Ma van a szegénység elleni küzdelem világnapja. Rengeteg gyerek szegénység és annak következményei miatt kerül Magyarországon gyermekvédelmi gondoskodásba. 

Tamás és Ilona három fiukat nevelik nagy szeretetben. Egyik napról a másikra Tamás elveszíti az állását, és a család lassan elszegényedik. Három gyerek mellett kevés megtakarításuk van, ezt pár hónap alatt felélik és utána nincs hova költözniük. Rokontól rokonig vándorolnak, aki csak tud, segít nekik, de évek alatt felemészti őket a szorongás, és az aggódás a holnapon. Egy hideg hajnalon megfogják a gyerekek kezét és önként besétálnak egy budapesti gyermekotthonba, hogy otthagyják a fiúkat. A gyerekek semmit sem értenek, a szülőknek pedig megszakad a szívük. Ettől kezdve minden erejükkel azon vannak, hogy ez csak átmeneti megoldás legyen, csak pár hónap, mire rendezni tudják az életüket és újra egy család lehetnek. Aztán eltelik közel 4 év, mire legközelebb együtt vacsorázhatnak.

Tamásék története nem ritka  Magyarországon. Ha egy család elszegényedik és elveszíti az otthonát, nem sokat tud tenni a szociális alapellátás, hogy együtt maradhasson a család. A szülők ideig-óráig rokonoknál húzzák meg magukat, egyre olcsóbb albérleteket néznek, ha pedig van egy kis szerencséjük, felveszik őket valamelyik családok átmeneti otthonába, ahol a törvény szerint 1,5 évet maradhatnak szigorú napirend és szabályok mellett. Hiába mondja ki nemzetközi és hazai jogszabály, hogy a gyerekeket pusztán a szülők szociális nehézségei miatt nem lehet elszakítani a családjuktól, ahogy arra egy 2017-es ombudsmani jelentés is rámutat, a szakellátásban élő gyermekek harmadát ma is szegénysége miatt szakítják el a hatóságok családjától. Az anyagi okok miatti kiemelés tipikus példája, amikor haza sem engedik a kórházból a csecsemőt, mert úgy ítélik meg a hatóságok, hogy a szülők megfelelő körülmények híján nem fogják tudni őt ellátni.

Tamásék most a Menedékház Alapítvány családok átmeneti otthonában élnek, immár a fiúkkal közösen. Egy évbe telt, hogy Pintér Bettina az alapítvány családgondozójának segítségével visszaszerezzék a gyerekeket. “A legkisebb fiú most 4 éves, a legnagyobb 8, és alig vannak közös emlékeik a szüleikről. Baromira megviselte őket ez a helyzet. Nagyon félnek még most is sokszor, hogy intézetbe kerülnek vissza. Gyakran kérdezik, hogy ha rosszak lesznek, akkor mennek-e megint intézetbe. Komoly nyomokat hagyott ez a családon” – mondja Bettina.

Az elmúlt két évben havi egy alkalommal találkoztak a gyerekek szüleikkel 1-2 órára, ami a családgondozó szerint semmire sem elég. A gyerekeknek magatartási problémáik vannak, nehezen alakult ki a szülő-gyerek kapcsolat közöttük. A nagyobbiknak gyerekpszichológusra van szüksége, bár ő értette talán a leginkább, hogy mi folyik körülötte. A beilleszkedés sem megy könnyen, a gyerekek először Budapesten voltak gyermekotthonban, majd vidéki nevelőszülőkhöz kerültek, most pedig újra Budapesten kell óvodába és iskolába járniuk. “Rengeteg a lemaradásuk. A szülők iskolai fejlesztésre viszik őket, mindenben együttműködnek velünk, de a lakhatásukat egyszerűen nem tudják megoldani. Nézik az albérleteket, lakáspályázatokat adnak be az eszközkezelőhöz, az apának rendszeres jövedelme van, egyelőre mégsincs reális esély arra, hogy valahova költözni tudnak majd” – mondja Bettina.

