Faddi Lajosné Marika tizenegy éve dolgozik az SOS-nél. Óvónői pályát hagyott ott, nevelőszőlőként főleg problémás kamaszokkal foglalkozott. Most nyugdíjas, de segítőként továbbra is bejár a kecskeméti Gyermekfaluba. Arról mesél, milyen a tinédzserekkel együtt dolgozni, hogy tudja elfogadtatni magát velük.

„Mikor az SOS-mozgalom elindult Battonyán, a férjemmel együtt követtük, meg is beszéltük, hogy öregkorunkban, ha a mi gyerekeink kirepültek, milyen jó lesz itt dolgozni.” Marika korábban óvónőként dolgozott Kunfehértón, folyamatosan kapcsolatban volt a szomszédos gyermekotthonnal, patronált is gyerekeket. Mikor a férje meghalt, a két gyermeke pedig felnőtt, akkor jelentkezett helyben nevelőszülőnek, de ez nem sikerült végül. Egy pofon adta meg a kezdőlökést: létszámleépítés miatt elküldték az óvodából, mert 27 év munkaviszony után neki volt a legmagasabb a fizetése. Akkor meglátta a hirdetést, hogy az SOS nevelőszülőket keres. „Ezt nekem találták ki! Rögtön telefonáltam. Megnéztem a battonyai falut, aztán Kecskemétet, az igazgató először próbált elijeszteni, de meggyőztem, hogy én bírom a kihívásokat, nem azért jövök, hogy vattába csomagolt életet éljek.” Utólag kiderült, mindenkit így fogadott az igazgató, ez volt a beavatás.

Marika anyajelöltként kezdte, kezdetben még nem a gyerekekkel lakott, nem dobták rögtön mély vízbe. Nagy szó volt, hogy négy hónap után egyedül hagyták a gyerekekkel, akkor is azért, mert vészhelyzet volt. Elvégezte a tanfolyamot, majd szóltak, hogy az egyik anya nem bírja tovább, úgyhogy kezdjen ismerkedni a gyerekeivel. Marika rögtön négy gyereket kapott. „Nem voltak könnyű gyerekek. Négy testvér volt, három lány és egy fiú. A fiút fél év alatt nem is láttam, de az volt a híre, hogy nem jár iskolába, ellenkezős, kikésztette az előző nevelőanyát, szóval voltak félelmeim. Tizenöt éves volt. Elkezdtem dolgozni, hazajött Elek. Mondtam neki, hogy én téged nem ismerlek. A híredet ismerem, de az engem rohadtul nem érdekel, nálam tiszta lappal indulsz.”

Eleket sikerült „megszelídíteni”. „Állandóan a sarkamban volt, amikor főztem, hallgathatta a zenét, csak ne dübörögjön, azt kértem. Az előző anya nem engedte, hogy zenét hallgasson. Beszélgettünk L.L. Juniorról, mert az volt a nagy kedvence. Az egyik szám egész tetszett nekem. Onnantól, ha valamit elrontott, betette azt a számot, így kért tőlem bocsánatot.” A korábbi iskolai gondok azonban akkor robbantak, az énektanár kirúgatta Eleket, akivel nagyon szemtelen volt. A nevelőanya ultimátumot kapott: ha nem hozzák ki magántanulónak a fiút, akkor hat tárgyból megbuktatják, és nem lesz meg a hat általánosa sem. Elek magántanuló lett, és azt az engedményt megkapta, hogy heti három alkalommal bejárhatott órára. A többi tanárral nem volt konfliktusa, csak az énektanárnővel. „Mondtam neki, rázd meg magad, bírd ki ezt az órát, legyél udvarias. Végül nem kellett vizsgáznia, megkapta az osztályzatokat, mert nem volt hülye, csak az élet elbánt vele.” Elek a következő évben bekerült a kompetencia alapú szakmunkásképzésbe. Az első szemesztert szépen megcsinálta, csak akkor kiszabadult az anyja volt élettársa és ő nagyon féltette az anyját, elkezdett az anya után mászkálni, hogy vigyázzon rá. Az iskola kútba esett. Marika javaslatára az anya hazakérte a gyereket, aki 17 és fél évesen hazakerült az anyjához. De máig nagyon jó kapcsolatban vannak, a fiú azóta is ír a nevelőanya születésnapjára, fontosnak tartotta a gyerekét elhozni megmutatni.

Marika tovább mesél: volt olyan neveltje, aki 13 évesen nem ismerte a szappant, neki kellett megtanítani mosakodni. Más típusú gond volt a két nagyfiúval, akik értelmiségi családból érkeztek, jó képességekkel, csak belecsúsztak a lopásba. „Ők a legnagyobb sikereim, itt megmutatták, mit tudnak” – dicsekszik Marika. Az egyik fiú egyetemre jár, a másikat is felvették, csak lustaságból nem végezte el. Két szabálytudatlan kiskamaszt neki kellett rendre szoktatnia. A fiúk az előző nevelőanyához ragaszkodtak, őt nem fogadták el, de megszokták a rendet, eljártak iskolába.

