Három testvér, akik összetartanak. A Bálint testvérek kamaszként kerültek gyermekvédelmi gondoskodásba, a mai napig nagyon szoros egymással a kapcsolatuk. A két idősebb, a 20 éves Sára és a 19 éves István volt jelen a beszélgetésünknél, István éppen a matek érettségire segített felkészülni a nővérének. De 18 éves öccsüket, Benjámint is sűrűn emlegették.

Öt éve „már akaratos, nagy kamaszgyerekként” együtt kerültek állami gondozásba a szüleik válása és anyagi körülményeik miatt, és az előző életükből nem tartják senkivel a kapcsolatot. Egymásnak viszont nagyon fontosak: „összetartóak lettünk, tett róla az élet.”Egymásra számítanak legjobban, mindenben segítik egymást. Míg beszélgetünk, István elmagyaráz Sárának egy-egy matekfeladatot, és este közös filmnézéssel fognak lazítani. Mindhárom testvér az SOS kecskeméti ifjúsági házában él, de Benjámin már csak a hétvégéket tölti itt, hét közben Kiskunfélegyházán tanul. Hamarosan Sára is eltávolodik: érettségi után Budapesten lesz kollégista, ő is csak a hétvégéket tölti itt. Az ELTE szociális munkás szakára felvételizik, a gyermekvédelemben szeretne dolgozni. Benjámin szociális szakközépiskolába jár, szociálpedagógiára készül. István pénzügyi szakközépiskolás, gazdasági pályára menne, de szeretne ő is másoknak segíteni, akár úgy, hogy egy karitatív szervezetnél helyezkedik el, akár úgy, hogy a fizetéséből adakozik.

3 Bálint

A testvérek most is fontosnak tartják a mások segítését, a részvételt társadalmi ügyekben. István tavaly részt vette egy önkénteseknek szóló szerbiai nemzetközi táborban, ahol gyerekekre vigyáztak. „Segítettünk, és közben megismertünk egy másik kultúrát” – számol be István, akinek ez volt ez első külföldi útja egyedül, és már azt is kalandosnak találta, hogy eltaláljon Szerbiában a táborba, mert szinte sehol nem beszélnek angolul. A táborban ő volt az egyetlen magyar. A többi önkéntessel azóta is kapcsolatban vannak egy Facebook-csoportban, és ez nagyon motiválja őt az angoltanulásban. Sára pedig Strasbourgban volt nemrégiben egy konferencián, ahol emberi jogok és tolerancia témában tartott előadást angolul, a lakásotthonok vezetőjével, Aranka nénivel. „Életemben először repültem!”

A fiatalok utógondozói ellátásban vesznek részt, ahol a jövőben a pénzt is maguk fogják megkapni és beosztani. Ez az ő kérésük volt, hogy megszokják az önálló gazdálkodást. „A legtöbb állami gondozottnak az a problémája, hogy nem tud bánni a pénzzel és nem értékeli, mi van a pénz mögött, milyen nagy munka előteremteni, milyen könnyű elkölteni” – magyarázza Sára. „Ritka, aki össze tudja szedni magát, és a társadalomba beilleszkedett normális életet tud élni, ez a sztereotípia. Márpedig mindhárom Bálint erre törekszik” – teszi hozzá István. Az SOS-ről kétféle előítéletet tapasztaltak a kortársaik között: „egyfelől rácsosnak képzelik, mint a börtönt, ha meg bejönnek, azt hiszik, kulákok vagyunk, ők is be akarnak költözni.” Nagyon szélsőségesek a vélemények. „Jól élünk, átlagon felül, de 25 évesen mindent elölről kell kezdeni, magunknak megteremteni, és jó eséllyel soha nem lesz ilyen életünk, mint most” – látja reálisan Sára a helyzetet.

2 Bálint

Hogy kezelik a fiatalok az ismerkedésben az állami gondozottságot? „A lányoknak elmesélem a hátteremet, de a vér szerinti családnak nem szívesen mutatom be őket.” Annál fontosabb a testvérek véleménye a számára. Később szeretnének majd gyereket, Sára örökbe fogadna, István viszont azt szeretné, ha a gyerek az ő vonalát vinné tovább, „de csak ha el tudom tartani, és fontosnak tartom, hogy másoknak segítsen”.

Van-e olyan felnőtt a közelükben, aki szülőpótlóként működik? Sárának egy tíz évvel idősebb egykori nevelő tölti be a „barátnő, lelki társ, nővér, anyuka szerepet, a férje meg a pótapuka”. És ott van Aranka néni (Illésné Áncsán Aranka), a lakásotthonok vezetője, aki „jó fej, minden percét ránk áldozza, sokat ad nekünk. Keveset dicsér, inkább tanít.” Rokonaik vannak, de velük nem tartják a kapcsolatot.

Bálinték

Szoktak egymással veszekedni? „Mióta tudatosul bennünk, hogy lassan elválik az utunk, egyre több a konfliktus, már nem olyan intenzív a kapcsolatunk, mint régen volt. Ezért találtuk ki Görögországot, hogy ez ne vesszen el.” Mert most a nagy tervük: nyáron hármasban utaznak el Görögországba nyaralni. „Várost nézünk, életünkben először látjuk a tengert” – tervezget Sára. A jövőben azt tervezik, hogy bár nem együtt laknak, de napi telefonos kapcsolatban maradnak, a hétvégéket együtt töltik Kecskeméten, nyaranta pedig megszerveznek valami közös programot.

Sára története filmen :

A cikk angol fordítása itt olvasható: https://gyereksorsok.hu/2015/07/16/we-live-well-but-at-twenty-five-we-have-to-start-everything-from-the-beginning/

A német fordítás: https://gyereksorsok.hu/2015/07/16/wir-leben-gut-aber-mit-25-mussen-wir-alles-von-vorne-anfangen/