Mónika négy éve nevelőszülő az egyik megyei Tegyesz hálózatában. 15 gyerek fordult meg nála, jelenleg hat picit nevel, akik közül kettőt örökbe fogadott. Hazaadásról, örökbeadásról, a mindennapokról beszélgetünk. A szereplők nevét megváltoztattam, a fotók nem őket ábrázolják.

Hogyan lettél nevelőszülő?
Középkorú házaspár vagyunk, húsz éve élünk együtt a férjemmel, egy gyönyörű kisvárosban élünk. Soha nem akartam gyereket. Lehetett volna, de egyáltalán nem vágytam rá. Jól megvoltunk a férjemmel, nem hiányzott senki az életünkből. Mégsem voltam boldog. Több vállalkozást elindítottunk, és egy időben azon gondolkodtunk, hogy családi napközit kellene üzemeltetni. Ez végül nem valósult meg, de időközben elhatároztam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Nézegettem a neten a lehetőségeket, és ekkor olvastam a megyei Tegyesz felhívását, amiben nevelőszülőket kerestek. Kicsit utánaolvastam, hogy mi is ez, mert azt sem tudtam addig, hogy ilyen egyáltalán létezik.

Jelentkeztem, elküldtem az önéletrajzomat, hamarosan elkezdtük a tanfolyamot a férjemmel együtt. Szerencsére ő mindenben támogatott és segített, vállalta az ezzel járó kötelezettségeket. Ekkor már alig vártam, hogy gyerekek vegyenek körül, mintha egy gát szakadt volna át, ami eddig elzárta előlem az anyai érzéseket. Megcsináltuk a gyerekszobát, vettünk bútorokat, játékokat, babakocsit, bilit, meg sok mindent, amit fontosnak gondoltunk. Nagy öröm volt készülődni. Amikor kézhez kaptuk a működési engedélyünket, lezárult egy fejezet az életünkben. Azóta 15 gyerek élt nálunk hosszabb-rövidebb ideig. Voltak, akiket hazagondoztunk, másokat örökbe adtunk és egy ikerpárt örökbe fogadtunk.

Hogy érkezett az első gyerek?

A telefonhívás hamarabb jött, mint gondoltuk volna, hirtelen meg is ijedtünk. Három héttel az engedélyek után érkezett hozzánk egy hároméves kislány, Panka, akit a családjából emeltek ki. Két év után visszakerült a vér szerinti szüleihez, de kétségeim vannak a jövőjét illetően.

Rögtön egy hároméves gyereket kaptál. Hogy tudtad megnyugtatni a nyilván traumatizált kislányt?

Sok játékkal, sétával, programmal tudtam elterelni a figyelmét eleinte a traumáról. Esténként sírdogált lefekvés után, de napközben annyi élmény érte, hogy nem ért rá szomorkodni.

Hol történt a kapcsolattartás? Hozzád jártak a szülők?

A kapcsolattartás nem nálam, hanem egy hivatalos helyszínen zajlott kéthetente két órában, a szülők és nagyszülők jöttek. Nagyon ellenségesen viszonyultak hozzánk.

Milyen volt elengedni Pankát?

Jó, mert a család nagyon ragaszkodott hozzá, nagyon várták haza és a kislányt is megviselte lelkileg ez a kettősség. Meg akart felelni nekem is, meg a szülőknek is, de teljesen más normák, elvárások mentén neveltük őt. Szeretett engem is, anyának szólított, de lelkiismeret-furdalása volt az anyjával szemben emiatt. Jó volt hazaengedni, talán enyhült a nyomás, ami addig rá nehezedett, talán ott felszabadultabban tudja élni a mindennapjait. Hiába jobbak a körülmények egy nevelőszülőnél, az mégis csak egy „idegen” hely az otthonához képest. Nekik normál lakhatásuk volt, a szülők pszichés problémái miatt került a rendszerbe.

Utána ki érkezett?

