Pintér Istvánné Eta egy éve nevelőanya az SOS Gyermekfaluban, előtte egy évig segítőként dolgozott. Megélte, hogy a battonyai gyermekfalu Orosházára költözött. A költözésről, a beilleszkedésről és egy tékozló leányról beszélgettünk.

Hogy zajlott a költözés?

Nagyon jól előkészültünk. Én könnyű helyzetben voltam, mert csak két gyerekem volt, így időben elkezdtem pakolni, sok mindent leselejteztem, amikor átvettem a házat. Minden be volt csomagolva, minden meg volt tervezve. Maga a költözés zökkenőmentes volt.

És megszokni egy új helyet?

Az nehéz volt, főleg, hogy én battonyai születésű vagyok, 53 évet éltem Battonyán, és otthon hagytam a férjem. Ő csak hétvégi férj és hétvégi apuka. A nevelt gyerekeim apukájuknak tekintik. Eta néninek és Pista bácsinak szólítanak, de szoktak vele dicsekedni, hogy igenis van nevelőapukájuk.

Mikor találkoznak vele a gyerekek?

Minden szombaton szokott jönni, segít abban, amit egyedül nem tudok megcsinálni, kerítést javít vagy füvet nyír, ő egy ezermester, és bevonja a fiúkat is. Mert én most négy fiút nevelek, 7-től 14 évesig.

A férjed vasárnap is marad?

Nem, szombat délután hazamegy Battonyára. Legtöbbször már vasárnap dolgozik, és neki nincs annyi türelme a gyerekekhez, mint nekem.

És ebből áll a házasságotok?

Meg minden este beszélünk egy órát telefonon, és havi egy hétre hazamegyek Battonyára, de néha váratlanul is meglátogat. Nekünk egy nagyon jó házasságunk van. Mikor elvállaltam, abban maradtunk, hogy ezt ketten csináljuk végig, ő segít és támogat, és este abban az egyórás telefonbeszélgetésben benne van mindenünk. A legjobb házasság titka a távolság.

Az nem merült fel, hogy ideköltözzön?

Nem, ő embereket is visz dolgozni, és ellenkező irányba megy, nem esünk útjába.

Két felnőtt fiam van, ők is úgy szervezik az életüket, hogy akkor jönnek haza, mikor én hazamegyek, vagy kifejezetten idejönnek Orosházára, akkor jön az apjuk is, és itt van együtt a család. Akkor teljes egészében bevonódnak a gyereknevelésbe, akkor a nevelt gyerekek is csüngenek rajtuk, és ők foglalkoznak velük, akkor vagyunk egy nagycsalád.

Miben más itt, mint Battonyán?

Ott volt az otthonom, ott éltem le az életemet, mindennapos volt, hogy a férjem beugrott pár percre, és mindenkit ismertem. Ez hiányzik Orosházán, s az is, hogy egyben volt a gyerekfalu, bármilyen problémám volt, átmehettem a szomszéd házba, vagy a másik anya megkért, hogy vigyázzak a kicsire, ha valahova el kellett mennie. Tudtunk egymásnak segíteni, nemcsak fizikailag, lelkileg is. Ez most hiányzik.

Milyen messze lakk a legközelebbi anya?

Két-három utcára. De itt nem az van, mit Battonyán, hogy falubusz viszi a gyerekeket az iskolába, hanem én, utána elmegyek bevásárolni, a kertre, udvarra, utcára is figyelni kell, sokkal több a feladat, az egész napom be van táblázva. Mire mindent rendbe teszek, elszaladt a nap. Nyilván, ha nagy a baj, most is fel tudom hívni a többieket, de a távolság nagy, főleg a másik városrészben lakókhoz.

Új kapcsolatokat sikerült kialakítani?

A szomszédi kapcsolatok nagyon jók, jól fogadtak minket. Az egyik szomszédom óvónő, ő egy tünemény, a gyerekeknek ad süteményt, gyümölcsöt, átjön, beszélgetünk, tanácsot ad, és őáltala ismertem meg a többi szomszédot, ő bemutatott mindenkinek. Van egy idős néni, akinek mi is segítünk, havat söprünk nála, ő áthozza a cicát, kutyát, hogy a gyerekek játszhassanak vele. Mellettünk egy család lakik két kislánnyal, szoktak a fiúk együtt játszani velük.

