Gyöngyi (nevét kérésére megváltoztattuk, a fotók nem őt ábrázolják) 11 éve nevelőanya a kőszegi SOS Gyermekfaluban. A középkorú asszony keze között 22 állami gondozott gyerek fordult meg ezalatt, és kilencet „hazagondozott” a vér szerinti családjába. Ez szokatlanul magas arány, hisz általában a gyerekek többsége „beragad” a rendszerbe, ha egyszer bekerült.
Gyöngyi korábban fodrásznőként dolgozott, és 42 évesen döntött a pályaváltás mellett. Elsőre öt gyereket kapott, csupa felső tagozatost, ez volt a „mély víz”. „Fogalmam sem volt, mit hogy kell csinálni. Voltam előtte anyajelölt, de önállóan nehezebb boldogulni” – emlékszik vissza a kezdetekre. Aztán hamarosan érkezett még két pici gyerek, és beindult a nagyüzem. Jelenleg hét gyerek él nála, öttől húsz évesig.
Akiket sikerült hazagondozni a vér szerinti családjukba, általában egy évet töltöttek itt. De akad olyan kamaszlány is, aki hat év után fog végre visszakerülni az anyukájához. Hogyan éri el ezt Gyöngyi? „Próbálom meggyőzni a szülőket, mit és hogyan tegyenek, hogy visszakapják a gyereküket. Sokat beszélgetünk.” Persze a szülőnek is partnernek kell ehhez lennie, és rendeznie az életében azokat a körülményeket, amelyeket a családgondozó előír. Munkát keresni, gondoskodni a fűtésről, a gyerekek élelmezéséről, vagy éppen megválni a bántalmazó élettárstól.
Nemrég négy testvért sikerült visszagondoznia, akik 2 és 9 év között voltak, amikor beköltöztek a faluba. Az anya adósságokkal küzdött, a volt férje pedig bántalmazta, gyakran a gyerekek szeme láttára. Gyöngyi és a családgondozó tanácsait megfogadta az anya, nagyon vissza akarta kapni a gyerekeket. Bár állandó állást nem talált, folyamatosan vállalt alkalmi munkákat, megvált a bántalmazó partnertől, rendbe hozta a lakást, az iskolai szüneteket nála töltötték a gyerekek, és végül hazamehettek. A nevelőanya ezalatt a gyerekek családi pótlékából félretett egy nagyobb összeget, amit a gyámhatóság felügyeletével az anya az adósságai rendezésére fordíthatott, a maradékot pedig a hivatal zárolta, és csak a gyerekekre költheti.
„Engem ez doppingol, ha vissza lehet gondozni a gyereket a vér szerinti családjába” – vallja Gyöngyi. Kis visszajelzések a munkájáról: Betti, az egyik kikerült neveltje küldött neki később egy rajzot karácsonyra. Az apukája pedig, akinek segített visszakapni a kislányt, azóta is rendszeresen felhívja Gyöngyit. Az előbb említett négygyerekes anyuka pedig az egyetlen volt, aki hozott Gyöngyinak virágot anyák napjára, amíg itt laktak a gyerekek. „Erre nagyon büszke vagyok” – kommentálja.
Hogy tekint a nevelőanya a rá bízott gyermekre? „Átmenetileg én törődöm vele, de az a célom, hogy visszakerüljön a vér szerinti családba. Nehéz elengedni, de tudatosítottam magamban, hogy ez a dolgom, és neki az édesanyja mellett a helye.” Akinél a hazakerülés volt a cél, az eddig mindig sikerült is. Persze bekerülnek olyan gyerekek is, ahol erre nincs kilátás. Például az egyik kisfiú anyukája mentálisan terhelt, nincs munkája, a férje sem dolgozik. Az érzelmi kötődésük erős a gyerekkel, de visszakapni őket nincs esélyük. Ilyenkor stabil otthont kell biztosítani a gyereknek a gyermekfaluban, miközben a szülei is tartják vele a kapcsolatot.
Most két kislány is nevelkedik a csapatban, akiknek van esélyük hazakerülni. Blankát és Annát azért emelték ki a családból, mert a felnőttek a jelenlétükben dohányoztak a lakásban, a kicsi többször került kórházba asztmával. Akkor is épp kórházban volt, mikor állami gondozásba kerültek a gyerekek, így őt pár nappal később onnan hozta el Gyöngyi. Mióta az SOS-nél van, sokat javult az állapota, csökkent a gyógyszeradagja, nem köhög, a kezelőorvosa is meglepődött a javuláson. A szülők látogatják a lányokat. „Beszélgetünk, hogy áll a lakás, amit kapni fognak, ez nagyon fontos a hazakerüléshez.” A szülők egyébként több figyelmeztetést kaptak, mielőtt kiemelték a családból a gyerekeket. „De nem nagyon hiszik el. Aztán sokként éri őket, mikor elveszik a gyerekeket, olyankor összekapják magukat” – tapasztalta Gyöngyi.
Gyöngyi igyekszik jó kapcsolatot kialakítani a gyerekek szüleivel. „Az elején mindig elmondom, hogy nem én vettem el a gyereket, én csak vállalom, hogy gondozom, amíg nem kerül haza. Ezt le kell tisztázni, utána nem szokott különösebb gondom lenni.” Érdekes módon a gyerekek nem szoktak kérdezősködni, miért kerültek ide. „Tőlem még nem kértek magyarázatot, inkább a szülőt szokták kérdezni.”
Gyöngyi nem is engedi, hogy anyának hívják a gyerekek. „Esetleg annak, aki úgy kerül ide, hogy pici, és nincs senkije. De a többieknek van anyukája. Nem esne jól a szülőnek sem, ha engem hívna mamának.” De nagyon pici babákat nem is vállal, hozzá inkább a nagyobb gyerekek illenek. Olyan neveltje nem volt még, aki azt hitte, Gyöngyi az anyukája. Egy testvérpár egy és két évesen került be hozzá, ők úgy hívták: „anugy”, pedig a többi gyerektől ezt nem láthatták. A kicsik is egy évet maradtak. Az anyuka a bekerülés után pár hónapig nem látogatta őket. Mikor egyszer eljött, ki akarta venni a gyereket a nevelőanya kezéből, a kicsi nem ismerte fel, sírt és tiltakozott. Elszokott tőle. „Akkor döbbent rá, hogy elveszítette a gyerekét. Utána elkezdte látogatni.” Végül neki is sikerült visszakapnia a kicsiket.
Hogy mit gondol a vér szerinti szülőkről? „Amelyik nem bántja a gyereket, arról azt, hogy nehéz helyzetbe került, biztos ő sem örül neki. Ha szereti a gyereket és próbál tenni érte, hogy visszakapja, nekem nem tisztem hogy elítéljem.” Gyöngyi a legnagyobb sikerének azt tartja, ha egy gyerek visszajut a vér szerinti családjába. „Én ezt szeretem, biztos ezért adta nekem a sors, hogy ennyiszer sikerült.”