Panka pár hónapja volt nálunk, amikor egy újabb kislány, Betti érkezett hozzánk, kilenchónaposan, leforrázott kézzel. Csak pár hétig volt itt, mert családbafogadással a nagymamájához került. Aztán kihelyeztek egy testvérpárt, két kislányt, akiket a csecsemőotthonból hoztunk el, Esztike 7 hónapos volt, a nővére, Lilla kétéves. Őket eleinte rendszeresen látogatta az anyjuk, de idővel ritkultak a kapcsolattartások, és két évvel a hozzánk kerülésük után az örökbefogadó szüleikkel mehettek haza végleges otthonukba. Szépen beilleszkedtek, az anyuka időnként fel szokott hívni és beszámol a fejleményekről.

Volt közben pár hónapig egy újszülött kislányunk is, akit az anyukája pszichiátriai kezelés után vihetett csak haza, vele szoktam is találkozni, mert egy városban lakunk. Azóta jól van, szépen cseperedik.

Járt nálunk egy hármas testvérsor is, akiket szintén a nagymama vett magához egy idő után. Ők tetvesen kerültek ide, hosszú, sűrű göndör hajjal, nem volt egyszerű rendbe hozni őket úgy, hogy közben az itt lévők és a felnőttek se legyenek bogarasak. Ezen kívül borzasztó durvák és agresszívek voltak, kiabáltak, káromkodtak, vadultak. Akkor velük együtt  összesen hét gyerek volt nálam, nem volt egyszerű történet. De egyik sem az…

Most hány gyerek él nálad?

Hat gyerek, mind három év alatti. Négy nevelt gyerekem van és két örökbefogadott, mert egy ikerpárt úgy megszerettünk, hogy végül mi fogadtuk őket örökbe. Amanda 15 hónapos, Csaba 19 hónapos, Mira 23 hónapos, Lotti és a sajátjaim, Donát és Boróka 3 évesek. Csaba koraszülött volt, legszívesebben őt is örökbe fogadnám, de a korom ezt már nem teszi lehetővé. Az apuka rendszeresen  látogatja őt, az örökbefogadás így különben sem jöhet szóba. Másik picikénk, Amanda, szintén a kórházból érkezett. Neki egy évig nem készült el a nevelésbe vételi határozata, fogalmam sincs, miért. Addig ő mintha nem is létezett volna. A határozat után egyszer meglátogatta az anyja, ez három hónapja volt, azóta megint semmi hír róla. Megy a kislány örökbe, de hogy mikor…?

Lotti és Mira testvérek, családból emelték ki őket veszélyeztetés miatt, rendőrökkel hozták el őket, koszosan, büdösen, egy szál trikóban télvíz idején. Akkor a kicsi Mira egyéves volt, a testvére, Lotti kétéves, az ikreimmel két hét híján egyidős. Ezzel tulajdonképpen hármasikrekre tettem szert. Lottit és Mirát is rendszeresen látogatják a szülők, azóta született egy kistestvérük is, aki szintén nevelőszülőkhöz került. A körülményeik gyereknevelésre teljesen alkalmatlanok, nem tudom, mi lesz a kislányokkal.

A gyerekek számára világos, hogy ki milyen státuszban van nálad?

Sokszor szóba hozom, kinek kicsoda az anyukája, apukája, rengetegszer átbeszéljük ezt. Koruknál fogva ez még kicsit nehézkes, de már tudják, hogy miről van szó, már mondják, hogy ez nem a te anyukád, a te anyukáddal a hivatalban szoktunk találkozni. (Az a kapcsolattartási helyszín.)

Tudsz az elkerült gyerekek sorsáról? Hogy lehet feldolgozni, hogy egyik pillanatban egész nap ott van, aztán sose látod?

Igen, tudok valamennyit a sorsukról. Az elkerülésük nem egyik napról a másikra történik, nem úgy, hogy jönnek egyik reggel és elviszik őket. Ez egy hosszabb folyamat, amire a gyerek is meg a nevelőszülő is fel tud készülni. De én már  a kihelyezés pillanatában tudom, hogy egyszer el kell válnunk, nekem ez nem probléma. Nekem ez a munkám. Nem ér váratlanul, hogy el kell válnom egy gyerektől. Tudatosan állok hozzá ehhez a momentumhoz is.

