Az SOS Gyermekfalvakban élő gyerekek minden évben egy balatoni vitorlásversenyen vehetnek részt. Az esemény egyik szervezőjével és támogatójával beszélgetünk, aki évek óta viszi vitorlázni az SOS-ben élő fiatalokat. Bakóczy Kálmán vitorlázó, zongorista, és a nehéz élethelyzetbe került gyerekeknek és hozzátartozóiknak feltöltődést szervező LáriFári Alapítvány kuratóriumának a tagja.

Mikor kezdted támogatni az SOS-es gyerekeket?

Barabás Évi (szerkesztő-riporter, az RTL Klub műsorvezetője, az SOS Gyermekfalvak nagykövete) kezdeményezte ezt a történetet. Nagyon tisztelem és szeretem őt. Az ő jósága, kisugárzása sokakra képes hatni. Évi tíz éve Láng Robit (vitorlázó, üzletember) kérdezte meg, hogy lehetne megmutatni az SOS Gyermekfalvakban élő gyerekeknek a vitorlázást. Ez a kérdés egybeesett azzal, mikor Láng Robi és cége először adott helyszínt a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságnak a horvátországi Biogradban. Robi engedett a kérésnek, hogy elviszi a gyerekek egy részét vitorlázni, de azt javasolta, hogy ezt kössük össze az utánpótlás-válogatással és a tengeri Nagyhajós Bajnokságon való indulással. Hajónként egy felelős felnőtt személy és öt 18 év alatti gyermek vehetett részt ezen, és rám gondolt, mint felelős személyre. Balatonkenesén tartottunk egy előválogatást. Nekem rögtön azért fájt a szívem, miért csak öt gyereket tudok vinni erre az egyhetes tengeri programra. Megbeszéltem a többi nyolc résztvevő vitorlásegyesület edzőjével, hogy hadd indíthassunk hatfős csapatot, és egy tartalékot is vihessek. Mindenki igent mondott, és október első hetében hét gyereket vittem magammal az Adriára.

Az első versenyen rögtön második helyen végeztünk, az egyik SOS-es nagylány, Madarász Marcsi pedig magyar bajnok lett a Bavaria 46-os osztályban. A velem lévő 14-16 éves gyerekek nagyon fegyelmezettek voltak, amit az elején megbeszéltünk, azt végig be is tartották. Pedig volt közöttük, aki előtte még a Balatont sem látta, nemhogy a tengert. A következő évben már két hajót tudtunk indítani ezen a tengeri bajnokságon. Második és negyedik helyezést értük el kilenc csapat közül.  Fantasztikusan büszke voltam a kis csapatomra akkor is, amikor az egyik nap 135 kilométeres szél (nevezzük inkább óriási viharnak) jött, és egyetlen egy gyerkőc sem lett rosszul, pedig délben egy óra felé éjszakai sötétség lett, és egy „picit” hullámzott is a tenger.

Nekem továbbra is az itthon maradt háromszáz gyerek miatt fájt a szívem. Találtunk szponzorokat, és azóta minden évben a Balatonon szervezünk jótékonysági vitorlás versenyt, amire már tömegesen tudunk fogadni gyerekeket, nevelőszülőket, dolgozókat. Átlagban közel kétszáz fős vendégsereget látunk vendégül Balatonfüreden. A Magyar Vitorlás Szövetség is mellénk állt, és segíti az eseményt. De ez a vitorláztatás nemcsak erről a napról szól, hanem a megelőző hónapokról, mikor a gyerekek már lélekben készülnek rá, és utána erőt merítenek belőle sokáig.

Neked honnan jött a jótékonykodás gondolata?

