Sorozatunkban a gyermekvédelemben tevékenykedő szakemberek munkáját mutatjuk be. A múlt heti beszélgetés folytatásában Ilona, a gyermekvédelmi gyám a munkája érzelmi oldalairól beszél. (A fotó nem őt ábrázolja.)

Mi a legnehezebb a munkádban?

Talán az, hogy a gyermekek érdekeivel gyakran más, gazdasági vagy praktikus megfontolások helyezkednek szembe, és ilyenkor az érdekvédelmi szerepemnek nem tudok maradéktalanul eleget tenni, nem tudom a gyermeket megvédeni minden helyzetben. A másik nehézség a tervezés hiánya. Sok az ad hoc helyzet, a kiszámíthatatlanság, a folyamatosan változó szituáció. Ez utóbbi a gyámoktól nagyfokú rugalmasságot és nyitottságot követel meg. Azt a fajta felelősséget sem mindig könnyű viselni, amivel a gyermekek személyéért, testi-lelki épségéért, esetenként vagyonáért tartozom.

Mit szeretsz legjobban benne?

A legjobban a terepmunkát szeretem, a gyermekekkel való, közvetlen foglalkozást, együttlétet. Amikor azt érzem, hogy egy beszélgetéssel, vagy olykor csak egy jól irányzott szóval tudtam segíteni, illetve átélem, hogy nem az “állam nénit”, hanem egyfajta “hivatásos barátot” látnak bennem, aki nem ellenőrizni, számon kérni, és ha valami problémát észlel, akkor megszidni akar, hanem elfogadni, meghallgatni, megérteni, szükség esetén segíteni szeretne.

Mi a leggyakoribb félreértés a munkáddal kapcsolatban?

Sokan túlmisztifikálják a gyámságot. Azt gondolják, csodatévő mágusok vagyunk, ha probléma adódik, “majd a gyám elintézi”. Pedig mi sem vagyunk mindenhatók, és sajnos olykor nálunk magasabb rendű érdekek érvényesülésének kell teret engednünk. Persze, én megértem a félreértés okát is, hiszen a gyermekvédelmi gyámság intézménye nagyon új, 2014. január 1-jétől lépett életbe. Igaz ugyan, hogy hivatásos gyámok előtte is voltak – talán kevésbé interaktívak, de alapjaiban ugyanezzel a feladatkörrel. Sajnos azonban a gyámságról eléggé keveset lehet hallani a szakmai berkeken kívül, és emiatt a rendszerbe frissen bekerülő gyermekek és nevelőszülők számára is nehéz átadni, hogy miben áll a munkánk, meddig mehetünk el, kik is vagyunk mi valójában.

Említetted egyéb érdekek ütközését a gyermekével. Ez hogy néz ki a gyakorlatban?

Itt elsősorban arra gondoltam, hogy a munkaszervezés megkönnyítése az említett, meglehetősen szigorú feltételek miatt gyakran mindent eldöntő fontosságú szempont. Alapvető követelmény maradt például, hogy a gyermekek a vér szerinti szülőtől lehetőleg maximum ötven kilométer távolságra nyerjenek elhelyezést, hogy tudja látogatni őket. Ugyanakkor most már, a gyermekvédelmi gyámság életbe lépésével – miután a testvéreket igyekeznek azonos gyámhoz kirendelni – a gyámtól való távolságot is meg kell fontolni. A jogszabálynak olykor csak úgy tudunk megfelelni, ha egy-egy családhoz, vagy egy kis településre három-négy gyám is kijár, ami az intézmény számára feleslegesnek ítélt anyagi kiadás. A gyakori gyámváltás pedig nem igazán szerencsés sem a gyermek, sem a szakember szempontjából, hiszen egy állandósult, éppen ezért biztonságot adó kapcsolat megszakadását eredményezi, amely traumaként eddig is éppen elégszer jelentkezett már a gyermek életében.