A nevelőszülőséget nem a szülőséghez tudnám hasonlítani, hanem egy óvónő vagy gondozónő munkájához. Ez egy munka, egy feladat, amit a mindennapokban el kell látni. Az óvónő sem teljesen úgy viszonyul a kis ovisokhoz, mint a saját gyerekéhez, mindamellett, hogy nagyon szereti őket és mindent megtesz a kiegyensúlyozott fejlődésükért. Én úgy állok a nevelőszülőséghez, hogy ez a munkám, szeretném minél jobban ellátni, és próbálom tudatosan úgy alakítani a gyerekekhez fűződő viszonyomat, hogy ezt tudják, érezzék, de azért nagyon szeressenek.

Az 500 órás tanfolyamot elvégezted?

Igen, egy éven keresztül jártam a képzésre a hat gyerek mellett, nagyon nehéz volt. Mármint nem a képzés, hanem megoldani az egész napos távolléteket és a vizsgákat. Nehéz ennyi gyereket, ilyen piciket egész napra másra hagyni.

Hogy telik egy átlagos nap?

Reggel 5 és 6 óra között ébrednek a gyerekek, sorban veszem ki őket az ágyból, peluscsere, öltözés, utána reggeli. Játék, séta, udvari bolondozás, dél körül ebéd, utána alszanak két órát. Délután ugyanaz, mint délelőtt, este fürdés, vacsora, alvás. A mindennapjaink sokszor nehezen telnek, kicsit káoszosan, de mindig találunk benne szép pillanatokat, meghitt perceket. Hat pici gyerek rengeteg feladatot ad, szinte megállás nélkül tesz-vesz az ember. Időt szakítunk minden nap a sétára is, mesére, közös játékra.

Mik a legnehezebb helyzetek? 

Amikor mind a hat gyerek egyszerre sír, vagy egyszerre szeretne valamit, vagy ugyanazzal a játékkal akar mindenki játszani. Meg az etetések és a fürdetés.

Mi a legnagyobb öröm a munkádban?

Az örökbeadás. Örülök, hogy végre rendeződik az életük, végre ők is igazi családban élhetnek majd, boldogan, gondtalanul. Csodálatos látni a szülők meg a kisgyerek egymásra találását, ahogy napról napra közelebb kerülnek egymáshoz. Nagyon megható az örökbefogadó szülők boldogsága, nagyon tudnak örülni és izgulni.

A másik nagy öröm, amikor új gyereket kapok. A barátkozás vele, a beillesztése a mindennapjainkba, a megszelídítése, ez szintén nagyon nagy kihívás és egyben sikerélményt adó tevékenység. Nagy izgalommal várom mindig a telefont, amikor van üres férőhelyem.

A hazagondozás nem ilyen jó élmény?

Hazagondozásnál bennem mindig maradnak kételyek. Vajon meddig tart az idill, vajon nem kerül vissza a gyerek a rendszerbe? Biztos, hogy minden rendben lesz? Örökbeadásnál sokkal biztosabb vagyok a gyerek jóllétében.

Ha bárhova mész, mit mondasz, mi ez a hat gyerek? Szoktak kérdezgetni?

Mindenhol feltűnést keltünk, gondolhatod. Még három gyerekkel is, nemhogy hattal. Idegeneknek nem magyarázgatok semmit. Megkérdezik általában, hogy ez mind a magáé? Igen. És gratulálnak meg álmélkodnak meg szörnyülködnek. Én csak mosolygok. Olyanoknak, akikkel sokszor találkozom, vagy a szűkebb környezetemhez tartoznak, elmondom, hogy nevelőszülő vagyok és ők a nevelt gyerekeim. Úgysem tudják mi az, legtöbben azt hiszik, hogy az örökbefogadást jelent.

Az SOS Gyermekfalvak nevelőszülőket keres: http://www.sos.hu/neveloszulo
A jelentkezéseket erre az emailcímre várjuk: neveloszulo@sos.hu

A cikk német változata itt olvasható.