Kik dolgoznak az SOS-ben? Gosztonyi Gábor, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának ügyvezető igazgatója az üzleti szférában töltött három évtizedet, mielőtt a gyermekvédelembe váltott. A nemzetközi szervezetek vezetéséről, a battonyai költözésről beszélgettünk, és arról a célkitűzésről, hogy a magyar SOS öt éven belül független legyen anyagilag.

Hogy kerültél az SOS-hez?

Az SOS előtt világéletemben csak az üzleti életben dolgoztam. Mindenféle területen megfordultam, a filmszakmában, nyomdaiparban, külkereskedelemben, textiliparban, tanácsadó cégnél, dolgoztam az Unilevernél 5-6 évet, ebből két évet Chilében, a Philips ügyvezetője voltam, mikor a hetedik legnagyobb cég volt Magyarországon. Egy idő után azt éreztem, érdemes lenne valami segítő jellegű munkába kezdeni. 2006-2008 táján nehéz időszak volt a munka világában, akkor eldöntöttem, hogy ha nyugdíjba megyek, akkor önkéntesként segítek valamilyen szervezetben. 2011 karácsonyán láttam meg az SOS álláshirdetését, és úgy gondoltam, ezt nekem találták ki.

MSJ_1012

Sok üzletemberben megvan az igény, hogy valamilyen hasznos társadalmi célt szolgáljon, de a módja ennek többféle lehet: pályát módosít, saját szervezetet alapít, adakozik a jövedelméből vagy a munkaideje egy részében segít egy civil szervezetnek. Te miért pont ezt az utat és a gyermekvédelmet választottad?

Nálam családi indíttatás, hogy az ember a tudását segítő szándékkal is felhasználja. A nagyapám orvos volt, az édesanyám védőnő, a bátyám szociális munkás. Én közgazdász vagyok, de bizonyos idő után megértem arra, hogy ezzel foglalkozzam. A véletlen egyébként sok mindent meghatároz, pont ez a hirdetés jött velem szembe. Ami az SOS számára az én tapasztalatomból hasznos, hogy az elmúlt harminc évemnek legalább a felét nemzetközi szervezeteknél töltöttem, tehát tudom, hogyan kell ezeket kezelni, az évtizedek alatt felépített jó gyakorlatokat átültetni Magyarországra, és az SOS-nél sok gyakorlat volt, ami megérett a megújításra. Új szeleket hoztam az SOS-be, ami összefüggött azzal, hogy a nemzetközi SOS is rengeteget változott. Egy szervezet vezetése egyébként nem azon múlik, hogy ki a tulajdonos, hogy állami cég, vállalkozás vagy civil, minden szervezetet hatékonyan kellene működtetni. Rengeteg tudás kellene a civil szférában, ami nincs meg, és importálni lehetne az üzleti szektorból. Az SOS egyébként az éves másfél milliárdos költségvetésével és a kétszáz munkatársával gyakorlatilag egy középvállalat Magyarországon. Önkéntesként dolgozom más civil szervezetnek is.

Sok változást vezettél be az SOS-nél. Hogy birkózol meg a szervezeti ellenállással?

Rengeteg változást diktál a nemzetközi SOS, nagyon fontos szempont, hogy 2020-ra a magyarországi alapítvány anyagilag független legyen a nemzetközitől, mert eddig támogattak minket. Az elmúlt három évben rengeteg energiát fektettünk ebbe, a vezetőség megértette, hogy a változások szükségesek. Az ellenállás kivédhetetlen, de a vezetésen múlik, hogy bevonja a munkatársakat. Rengeteg műhelymunkában próbáltuk az emberek véleményét bevonni a fél év alatt összerakott stratégiába, amit 2013-ban készítettünk, ezen jó negyven ember dolgozott. Amikor kész lett, egy féléves folyamat során hat-nyolc műhelynapon próbáltuk ismertetni, értelmezni a munkatársakkal közösen, hogy ami a stratégiában egy mondat, az mit jelent a gyakorlatban, hogyan tudjuk ezt meghonosítani a működésben. Nagyon fontos volt számomra, hogy az emberek bevonódjanak. Hiszek abban, hogy nem jó, ha egy munkatárs csak egy végrehajtandó feladatot kap, de ha az ő ötleteit fel tudjuk használni, akkor sokkal többet tudunk belőle kihozni.

