sos_banner_160x600_AVerus egy éve nevelőszülő a kecskeméti SOS Gyermekfaluban. Rögtön a mélyvízbe dobták: hat gyereket nevel férjével, akik közül négy sajátos nevelési igényű. (A gyerekek nevét megváltoztattuk, a fotók nem őket ábrázolják.)

Nyúl Jánosné Verus egy éve nevelőszülő az SOS Gyermekfalunál, előtte bolti eladóként dolgozott. János és Vera 42 évesek, saját gyerekük nincs, de szerettek volna gyereket nevelni az otthonukban. A végső lökést az adta meg, mikor a testvére, Marika helyezkedett el nevelőanyaként az SOS-nél (vele itt olvasható interjú: https://gyereksorsok.hu/2014/11/06/tobbszor-almodtam-azt-hogy-lebukik-a-viz-ala-es-sir/, akkor kapott ő is kedvet. „Ahogy eljöttek, hiányoztak a gyerekek, az unokaöccseink is meg a neveltek is, mi is sokat foglalkoztunk velük.” A házaspár a vér szerinti gyerekről már letett, de el tudják képzelni, hogy itt majd örökbe fogadnak gyerekeket.

NyúlnéA tanfolyam elvégzése után Verus és János beköltöztek a kecskeméti gyermekfaluba, és rögtön három testvért kaptak, akiket elhanyagolás miatt emelték ki a családból. „Először én is megijedtem, előtte egyet se neveltem, és rögtön kaptam hármat, aztán hatot, hát normális vagyok én.” Kezdetben nehéz volt összeszokni, napi 24 órában összezárva lenni az óvodáskorú gyerekekkel, aztán belerázódtak. „Nagyon hálásak voltak, mindent megköszöntek. Ha kaptak egy új ruhát, azt mondták: „köszönöm, Verus néni, puszi”. Mire összeszoktak, pont el kellett engedni a gyerekeket, Verus ezt találta a legnehezebbnek. A három testvér ugyanis csak pár hónapot töltött nála, utána a nagyszülők magukhoz vették őket. „Mikor elkerültek, két napig bőgtem. A fiú nagyon ragaszkodott a férjemhez, ordított, hogy ő itt marad Jancsi bácsival, nem akart menni a nagyszülőkkel.”

Azóta hat gyerek érkezett, jelenleg őket neveli, három-három testvért, másfél évestől tizenkét évesig. A hat gyerek közül négy sajátos nevelési igényűnek van nyilvánítva, mindenkinél enyhe mentális retardációt állapítottak meg, kettőt közülük fejlesztésre is kell vinni, a másfél éves mozgásfejlődése elmaradott, önállóan még nem jár, de már sokat fejlődött. „Belecseppentem a mély vízbe. Lekopogom, eddig jól próbálom csinálni, úgy nevelem őket, ahogy bármilyen gyereket nevelnék. Itthon nincs velük nagy probléma, inkább az iskolában.” A nyolcéves Szandra például csúnyán beszél az osztályban, nekimegy a tanárnak. Otthon az első két hétben volt, hogy földhöz verte magát, elszaladt, ha szólt a nevelőanya, de ez szerencsére megszűnt. Vannak sikerek is: Nándival most osztályt akarnak ugratni, mert másodszor volt elsős. Itthon van napirend, de még nem tudatosult a gyerekekben. Gyakran kell nekik elmondani mindent. Még a 12 éves Imrénél is gond van az öltözködéssel: nem húzza fel a cippzárt, nem hajtja ki a gallért, és Verus kérése ellenére simán felveszi a lyukas zoknit. A nevelési cél: „próbálom őket önállóságra nevelni, álljon meg a saját lábán, legyen munkája”. Nem könnyű, a nevelőanya mégis ebben látja a jövőjét, szeretne a nyugdíjig nevelőszülőként dolgozni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az egyik testvérsor az őket egyedül nevelő anya betegsége miatt került be, a másik csapat elhanyagolás és veszélyeztetés miatt. Egy kisebb méretű utazótáskával érkeztek. A gyerekek egyébként magukat hibáztatták a bekerüléskor, úgy gondolták, azért hozták őket ide, mert a nagyfiú rosszul viselkedett. Ezt a nevelőcsaládnak kellett helyre tennie: „Elmondom, nem az ő hibájuk.” A gyerekek nem egyformán viszonyulnak szüleikhez, valaki erősebben, valamelyikük kevésbé kötődik. Most mindkét csapatot látogatják a szülők. „Megpróbálom elfogadni őket úgy, ahogy vannak, a tanfolyamon is ezt tanultuk, de néha nagyon nehéz.” A kapcsolattartás kéthetente két óra, amire az egyik család egy távoli megyéből jár ide, már ha meg tudják oldani. Arra is a nevelőanyának kellett rávezetni a gyerekeket, hogy a látogatáson a szülőkre figyeljenek. Kezdetben nem is nagyon foglalkoztak a szülőkkel. Nándi egyenesen azt kérdezte: „Nem hoztál semmit, akkor minek jöttél?” „Mi mondtuk neki, hogy ha tud, hoz, ha nem tud, nem hoz.” A család mindenesetre motivált, hogy visszakapja a gyerekeket. Párterápiát javasoltak nekik, amely önkéntes alapon működik. Az apának szenvedélybetegségét is kezelni kell. Persze az is kérdés, hogy ha visszakerülnek a gyerekek a családba, megkapják-e továbbra is a szükséges fejlesztést, tudnak-e majd olyan speciális iskolába járni, ahol a képességeiket figyelembe véve tanulhatnak szakmát. De ez még odébb van.

sos_banner_160x600_A
IMG_0872Mi ad erőt Verusnak a hétköznapokban? Hogy a férje is itt van vele, aki ugyan dolgozik, de próbál sokat otthon lenni. A gyerekek nagyon szeretik, nem is tud pihenni tőlük, ha éjszakás műszakban dolgozott előtte. Verus akkor szokott pihenni, míg a gyerekek az iskolában vannak, „feltöltődöm a mosásban, főzésben, vásárlásban”, és persze havi szabadságok alatt. Ilyenkor hazautaznak a családjukhoz. Ami örömet ad: hogy az egyik fiú Verust hívta meg az iskolai anyák napi ünnepségre, Szandra meg egy saját készítésű nyakláncot hozott ajándékba. „És mikor hazamentünk szabadságra, elkezdtek sírni.”