A nevelőanya sokat tehet egy gyerek pályaválasztásért. Ő nevelte Szanit, aki két kisebb testvérével került be kamaszként, miután sok helyen megfordult. A lány akkor rosszul tanult, amit mindenki annak tudott be, hogy a körülményei miatt nem tudja normálisan végezni az iskolát, hisz ő pesztrálta a másik két gyereket. Aztán kiderült, hogy Szani utálja az egyházi iskolát. A nevelőanyával közösen találták meg számára egy gimnázium nappali felnőttképzését, ott a lány kivirult, megtalálta a helyét, szépen vette az akadályokat, azzal is megbirkózott, hogy ott már két nyelvet kellett tanulni. Sikeresen leérettségizett, emellett közösségi munkát végzett az iskolában és a faluban. Közben a nevelőanya megismerte a lány gondoskodó természetét, amiből következett az egészségügyi pálya. „Végtelenül gondoskodó volt. Ha néha ágynak estem lázzal, fárasztó volt elviselni, ahogy ápolt. Akkor is teát főzött, ha nem volt kedvem épp meginni.” A nevelőanya javasolta, hogy szakmát szerezzen, így jött képbe az ápolói képzés. „Ha felismerjük a gyerek igényeit, aszerint tudjuk őt támogatni. Ha levágjuk a gyerek szárnyát, nem boldogulunk.”

24 gyerek fordult meg a keze között az évek alatt, általában kamaszok. „Mindig nehéz gyerekeket kaptam, de sosem kérdőjeleztem meg, jó helyen vagyok-e.” A legnehezebb akkor volt számára a munka, mikor egy csecsemőkortól nevelt kisfiút repatriáltak Romániába, a gyámhivatal kiadta a román államnak, és drasztikusan elszakították a nevelőanyától. „Róla még mindig álmodom, reménykedem, hogy nem felejtett el teljesen magyarul, hátha megvan neki az élettörténeti albuma, amit készítettem, hátha megkeres. Ő az én fiam volt, neki nem volt senkije, azt hittem, az én fiam marad.” Marika még kétszer meglátogatta a romániai nevelőszülőnél, aztán eltűnt a gyerek.

A nehéz történetek feldolgozásában a saját családja segített: a két gyermeke közel lakott, minden hétvégén jöttek látogatóba. „Mi egy nagy család voltunk, közösen ünnepeltük a születésnapokat, a karácsonyt, a húsvétot. Aztán megváltozott a gyerekanyag, és velük már nem ültünk közös ünnepet.”

Hogy boldogult az ötvenes nő a nehéz kamaszokkal? Például úgy, hogy nem volt tabu sem a szex, sem az alkohol, sem a cigaretta. A cigarettázást nem tiltotta meg, de őszintén elmondta, milyen káros, hisz ő maga is húsz évig dohányzott, de máig érzi a hatását. A szexről is tudtak beszélni a fiatalokkal. Mikor a házban egy 16 éves fiú és lány megtetszett egymásnak, Marika rögtön észrevette. „Mondtam nekik, hogy ez egy család, és nem szeretnék kiskatát. Ez egy szlogen volt nálunk. Végül nem jöttek össze. Így, hogy téma volt, beszéltünk róla, ők is jobban elgondolkoztak, mint ha tabuként kezelem. Nem dughatom a fejemet a homokba, mikor ennyire szabaddá vált a világ.” Mikor két fiú nagykorú lett, a kérésükre úgy ünnepelték, hogy ivott velük egy-egy Unicumot. Nekik ez fontos volt, hogy koccintottak a nevelőanyával. Amúgy is másképp kell nézni ezekre a gyerekekre, mint a saját gyerekekre, vallja. Hiába nevelt fel valaki hármat: ezek a gyerekek teljesen mások az előéletük, a traumáik miatt. Akkora csomaggal jönnek, amit normál körülmények között egy gyerek sose tapasztal meg.

Marika tavaly ment nyugdíjba, mert megvolt a negyven év szolgálati ideje, de továbbra is bejár a faluba segítőként dolgozni. „Nem érzem visszalépésnek, szeretnék jó segítő lenni. Olyan jó, mint az én segítőm volt, aki a gondolatomat kitalálta. Nem kellett szólnom, hogy pucoljon ablakot, mert kitalálta, hogy az következik.” Mert mikor a nevelőanya nyolc gyerekkel próbálja megoldani az óvodát, iskolát, vásárlást, fejlesztést, akkor jó eséllyel az ablakpucolás marad el, amit a segítő meg tud csinálni, amíg ott van nála. Marika ezt a filozófiát viszi tovább, és bármelyik házban vállal beugrást, kivéve abban, ahol ő volt korábban a nevelőanya. „Minden anyuka tudja, hogy én nyugodtan viszem tovább a gyerekeit, nem őrülnek meg, amíg szabadságon van. Én tudom, mik a szabályok, és az én saját szabályaimat is betartom. Nem az a lényeg, hogy hű de szeressen a gyerek, mert nálam mindent szabad, mert aztán három nap, amíg visszarángatja a kerékvágásba.”

Az SOS Gyermekfalvak nevelőszülőket keres: http://www.sos.hu/neveloszulo
A jelentkezéseket erre az emailcímre várjuk: neveloszulo@sos.hu

Marika szerepel az egyik kampányfilmben is, ahol neveltjével, Szanival mesél.