Az anyagi függetlenség nyilván azzal érhető el, ha nőnek a bevételek, több adomány érkezik a szervezethez. Sarkítva, mit tud ebben tenni egy nevelőanya?

Rengeteget. Még az elején hallottam egy mondatot: „Everybody is a fundraiser.” (Mindenki adománygyűjtő). Mindenki, aki a szervezetben dolgozik, tud tenni a megítélésünkért. Míg egy cégnél az értékesítő adja el a terméket, itt semmilyen kézzelfogható termék nincs. Nálunk a beérkező adományok teszik lehetővé, hogy a tevékenységünket fedezhessük. De mindenki, aki a szervezetben dolgozik, tud tenni azért, hogy a hírünket vigye a világban, és a saját környezetében beszéljen az SOS-ről. Annél többet nem lehet tenni, mint ha valaki mesél a munkájáról és ezzel a környezetét is lelkesíti, akik ezt továbbviszik. Ez olyan, mint a multi-level-marketing. Sokszor az ajánlások alapján lesz valaki pártfogó, aki majd adományoz.

Ezen a területen is nagy a verseny, sok nemes ügy, sok civil szervezet küzd az adományokért.

Ez így van, és sajnos a magyarországi adományozási kultúra elég alacsony szintű még, de ezt egymagunk nem tudjuk megváltoztatni, kis szervezet vagyunk, csak egy a 35 ezer civil szervezet közül. De a méretünkhöz képest viszonylag nagy ismertséggel rendelkezünk. A második legismertebb civil szervezet vagyunk Magyarországon egy kutatásunk szerint. De ez nem jelenti, hogy ezt a szervezetet szeretik legjobban támogatni az emberek. Adományozni első helyen a beteg gyerekek javára szoktak, aztán jönnek az állatok, és csak utána következnek az egészséges gyerekek. De próbálunk olyan akciókat szervezni, ami elég információt ad rólunk, hogy megismerjenek minket.

A te munkádban mi a siker? Egy vállalatnál nyilván a siker mércéje a profit, de egy civil szervezetet nem lehet csak az adományok összege alapján megítélni.

Ez itt nem a siker, itt ez csak a működésnek a feltétele. Nekünk nem csak az a fontos, hogy addig mindent nyújtsunk a gyereknek, amíg itt él, hanem az, hogy ha kilép innen, akkor önálló, boldog életet tudjon élni. A cél, hogy minden gyerek egy, de inkább két szakmát megszerezzen, és legyen önálló lakása, mire kilép. Ha ezek megvannak, akkor meg tud állni a saját lábán. Ez a legfontosabb célunk.

Ezt méritek?

Igen, és próbáljuk összevetni a más hálózatban élő gyerekekkel, de nagyon nehéz összehasonlítható adatokat szerezni. 2008-ban volt egy felmérésünk, ahol az összes, az SOS-ből felnőttként távozó gyerek helyzetét megnéztük és összehasonlítottuk az átlagos statisztikai adatokkal. Persze nem sikerült mindenkit elérni, de jobb eredményt értünk el a fiatalok életkörülményeiben, mint más hálózatok. Pedig jelenleg mi vagyunk az egyetlen független civil hálózat, a többiek mind vagy államiak, vagy egyháziak. Az államiak állami szervezetként gazdálkodnak, az egyházi fenntartású hálózatok pedig az egyház kiegészítő normatíváját megkapják. (Az egyházi fenntartású hálózatok a költségvetési törvény szerint gyerekenként 71,4 százalékos kiegészítő támogatásra jogosultak.) Ezért a korábbi civil nevelőszülői hálózatok mind beszaladtak egy egyház alá. Mi ezt soha nem fogjuk megtenni, így csak az alapnormatívát kapjuk.