A családok átmeneti otthonában 1,5 évet maradhatnak együtt a családok, ami Bettina szerint minden tekintetben nagyon kevés idő. “Mivel mi országos befogadók vagyunk, rengeteg családdal találkozom a szabolcsi cigánytelepről érkezőktől kezdve a 11. kerületi albérletét elvesztett családokig. Óriási a szórás. Akiknek a fővárosban van kapcsolatrendszerük, velük a másfél év nagyjából arra elég, hogy előtakarékosságot gyűjtsünk, mert a gyerekeknek van iskola és óvoda, a szülőknek munkahelyük. Akik viszont vidékről érkeznek, ott mire minden papírt beszerzünk, a szülők elhelyezkednek, a gyerekek megfelelő oktatást kapnak, már le is telik a védett idő. És akkor még nem beszéltem a nehézségekről igazán. Például volt olyan családom, ahol az egyik fiú már nyolcadikos volt, de nem tudott három sort elolvasni. Ez az előző iskolában fel sem tűnt. Ilyenkor nehéz a jövőre koncentrálni, mert még a jelent kell összeraknunk a családdal.”

A legtöbb családok átmeneti otthona nagyon szigorú együttélési szabályok és napirend szerint működik. Ezek egy része indokolt, hiszen például a Menedékházban 21 család osztja meg a mindennapjait főzéssel, takarítással, gyerekneveléssel és nem kevés konfliktussal együtt. De van, hogy a szigorú szabályokat nem tudják betartani a családok. Bettináékhoz is került úgy család, hogy a korábbi otthonból csak azért tették ki őket, mert az alacsony jövedelmük mellett nem tudtak félretenni. “Mi két dolgot veszünk nagyon komolyan, a gyermekbántalmazást és az alkoholfogyasztást. Mindkettővel kapcsolatban zéró toleranciát képviselünk. Volt olyan egyedülálló anya, aki 8 gyerekkel került be hozzánk vidékről. Minden szépen haladt, dolgozott, voltak tervei. Az egyik szakgondozó számonkérte az alkohol miatt, az anya először tagadta, majd agresszíven viselkedett, kiabált, letépte a ruháit, nagyon kiborult, idegösszeomlást kapott és a pszichiátriára került.  Intézményként ilyenkor csak úgy tudtunk  dönteni, hogy ki kellett költöznie. Engem rendkívül megvisel, amikor azt látom, hogy lenne lehetőség a családdal dolgozni, ő is szeretné, viszont a mi körülményeink ennyit engednek meg. Nehéz ilyenkor elengedni a kezét és azt mondani, hogy sajnálom, a rendszerbe ennyi segítség fér csak bele.”

Általában mire a családok eljutnak egy átmeneti otthonba, már nagyon sok rossz tapasztalatuk volt a szociális szakemberekkel és az ellátórendszerrel, ezért bizalmatlanok. Bettina szerint az a legnehezebb, amikor nem fogadják el a családok a felajánlott segítséget.

“Ha jövedelem nélkül van a család, sok mindennel tudunk segíteni, például élelmiszercsomaggal, pelenkaadománnyal. De félnek attól a szülők, ha elfogadják, akkor rájuk kerül a szégyenbélyeg, hogy nem alkalmasak a gyereknevelésre. Kicsit úgy vannak ezzel, ha nem fogadják el a segítséget, az olyan mintha nem ismernék el a problémát. És persze félnek, hogy elveszítik a gyerekeket, mert  az, aki segít nekik, azonnal jelzi majd a gyermekvédelem felé, hogy a család bajban van. Pedig nem hatóság vagyunk, én például még sose jeleztem szegénységgel kapcsolatban, mert azt megoldjuk.”

A családok átmeneti otthona, ahogy a nevében is benne van csak átmeneti megoldást jelent. Továbbra sem megoldott, hogy ezek a családok valódi otthonra találjanak, miután kikerülnek az ellátórendszerből.

“Ebben a rendszerben a családok elveszítik az autonómiájukat. Bekerülnek az otthonba, ahol olyan szabályoknak kell megfelelniük, amik egyáltalán nem biztos, hogy passzolnak az életritmusukhoz. Meghatározott időben mosnak, takarítanak, fektetnek, gondozzák a gyerekeket, szabályozzuk az életük egy jelentős részét, úgyhogy nem csoda, ha egy idő után elfelejtik, hogy milyen érzés önállóan háztartást vezetni. Mindig akad valaki, aki felhívja helyettük a gyerekorvost, ha belázasodik a kicsi, aki szerez egy szöget, ha valamit be kell verni a falba. Könnyű beleszokni ebbe a módba, hospitalizálódni és elveszíteni az önállóságot. Egyáltalán nem tartom jónak, hogy ilyen körülmények közé kerülnek be a szülők és gyerekként vannak kezelve. Pedig az önállóságra később sokkal nagyobb szükségük lesz, mint amíg mi foglalkozni tudunk velük.”

A cikkben a családtagok nevét megváltoztattuk.

Photo by Joshua Clay on Unsplash