A Bakóczy családban sok évtizedes hagyomány a nehéz élethelyzetben élők segítése. A családom apai ágon debreceni. Bakóczy Mihály apai nagyapám testvére a második világháborút megelőzően és utána is komoly, példaértékű karitatív tevékenységet folytatott. Gyerekkoromban több alkalommal jártam nála és a Fóti Gyermekvárosban is, ahol egy rokonom volt sok évtizeden keresztül az igazgató. Ez utóbbi persze köszönő viszonyban sem volt az SOS Gyermekfalvak mai viszonyaival. Nem véletlenül nevezték gyermekvárosnak. Barabás Évivel történt találkozásom előtt a súlyosan mozgáskorlátozottakkal voltam kapcsolatban a Marczibányi térről, koncertet szerveztünk nekik, hogy kicsit elfelejtsék a hétköznapokat. A LáriFári Alapítvánnyal való kapcsolatom már az SOS szülötte. Az alapítvány elnöke, dr. Hosszú Adrienn sokat hallott az SOS Gyermekfalvak vitorlásprogramjáról. Megkeresett, és köztudott, hogy mennyire tudok nemet mondani, ha jó ügyeket szolgálhatok. Ennek az lett az eredménye, hogy idén már hat alkalommal már több mint ezer gyereknek, hozzátartozónak és érintettnek tudunk feltöltődési lehetőséget biztosítani. A bármilyen okból nehéz élethelyzetben lévő gyermekeknek és családjuknak nyújtunk élményt, amiből a későbbiek folyamán erőt meríthetnek, töltekezhetnek a hétköznapok adta számtalan kihívás között. A jótékony vitorlásprogramok megszervezésében, lebonyolításában már több mint egy éve a Magyar Vitorlás Szövetség is partnere a LáriFári Alapítványnak. Igazi öröm számomra, hogy ez is az SOS Gyermekfalvak Regattákból nőtte ki magát.

Az SOS-gyerekekkel folytatódott a kapcsolatod a vitorlázás után?

Nemcsak a vitorláztatások napján vagy karácsonykor gondolunk a gyerekekre, hanem egész évben is. Egyre több barátom, vitorlázótársam érez hasonlóan. Mindig töröm a fejem, hogy tudnék még többet segíteni ezeknek a gyerekeknek, akik nem tehetnek arról, hogy ilyen élethelyzetbe kerültek. Több gyereket szakácstanulóként, szobaasszonyként, felszolgálóként munkához tudtam segíteni a Balaton északi partján, ahol sok évtizede nyaranta dolgozom. Így tudják a nyelvet gyakorolni, jobban is keresnek, és velem is napi kapcsolatban vannak. Én meg még jobban megismertem őket, és a gyermekfalvak napi életét. Én is járok Kecskemétre, Kőszegre, de igazán megismerni a lelkivilágukat, jövőképüket a beszélgetések által lehet. Télen Svájcban, Zermattban dolgozom zongoristaként most már 27 éve. Ebben a tüneményes kis hegyi faluban, síparadicsomban Madarász Marcsit bébiszitterként munkához tudtam segíteni az érettségi után. Majd a barátja is álláshoz jutott egy síüzletben. Miki a legjobb ember és a legjobb munkaerő a tulajdonos szemében. De Marcsit is nagyon megszerették. Később a helyére is magyar lányt ajánlottam be. Egy év után Marcsi továbblépett és a vendéglátásban helyezkedett el, miközben szépen fejlesztette a gimnáziumban megszerzett némettudását és az angolt is gyakorolta. Már a harmadik évét kezdte meg Zermattban.

Egy másik SOS-es nagylány, Balogh Anett két nyáron át dolgozott szobaasszonyként az almádi Ramada Hotelben, majd Veszprémben vett lakást. Jövő nyáron is várják vissza a munkába, mert olyan jól teljesített. Mi a lehetőséget adjuk, de a gyerekek a saját szorgalmukkal alapozzák meg a jövőjüket.

A vendéglátásban milyen képességek szükségesek?

