Másság, előítélet, diszkrimináció, elfogadás. Hátrányos helyzetű fiatalok, köztük az SOS neveltjei ezekkel a témákkal foglalkoztak két héten át három nemzetközi táborban, eközben jobban megismerték egymást.

Kivel utaznál egy fülkében egy hosszú vonatúton? Egy sokgyerekes anyával, egy börtönviselt gyilkossal vagy egy meleggel? Akivel nem, azzal miért nem? A furcsa kérdés egy fiataloknak rendezett nemzetközi tábor egyik feladata volt, ahol a résztvevőknek meg kellett indokolni válaszaikat. Később a játék során kiderült, hogy érdekes találkozásoktól fosztja meg magát, aki előre, ennyi információ alapján ítél a leendő utastársakról, a börtönviselt gyilkosról például kiderült, hogy ártatlanul ítélték el. „Az előítéletek pont azt nehezítik meg, hogy megismerjük egymást” – szűrte le a 22 éves Gábor, a tábor egyik résztvevője.

Idén nyáron három különböző nemzetközi táborban is részt vehettek az SOS fiataljai. Ami közös volt bennük: mindegyiket hátrányos helyzetű fiataloknak (18-24 éveseknek) szervezte az Útilapu Hálózat, akik több országból érkeztek, és a kéthetes workshop alatt meghatározott társadalmi problémákkal foglalkoztak angolul, játékos formában, eközben megismerték egymást. Minden téma kapcsolódott a mássághoz, az elfogadáshoz, az előítéletekhez. Magyarországról minden táborba az SOS-ben illetve más hálózatban nevelkedő nagykorú állami gondozott fiatalok, köztük menekültek utaztak, egy-egy idősebb csoportvezetővel. A részt vevő fiatalok több előadáson mutatták be ősszel, mivel gazdagították őket a táborok.

Gábor, aki egy fővárosi otthonban él, két SOS-fiatalból és egy másik fővárosi utógondozottból álló csapattal Barcelonába utazott, itt a tábor vezérfonala a másság és a diszkrimináció volt, rajtuk kívül spanyol, olasz, ukrán és bolgár résztvevőkkel. Rómában Dani és Laci, főiskolás kőszegi SOS-fiatalok és Hassan és Najibullah, Fóton élő menekült fiatalok vettek részt a második generációs migránsokkal foglalkozó programon, belga, olasz és szlovén csapatokkal együtt. A szlovéniai Muraszombaton rendezett esemény témája pedig a sztereotípiák megjelenése a médiában volt, itt Pisti és Sára vett részt a kecskeméti Ifjúsági Házból, Tamara Budapestről, az afgán Khamran és Amin pedig Fótról. Itt spanyol, bolgár, macedón, kenyai és olasz csapatokkal együtt dolgoztak.

Az összes tábor hátrányos helyzetű fiataloknak szólt, bár egymás közt nem tisztázták, kinek az életében pontosan mit is takar ez a megnevezés. Ez a téma túl érzékeny volt a számukra. Viszont végig dolgoztak a másság, a diszkrimináció, az előítélet témáival. Ez az előadásokon is vicces formában jött elő. A főiskolás Laci a római városnéző programról mesél: „Az egyik versenyen nevezetességeket kellett megtalálnunk a városban. Szerencsére a mi csoportunkba két olasz fiatalt is beosztottak, így könnyű dolgunk volt” – mutatja a fényképet, a hallgatók csodálkozva nézik, hogy két magyar fiú mellett egy afrikai srác és egy indián lány pózol az egyik római téren. Merthogy egy perui és egy szudáni származású, második generációs bevándorlót osztottak a csoportjukba, akik magukat már olasznak tartották. Az afrikai fiúval jó barátság alakult ki, aki sokat mesélt róla, mennyi megkülönböztetés éri a bőrszíne miatt Olaszországban, s mennyire nem létező fogalom ott a „fekete itáliai”.

A migránstéma a szlovéniai táborban is előjött. Amin, a magyar színekben kiutazó, évek óta nálunk élő afgán menekült fiú meséli: „Korábbi tábori élményeim alapján arra számítottam, hogy kérdezgetnek, hogy érzem magam Magyarországon, honnan érkeztem, mi a történetem. Arra viszont nem készültem, hogy nekem kell megvédenem a magyar népet, mert a kormány így bánik a menekültekkel.” Az augusztus végi tábor idején épp csúcsra járt a nemzetközi média a magyar menekülthelyzet híreivel, így mindenki erről kérdezte a fiatalokat. „Szerencsére Magyarország megítélését nem vetítették ki ránk” – teszi hozzá Sára.

A társadalmi témákat a programban is feldolgozták. A római csapat látogatást tett egy menekülteket kiszolgáló szociális konyhán, az egyik gyakorlatban pedig az „elnyomottak színháza” módszerrel dolgoztak. „Ilyenkor a jelenetekben szerepel egy elnyomó és egy elnyomott, és közönségnek kell feloldani a szituációt” – meséli Dani. A szlovéniai csapat komoly tréninget kapott újságírásból és az előítéletek kezeléséből, és végtermékként egy-egy cikket kellett írniuk, amiből egy közös újság jött léte. Tamara, aki Budapestről érkezett, végül az afgán Aminnal készített egy interjút, ami nagy dicséretet kapott.

Közben minden táborban zajlott a közösségi élet, amit jópofa trükkökkel serkentettek a szervezők. Minden résztvevőnek kijelöltek egy „titkos barátot”, aki végig apró örömöket, meglepetéseket szerzett neki, és ki kellett találni, ki az. „Itt ez a lány kapott egy rózsát, és azt hiszi, mi adtuk. Mi ezt a hitét nem oszlattuk el, aztán az utolsó nap derült ki, hogy egy lány volt a titkos barátja” – meséli Laci és Dani. Rómában minden csapat bemutatkozó estet rendezett a saját országáról, a magyarok paprikás krumplival és Activity játékkal készültek, ahol hazánk nevezetességeit kellett kitalálni, a Parlamenttől a Túró Rudiig. Szlovéniában egy hirdetőtáblán tudatták a résztvevők, ki mit tud adni másnak, és mire van szüksége. „Volt, aki fogkrémet kért, adtunk neki egyet. Én azt írtam ki, hogy ölelést tudok adni, és angol nyelvtanításra van szükségem, mert azt éreztem, nem tudok elég jól angolul” – meséli Sára.

Az angol, mint közös nyelv kritikus pont volt a táborok életében, de a folyamatos interakcióban mindenki belejött. „Találkoztam olyan 17 éves lánnyal, aki már öt nyelven beszél, ez nekem is nagy motivációt adott a nyelvtanulásban” – mondja a középiskolás Pisti. Mivel gazdagította még őket a tábor? „A városnéző versenyen kiderült, hogy a magyar fiatalok tudják az egész csapatban legjobban a történelmet” – számol be büszkén Laci, akinek egyébként ez volt az első repülőútja is életében. Sok fiatal most járt először külföldön. „Több az önbizalmam. Most kezdtem az egyetemet, és azóta jobban be merek menni egy rendezvényre” – mondja Sára. „Most jártam először külföldön” – sorolja Tamara. „Szeretnék majd újságírással foglalkozni, itt kaptam egy alapot hozzá, és magabiztosabban beszélek angolul.”

A cikk németül itt elérhető.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.