Három nehéz sorsú cigány testvér egy évét mutatja be a Toto és nővérei című román dokumentumfilm. Míg az anyjuk börtönben ül, a három gyerek a drogkereskedéssel foglalkozó családban próbálja meg túlélni a mindennapokat. Az alkotást a Verzió Nemzetközi Emberijogi Dokumentumfilm-fesztiválon láttuk.

A tízéves kissrác minden este úgy próbál alváshoz kucorodni a díványon, hogy mellette drogosok lövik be magukat heroinnal. Ez a sokkoló kép visszatérő motívum a Toto és nővérei című román dokumentumfilmben. A tavalyi, díjesővel kitüntetett alkotás három hátrányos helyzetű gyerek bő egy évét követi végig. A 10 éves Toto és nővérei, a 14 éves Andreea és a 17 éves Ana már négy éve szülők nélkül élnek. Az apjuk rég eltűnt, anyjuk drogkereskedésért börtönben ül. A gyerekek nagybátyjuk felügyelete alatt élnek a bukaresti gettóban egy szegényes, egyszobás, víz nélküli lakásban, amelyet a család drogtanyának használ. Éheznek, iskolába nem járnak, túlélnek.

10661918_366864010147325_8708231632698130394_o

A három gyerek különböző stratégiákkal próbál a felszínen maradni. Toto és néha Andreea is eljárnak egy hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó oktatási klubba, ahol nagy türelemmel tanítják a segítők írni és számolni őket. A klub hiphoptánc-tanfolyamot szervez a gyerekeknek, Toto ebben találja meg magát, nagy lelkesedéssel gyakorol, végül második díjat hoz haza egy versenyről. A legidősebb lányt, Anát beszippantja a környezet. Drogozni és dílerkedni kezd ő is, a film végén függőként és HIV-fertőzöttként látjuk. A legnagyobb utat a középső gyerek, Andreea teszi meg. Kezdetben a barátnőihez menekül, próbál minél többet távol lenni az otthontól. A környezet figyelmezteti: vigyázzon a kisöccsére. Aztán rájön, csak úgy boldogulnak, ha összekapaszkodnak. Ő is eljár az oktatási klubba, a film végére megtanul folyékonyan írni, ő próbálja kirángatni nővérét a függőségből, és a film végén felnőttként magyarázza a kiszabaduló anyának, mit kéne rendbe hoznia az életében.

Toto

A filmben a legsokkolóbb, hogy a felnőttek mind tudomásul veszik, hogy a három kiskamasz egy drogtanyán él. Már négy éve tart ez a helyzet, mikor a gyerekek saját kérvényükre (!) végül bekerülnek egy intézetbe. Ez a nyugalom szigete, végre van mit enniük, öröm látni, hogy az addig öccséért felnőttként felelő Andreea is vissza tud gyerekesedni és végre játszani, örülni a hóesésnek. Mikor az anya börtönbe került, szemlátomást nem vizsgálták meg komolyabban, hol maradnak a gyerekek. A legidősebb lány egy tiszta pillanatában szakmát tanulna, ez azon hiúsul meg, hogy kiskorú, az apja eltűnt, az anyja pedig börtönben van, tehát nem tudja a szülő aláírni a papírokat. Ha a gyerekeknek nem neveztek ki gyámot, az komoly gyerekjogi aggályokat vet fel. S történik mindez az Európai Unióban, napjainkban.

A gyerekek végig az anyát várják, ha kiszabadul, majd minden rendben lesz. Az anya, bár egyik kegyelmi kérvényt a másik után nyújtja be, különösebben nem küzd, nem vesz részt a börtönbeli foglalkozásokon, nem jelentkezik munkára. Mikor a film végén kiszabadul, döbbenten állapítja meg, hogy a gyerekei, akikért a bűn útjára lépett, elhidegültek tőle. A film nyitva hagyja a kérdést, a gyerekek az intézetet és a nyomorból kivezető utat választják-e, vagy a családba és az ezzel járó életmódba térnek vissza, és egyáltalán van-e választásuk.

toto_and_his_sisters_web_3

A Toto és nővérei nyomasztó, de zseniális alkotás. Bár dokumentumfilm, a fordulatok egy játékfilmbe is beillenének. A nézőnek elfacsarodik a szíve, de időnként fel is nevet. Alexander Nanau, aki producerként is jegyzi a filmet, egy kis filmes kiképzést követően a gyerekek kezébe adta a kamerát, a film egy részét ők maguk forgatták. A film „csak a valóságot” adja át, hiányoznak a dokumentumfilm szokásos elemei nem látjuk a stábot, nincsenek kommentárok, interjúk. Nagyon nehéz lehetett megállni a beavatkozást a rendezőnek akkor, mikor a gyerekek direkt veszélyben voltak, például a lakásban szétdobált heroinos fecskendők között.

A filmet számos díjjal tüntették ki, a Verzió fesztiválon is a diákzsűri díját kapja. Fogunk még róla hallani.

Trailer:

Toto és nővérei, romániai dokumentumfilm, rendezte Alexander Nanau, 2014, 94 perc

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.