A legfontosabb a megbízhatóság és a szorgalom, ez többet ér, mint a szakképzettség vagy a nyelvtudás. Ha az első héten kétszer elkésik valaki, akkor hamar elbúcsúznak tőle, akárhány nyelvet is beszél. Ezek a gyerekek pillanatokon belül beilleszkednek az adott miliőbe. Nem a nyelvtudás az alapvető, azt meg lehet tanulni bármikor. A vendéglátás egyébként nem a végcél, mert nem éppen családbarát munkahely, de az a célunk, hogy később a családdal összeegyeztethető elfoglaltságuk legyen. A külföldi munkát azért ajánlom nekik, mert ott nyelveket tudnak tanulni, gyakorolni, kitágul számukra a világ, és nem mellékesen, többet tudnak félretenni.

Úgy érzem, hogy az SOS-ben felnőtt fiatalokat szívesen alkalmazzák a munkáltatók. Sokszor többek az átlag gyerekekhez képest, szorgalmasak, megbízhatóak, és jobban meg tudják becsülni a lehetőségeket, amiket az élet nyújt nekik. Számukra egész más értéke van egy telefonnak vagy a jogosítványnak, amiért ők megdolgoztak, mint amit karácsonyra kap meg egy másik fiatal. Szerencsére sok 16-18 éves SOS-fiatalnak segítettem elhelyezkedni a Balatonon. Az egyik lány június végén szólt, hogy szeretne dolgozni, és 24 órán belül kapott egy lehetőséget egy próbahétvégére. A tulajdonos a második napon szólt, hogy ha még tudok ilyen gyerekeket, akkor jöhetnek. Az SOS Gyermekfalvakból jövő gyerekek munkához való hozzáállása példaértékű. Pontosak, megbízhatóak, segítőkészek és szorgalmasak.

Hogy hatnak ezek a karrierek a többi SOS-fiatalra?

A gyermekfalvakban élő gyerekeknek a leghitelesebb tanácsadó a saját testvére, vagy a szomszéd házban lakó barát példája. Egymás között megbeszélik a nagybetűs élet első lépéseit, próbálkozásait. Hamar elterjed, hogy Madarász Marcsi harmadik éve van Zermattban, és a félretett pénzből lakást vett Kecskeméten. A fiúkkal sokat kell beszélgetnünk, hogy mire érdemes gyűjteni, mik a fontos dolgok az életben. Persze a srácok általában azt mondják, fontos az autó, de én azt szoktam tanácsolni, hogy a lakás legyen az első, az autó csak utána. Nekem jó érzés, ha el tudom hitetni a 18-20 éves fiatalokkal, hogy van egy fontossági sorrend az életben. Ezek a beszélgetések a saját fiam életében is fontosak, hisz ő is felveti olykor, hogy mikor lesz már autója. Ezen én is átmentem ennyi idős koromban. Egy fiatalnak nagy szám az autó, szeretne vele imponálni a barátainak, barátnőjének, de tudjuk, hogy nem ez a legfontosabb. Jó érzés, ha a fiatalok elfogadják a tanácsaimat. Még jobb, hogy véleményt cserélünk, beszélgetünk és jó értelemben véve vitatkozunk.

Az SOS-fiatalok is megpróbálnak segíteni másoknak. Balogh Anett is például úgy kérte a szabadnapjait nyáron a munkáltatójától, hogy a LáriFári Alapítványnál önkéntes segítőként is részt tudjon venni a Down-szindrómás gyerekek vitorlásnapján, a mozgáskorlátozottak tornáztatásában, felszolgálásban, vitorláztatásban. Ez még jobban segít átértékelni az életüket, hogy ugyan nekik sem volt egyszerű gyerekkoruk, de legalább látnak, hallanak, mozognak. Az ilyen jótékonysági vitorláztatások alkalmával nem csak Litkey Farkas világbajnok és tizenegyszeres Kékszalag-győztes és a vitorlázó társadalom színe-java élik meg, hogy adni igazán jó. Az SOS Gyermekfalvakban élő gyerekeknek abban is próbálok segíteni, hogy minél hamarabb hasonlóan érezzenek!