Sokat találkozol nehéz sorsú gyerekekkel. Ezt hogy bírod? Ki tudsz kapcsolni a munka után?

Igen, valóban sok nehéz sorsú gyermekkel találkozom, sokszor elgondolkodom, mennyi mindent kibír már fiatalon is az ember, illetve, hogy ők olykor még többet is kibírnak, hiszen életkoruk miatt rugalmasabbak, alkalmazkodóbbak, mint mi, felnőttek. Én meglehetősen lelki beállítottságú ember vagyok, így a látott traumák, nehéz életek, tragédiák általában megviselnek. Egy-két gyermeké pedig különösen. Bár hivatalosan ilyet nem szabadna mondanom, de óhatatlanul előfordul, hogy egyes gyermekek valamiért egy kicsit közelebb állnak hozzám. Amikor még csak a szakmai gyakorlatomat teljesítettem a Tegyesznél, azt mondták nekem az ott dolgozók, illetve a tereptanárom, hogy a szakmai kiégés, illetve a “segítségre szoruló segítő” szindróma ellen nagyon fontos a kiegyensúlyozott, stresszmentes magánélet, és olyan szabadidős tevékenységek végzése, amelyek igazán kikapcsolnak, amit kedvvel végzel, és sikerélménnyel tölt el. Most, hogy már én is szakemberként nyilatkozhatom, ugyanezt tudom elmondani. A kiegyensúlyozott magánélet hála Istennek megadatott számomra, emellett a hobbimat, a vers- és prózaírást is tervezem újból gyakorolni.

Mekkora szereped van abban, hogy egy gyermek visszakerüljön a vér szerinti családba, vagy örökbefogadókhoz? Tehetsz erre javaslatot? 

Ha a körülmények adottak a gyermek örökbe adhatóvá nyilvánításához vagy a hazagondozásához, a gyám feladata az erre való javaslattétel. Az említett körülmények megvalósulását nekünk kell figyelemmel kísérnünk. A hazagondozásnál ez attól függ, hogy mi volt az oka a gyermek nevelésbe vételének. Ha például a szülő nem rendelkezett munkaviszonnyal, vagy alkoholizált, a sikeres elvonókúra, az alkoholfogyasztástól való tartózkodás és az állandó, bejelentett munkaviszony a döntő jelentőségűek. Ha a család gyakorlatilag hajléktalanként élt, az számít előrelépésnek, ha a szülő tényleges lakóhellyel rendelkezik, még ha ez egy albérlet is. Mindemellett alapvető feltétel a gyermekkel való, rendszeres kapcsolattartás, a gyámhivatal által szabályozott rendszerességgel és formában. Nagyon fontos, hogy még ha a gyermek ne adj’ Isten hosszú éveket is tölt állami nevelésben, az érzelmi kötelék a szülő és közötte ne szakadjon meg, hiszen azok a gyökerei, onnan származik. Az örökbefogadással kapcsolatban szintén a gyámok tehetnek javaslatot, ennek előfeltétele pedig, hogy a gyermeket sem a szülei, sem más vér szerinti hozzátartozói (tehát nagyszülők és testvérek sem) legalább fél évig, személyes találkozás formájában ne látogassák. Ebből a szempontból a telefon vagy a levélírás például havi gyakorisággal még akkor sem számít, ha a gyermek életkora folytán már képes lenne ilyen módon kapcsolatot tartani a családjával. A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a gyermeket akkor is örökbe adhatóvá lehessen nyilvánítani, ha a kapcsolattartás rendszeres ugyan, ugyanakkor a szülők nem változtatnak semmit az életkörülményeiken. Ez azonban elég szubjektív megfogalmazás, nem teljesen világos, hogy ki és mi alapján hivatott eldönteni, hogy ez a helyzet fennáll-e, – talán ez az oka annak, hogy az ilyen alapon történő örökbe adhatóvá nyilvánítást a gyámhivatalok csak igen ritkán vállalják fel.