Az iskolákkal nagyon jó a kapcsolat, mert minden reggel viszem én a két kicsit. Ott reggel és délután tudok beszélni a tanárnővel, sokszor összefutok István osztályfőnökével és rögtön meg tudjuk beszélni a problémákat, nagyon jól fogadtak bennünket az iskolák.

A gyerekek hogy fogadták az új helyet?

István nagy lelkesedéssel indult neki, mert ő szeretett volna városban lakni, nagyon örült, hogy micsoda lehetőségek vannak, iskolák, sport, mozi. Érdekes, hogy ő, aki nagyon közvetlen, nagyon jól beilleszkedett az első hónapban, és valami történt a másodikban. Nem hajlandó elárulni, hogy micsoda, de történt egy komoly visszaesés a viselkedésében és a tanulásában. Igaz, hogy most 14 éves lesz, a kamaszkor is bejön. Komoly tanulási problémáink vannak, napközibe nem sikerült íratni, mert ő volt az egyetlen hetedikes, így próbálunk együtt tanulni otthon, ez nem mindig sikerül.

Azt is nehezen fogadták el, hogy kaptunk három fiút, István és Bianka azt hitték, csak mi leszünk hárman. Előjött a féltékenység, hogy ők majd megmondják a tutit az újaknak, hogy itt mi szokás, mert ők már tíz éve a rendszerben vannak. Sok mindent megéltünk, biztos, hogy István viselkedésébe bejátszott ez a féltékenység, pedig a többi fiú napközis, amíg tanulunk, az az ő minőségi ideje.

A költözés célja volt, hogy a gyerekek önállóbbak legyenek, integrálódjanak, ez mennyire teljesült?

Sokat változtak. Istvánnak sok barátja van az iskolában, van olyan fiú, aki hozzánk jár játszani.

Ez azelőtt nem volt?

Nem. Battonyán nagyon ritkán láttam benn vendéggyereket.

Az iskolák hogy reagáltak?

Orosháza nem tudta, mi az, hogy SOS. A tanárok sem tudták. Ehhez tájékoztatni kellett őket. Amikor elmondtam az iskolában, hogy miért van a gyerek nevelőszülőnél és milyen az életünk, akkor döbbentek rá a pedagógusok is, hogy milyen háttérrel jön egy gyerek. Láttuk, hogy toleránsabbak lettek, megértették, miért viselkedik úgy a gyerek. Az iroda is sokat dolgozik ezen, közös megbeszéléseket tartanak, be van osztva, mindig egy iskola idejön, megismeri a dolgozókat, és mindig tájékoztatják őket, hogy ezek a gyerekek sérültek, már az traumatizálta őket, hogy kiemelték a családból, és akkor nem látták még az előéletüket, ami miatt kiemelték.

A legtöbb gyereknek már van orosházi barátja, nálunk is jönnek-mennek a fiúk, míg Bianka itthon volt, a lányok is. Mikor Bianka elkerült az ifjúsági házba, csináltunk neki egy búcsúbulit. Meglepetésemre tizenöt gyerek eljött. Annyira összeszoktak már, hogy nehezen engedték el Biankat.

Miért költözött el Bianka?

Az iskolában voltak magatartási problémái. Ez már általános iskolában is megvolt, neki senki sem parancsolhatott, és ebből ki kellett zökkenteni. Oly mértékben elfajult a dolog, hogy kitették volna az iskolából valószínűleg, fegyelmi tárgyalás nézett ki, ezt előztük meg a költözéssel. Megbeszéltük, hogy akkor most megpróbál önállósodni, az ifiházban ő felel magáért, és én kéthetente várom haza. És hazajön. Komolyabb lett, felelősségteljesebb. Itthon nem sokat lendített, a kötelező dolgokat megcsinálta, itt háromhetente került rá a sor a mosogatásban. Most fél hatkor kel, ő rak rendet, ő főz, minden reggel porszívózni kell, messze jár iskolába. Most jön hozzám kéthetente és napi kapcsolatban vagyunk, boldogan jön haza. Megírja, ma mit főzött, ma mi volt a feladata, ma mi volt az iskolában, ezt eddig nem lehetett kihúzni belőle.

Hány éves?

Tizenhat. Most azt mondja, neki itt van az otthona Orosházán, nálunk. Ez nagy szó, mert ő volt az, akit erőszakkal kellett betuszkolni a buszba, hogy nem jön Orosházára. Aztán beilleszkedett a városba, az iskolába, lettek barátnői, de most élvezi Szegedet is.