gyermekfaluból is.
„Az volt a baj, hogy megismerkedtem akkor egy lánnyal, és anyu (a nevelőanya) is, meg Ernő bácsi is mondta, hogy ne kapkodjam el, nem szeretnék, hogyha problémáim lennének, mert sajnos kevés embernek sikerült úgy beilleszkedni, hogy ne legyen neki problémája kint a nagyvilágban. Sajnos nem hallgattam rájuk, pedig visszagondolva igazuk volt.” A fiatalembert külsős férőhelyre tették, ahol a barátnőjével élt, ám mivel nem foglalkozott az SOS kötelezettségeivel, az ellátását megszüntették. Az iskolát befejezte így is, de az anyagiak beosztásával voltak gondjai. „Bevásárolni azt be tudtam, feladni csekket azt fel tudtam, de beosztottam a pénzt, mert anyu is mindig dicsért, hogy nekem volt mindig a legtöbb zsebpénzem. Csak amikor megkaptam a bankkártyámat, akkor egy kicsit nagy lábon éltem.” Otthonteremtési támogatásra nem volt jogosult, mert volt egy önkormányzati lakása, amit felújított, de a lakbért 2-3 évig nem fizette (állítása szerint „nem küldték a lakbércsekket”), és ezért elvesztette, a megtakarításait is felélte. Közben rossz társaságba keveredett, részt vette egy kisebb bűncselekményben, amiért végül két évre ítélték, de jó magaviseletéért 16 hónap után kiengedték. A bírósági ügyek öt évig tartottak, közben véget ért a párkapcsolata is.
A börtönbeli lét nem viselte meg komolyan, „olyan volt, mint egy kollégium vagy intézet”, az első idők után dolgozott, pénzt keresett, balhéba nem keveredett, és közben a külső kapcsolatai is megmaradtak a volt főnökével, fociedzővel és néhány baráttal. A szabadulása után rögtön elhelyezkedett, szobafestőként Ausztriába jár át dolgozni, így az egész napját kitölti a munka és az ingázás. Albérletben él, párkapcsolata a szakítás óta nincsen, de néhány válogatott régi barát megmaradt. Az újak szerzését a börtönbeli múlt kissé nehezíti: „Az embert nem ismerik, így nehéz így visszailleszkedni, mert tényleg elítélik, én is azt vettem észre, nem tudják az ügyemet, azt hiszik, hogy embert öltem. Az a baj, hogy ha kívülről most valaki meghallja, hogy börtön, akkor már egyből rossz dolgok jutnak az eszébe.” Szabadidejében edzőterembe jár, focizik, számítógépezik, néha bulizik. A rossz társasággal megszakította a kapcsolatait, nem akar többet bűnügybe keveredni.
Jövőbeli tervei között egy év múlva egy autót és komoly párkapcsolatot említ, öt év múlva családot, gyereket és saját lakást. Negyvenévesen pedig „ugyanolyan ember szeretnék lenni, mint most, mert szerintem nem vagyok rossz ember.”
Utólag is azt tartja, hogy az SOS mindent megtett, hogy felkészítse az életre: „csak jó útra próbálják terelni az embert, és az a baj, hogy akkor még igen fiatalok vagyunk, nem vesszük olyan komolyan, amilyen komoly valójában is az élet. Mert ott azért mindent megkapunk, mosnak, főznek ránk, azt a pár négyzetmétert kell kitakarítani, vasalnak ránk, el voltunk kényeztetve.” A lakása elvesztése, a „balhés ügy” azonban arra mutatnak, András túl hamar, az élethez szükséges készségek nélkül lépett ki a rendszerből, igaz, önszántából. Nehéz kérdés, mit tehetnek a nevelők, szakemberek, ha a fiatal a meggyőzés ellenére menni akar. András a kis kisiklás dacára jó embernek tartja magát, és igyekszik munkával, becsületesen boldogulni, azonban még nagyon kevés idő, mindössze pár hónap telt el a szabadulása óta.
Róbert, az SOS szakembere szoros kapcsolatban volt végig Andrással, együtt jártak focimeccsekre. Ő így emlékszik vissza: „ő egy vagány srác, fiatal korában is az volt, illetve, a gyerekfaluban kicsit falkavezér szerepet töltött be a fiúk között. Amit ő mondott, annak súlya volt, és ezt az imidzset fenn kellett valahogyan tartania, ez is odavezethetett, hogy belecsúszott ebbe az ügybe. Illetve a pénztelenség is, gondolom, mert egy idő után, mikor a lakást elveszítette, akkor albérletbe ment. Volt még egy barátnő anno, aki szintén segített elkölteni azt a pénzt, ami a számláján még ott lapult, úgyhogy az egy nagyon rossz időszak volt Andrásnak. Csak idő kérdése volt talán, hogy előbb-utóbb belekeveredik valami törvénytelenbe.” A jövőre nézve Róbert is reménykedik, hogy a kisiklás után Andrásnak sikerül egyenesben maradnia: „azt gondolom, hogy azért ott a gyermekfaluban eltöltött közel tíz év alatt kapott egy olyan alapot, amire ő is tud támaszkodni.”
Kikerült fiatalok: a gyermekfalu előnyei és hátrányai
Az SOS Gyermekfalvak kutatása az SOS-ből kikerült fiatal felnőttek életútját vizsgálta, összehasonlításban más intézményben, gyermekotthonban felnőtt állami gondozott fiatalokéval. 10 SOS-ben felnőtt fiatalt és 4 máshol nevelkedett fiatalt kérdeztek. A felmérés vizsgálta a megkérdezett gyerekkorát, családi kapcsolatait, élményeit a gyermekvédelemről, iskolai életútját, jelenlegi élethelyzetét, jövőbeli terveit.
A megkérdezett, SOS-ből kikerült fiatalok rengeteg pozitívumot soroltak fel: a gyermekfaluban meleg, harmonikus családban nőttek fel, segítséget kaptak a tanuláshoz, pályaválasztáshoz, otthonteremtéshez, sokféle szakember foglalkozott velük, támogatták több szakma megszerzését is, és az utógondozói ellátás igyekezett megkönnyíteni az átmenetet a felnőtt életbe. Az alanyok ismétlődő megállapítása, hogy egyes lehetőségeik – különórák, szakkörök, korrepetálás és főleg a nyaralások – még jobbak is voltak, mint családban nevelkedő osztálytársaiké.
A hátrányok között azt említették a fiatalok, hogy túl sok gyerek nevelkedett egy nevelőanyánál (korábban akár 10-11 is!), túl szigorú szabályok közé szorítva éltek. Az önálló életre, pénzkezelésre való felkészítésre is nagyobb hangsúlyt kellene fordítani, ez a lakását elveszítő András története után különösen aktuális.