Hogy tudsz havi egy vizittel személyes kapcsolatot kialakítani? 

Ez nagyon jó kérdés. Mondhatnám, hogy meglehetősen nehezen. Sajnos, egyelőre, ekkora gyermeklétszám mellett ennél gyakoribb találkozás nem egykönnyen lenne kivitelezhető. Ha valamilyen probléma vagy kérdés felmerül, akkor ennek megvitatására kimegyünk a családhoz az egy hónapon belül is, sőt ha a probléma természete ezt igényli, akkor megtehetjük, hogy egy ideig sűrűbben látogatunk. A nagyobb gyermekekkel telefonon, neten is lehet tartani a kapcsolatot, ez a forma azonban kevéssé ellenőrizhető, ezért a feletteseink nem igazán szokták támogatni. Ugyanakkor ezen a téren is előrelépés érzékelhető, mert míg régebben a gyám minden további nélkül megtehette, hogy olykor úgy ment ki a családhoz, hogy a gyermekkel nem is találkozott, most már az új szakmai protokoll szerint a gyermekkel való közvetlen, személyes kontaktus minden látogatás alkalmával kötelező. Ez komoly szervezési nehézségekkel szembesíti a gyámokat, hiszen három éves kortól a gyermekek óvodában, iskolában vannak, így csak délután két-három-négy órától tartózkodnak otthon, a gyámok pedig olykor a lakóhelyüktől hatvan-nyolcvan-száz kilométerre, vagy még messzebbre élő gyermeket látogatják. A minőségi munkavégzés szempontjából mégis nagyon fontos ez a momentum.

Történt valami vicces vagy kedves esemény veled a munkád kapcsán?

Ilyesmi hála Istennek gyakran előfordul velünk, és az ilyen kis történetek azok, amelyek sokat segítenek a mindennapok árnyoldalainak elfogadásában. Most az a kis epizód jutott az eszembe, amit egy kilenc éves kislányról hallottam, aki az öccsével együtt került nagyon jó, melegszívű, szeretetteljes, mégis kellően következetes nevelőszülőkhöz. Én lettem a gyermekek gyámja, még csak pár hónapja voltak akkor nevelésbe véve. A kislány eleinte meglehetősen bizalmatlannak tűnt irántam, bár éreztem rajta a kíváncsiságot. Igyekeztem azon, hogy felolvadjon a jég. A nevelőanya mesélte, hogy a kislány rossz fát tett a tűzre, mire a felnőttek azt találták neki mondani, hogy ha valami nem tetszik neki, emeljen panaszt a gyámjánál, azaz nálam. Pár nappal később éppen szilveszter volt, sokféle rágcsálnivaló, üdítő került az asztalra, a gyerekek csipegethettek kedvükre. A kis gyámoltjaim nem voltak szokva ilyesmihez a vér szerinti családban. A gyermekek vidáman szaladgáltak, játszottak, nassoltak, eszegettek-iszogattak. Majd a kislány váratlanul a nevelőszülőkhöz fordult, és azt mondta nekik: „Panaszt emelek a gyámomnál, hogy túletettek.”

Kinek javaslod ezt a munkát?

Azoknak, akik elhivatottságot éreznek magukban a gyermekekkel való foglalkozásra, szeretik a gyermekeket. Ezen kívül mondhatok egy sor olyan általános jellemzőt, amely a szociális munka más területein is fontos: toleráns, empatikus, szociálisan érzékeny személyiségeknek. Ami talán a munkakör specifikumaiból adódik, hogy nem árt, ha minél inkább rugalmas, képes az önálló munkavégzésre, felelősséget viselni tudó, érett személyiség, kiemelkedő a problémamegoldó készsége, ugyanakkor jó az érdekérvényesítő képessége is – hiszen a munkáját csak akkor tudja hatékonyan ellátni, ha mind önmagáért, mind a gyermekekért ki tud állni.