A civil szervezeteknél vannak iparági legjobb gyakorlatok, amiket érdemes átvenni, vannak más szervezetek, amelyektől tudtok tanulni?

A saját területünkön nincs ilyen, de működik sok sikeres nemzetközi szervezet Magyarországon, a WWF, a Greenpeace, a Bátor Tábor, az UNICEF… Nagyon figyeljük egymást és sokat tanulunk egymástól. Az Adománygyűjtő Szervezetek Önkéntes Testületében benne vagyunk, ami azért jött össze, hogy a szervezetek átláthatóságára normát adjon, hogy elkerüljük a botrányos adománygyűjtési ügyeket. Egyelőre mindössze 14 tagja van, de figyeljük egymást, örülünk a másik sikerének, látjuk, milyen problémák vannak.

Mi a legnehezebb a munkádban?

Sokat dolgozom, de ez nálam természetes. Rengeteg aprócseprő probléma van, de az a dolgom, hogy ezeket megoldjam, vagy a kollégáimat segítsem, hogy ezeket meg tudják oldani. Talán a legnagyobb fejfájást az okozza, hogy leszünk 2020-ra önállók.

Te még itt leszel?

2020-ban tervezek nyugdíjba menni, de az is a dolgom, hogy kineveljem az utódomat.

tpa_picture_29153

Mekkora önállóságod van magyar vezetőként?

Az SOS egy föderáció, nem olyan, mint egy multinacionális cég, ahol egy nemzetközi központ konkrét parancsokkal irányít. Itt minden országban működik egy egyesület vagy alapítvány, amelyek egy föderációban egyesültek. A magyar kuratóriumnak többségében nem az SOS munkatársai a tagjai. Van sok közös irányelv az SOS-nél, ezeket mi is szívesen követjük. De sok olyan történet van, amire Magyarországon egyedi megoldásokat kell adni, ebben egy konzultáció után nagyon sok önállóságot kapok.

Magyar döntés volt, hogy a battonyai gyermekfalu Orosházára költözik?

Ez a stratégia része, és a stratégiát mi állítottuk össze. Ezt akkor tudtuk megvalósítani, mikor sikeresen részt vettünk a Velux Alapítványok pályázatán és megszereztük a forrást. De magyar döntés volt, hogy ebbe az irányba akarunk menni. Viszont az integrált falu egy SOS-koncepció, amit a nemzetközi SOS mintáiból vettünk át.

Ahogy járok a falvakban, egyfelől nagyon erős az „SOS-szellemiség”, sokkal erősebb, mint más nevelőszülői láncoknál. Ugyanakkor egy túlvédett világ is, a gyerekek mesélték, hogy nem kell kimenniük orvoshoz, mert hetente bejár egy orvos a gyermekfaluba. A szétköltözéssel nem tartotok az SOS-szellemiség felhígulásától?

Nem, mert a támogatás pont ugyanilyen lesz, csak a nevelőszülői család nagyobb önállóságra kényszerül. Szeretnénk, ha a gyerekek kikerülnének ebből a burokból, és a nevelőszülői családban élnék át azokat az élményeket, mint ha családban élnének. Tehát ő is a szomszéd gyerekkel játszik, látja, hogy annak tűzoltó a papája, és esetleg ő is tűzoltó akar lenni. Az SOS is változik, mikor megalapították a második világháború után, akkor nagy szó volt a családalapú gondoskodás, csak közben a világ is változott. De a világban tíz éve csak integrált falvakat hoznak létre, tehát most csak behozzuk a lemaradást.

Milyen gyakran vagy a falvakban?

Rendszeresen csinálok fórumot a munkatársaknak, és események kapcsán is lejárok. Mindenhol megfordulok évente legalább háromszor-négyszer.

Mit csinálsz a szabadidőben?

Imádok utazni, minden pénzemet erre költöm, szeretek fotózni és zenét hallgatni. Három felnőtt gyerekem van, de ők már nem velünk élnek.

A cikk német fordítása itt olvasható.