Kónya Alexandra 21 éves, és nem ijed meg a vértől. A fiatal szegedi nő álma, hogy ápoló vagy mentőtiszt legyen. Két testvérével együtt az SOS Gyermekfaluban nőtt fel, és szereti pátyolgatni a kisebb gyerekeket.

Alexandra (becenevén Szani) idén fog végezni egy hároméves ápolói OKJ-s képzésben, tervei szerint utána főiskolára jelentkezik, diplomás ápoló vagy mentőtiszt szeretne lenni. „Szeretem nagyon, nem tudnám máshogy elképelni az életemet, csak az egészségügyben” – vallja. Méghozzá itthon, sok pályatársával ellentétben külföldre sem szándékozik kimenni. Nemrég fejezte be a szakmai gyakorlatát a stroke-osztályon, és máris van több álláslehetősége. Legszívesebben a stroke-osztályra térne vissza, vagy a kardiológiára vagy a traumatológiára, valamilyen sürgősségi osztályra. „Nem tudnám elképzelni magam egy lagymatag osztályon, nem szeretem a lassúságot, nekem kell a pezsgés, hogy gyerünk, csináljuk.” A szegedi klinikán már számos éles helyzetet látott, vett részt újraélesztésben, négyesikres szülésen, műtéteken. Nem rémül meg a vértől, sérülésektől, jól bírja az éles helyzeteket. „Az elején bele kellett szokni, a látványba is, de most már jól veszem.” Az a jövőben fog kiderülni, a műfajjal járó éjszakai ügyeletet hogy bírja, mint nappali tagozatos hallgató, egyelőre csak napközben járhatott gyakorlatra.

Az eddigi legnehezebb helyszín számára a nemrég megnyílt új sürgősségi osztály volt. „Négy folyosóból áll, oda érkezik meg a mentő, a helikopter és minden egyéb, a nagy autóbalesetek, tömegbalesetek sérültjei. Ott nagy a pezsgés, öt perc alatt minden megvan. Volt egy nagy balesetünk, egy busz és egy kamion ment egymásnak, hoztak rengeteg sérültet, én még ennyi orvost életemben nem láttam.”

Alexandrának egy 19 éves öccse és egy 16 éves húga van, hét éve együtt kerültek be az SOS-be. A megelőző 2-3 év elég kaotikus volt a gyerekek számára. Folyamatosan vándoroltak, a szülők mindig új albérletet kerestek, a gyerekek két év alatt hatszor költöztek gyermekotthonok, albérletek, családok átmeneti otthona között. Végül Szani és az öccse döntött az SOS mellett. „A harmadik gyerekotthon után azt mondtuk, hogy nem akarjuk többet. Az akkori gyerekotthon vezetője a kecskeméti faluvezető felesége volt, és ő segített. Mi ismertük a kecskeméti SOS-gyerekeket, mert a sulinkba is sokan jártak.” Két lehetőségük volt: vagy a gyermekfaluba költöznek, vagy külső nevelőszülőhöz. A gyermekfalut választották, mert külső nevelőszülőnél nem volt biztos, hogy a három testvér együtt maradhatna.

Szani és az öccse ma Szegeden laknak az ifjúsági házban. A lánynak itt most saját szobája van, a fiatalok maguk osztják be a pénzt, maguknak gazdálkodnak, főznek, egyedül a mosáshoz kapnak segítséget. A húguk még Kecskeméten él, az egykori közös nevelőanyánál, de hamarosan átkerül Szegedre, és együtt lesz a család. A szülőkkel nem nagyon tartják a kapcsolatot. Az ünnepeket a volt nevelőanyánál, Marikánál töltik, aki már nyugdíjba ment, de mellette a saját lakásában még neveli a legkisebb lányt.

Szani még nem tudja, hogy szeretne-e gyerekeket, de lelkesen pátyolgatja az SOS-ben a kicsiket. Többször dolgozott az SOS olaszországi táborában, Caldonazzóban, tavaly pedig a kecskeméti kisgyerekeket vitte nyaralni Tőserdőbe. Négy kisgyerek volt folyamatosan rábízva. „Masszív volt. Annyi pici gyerek! Egész nap együtt voltunk, csak estére vonultunk el. Lefárasztottak, de imádtam őket.” Szani nyilvánosan is felvállalja, hogy ő az SOS-ben él. Tavaly nyáron a miskolci országos diákkonferencián az „Értékek és normák a családban” témában mutatta be egy prezentációban az SOS Gyermekfalu világát. „Nem értünk el helyezést, de jó volt bemutatni, miben élünk.” Előfordult, hogy az iskolában szociológiaórán mondott a tanár téves információt az SOS-ről, a lány azonban felszólalt és helyre tette. Még egy csoporttársa való a faluból, az évfolyamtársak viszont túlnyomórészt nem ismerik az SOS világát. „Sokan szörnyülködnek, hogy te nem élsz normális családban, nincs apukád, anyukád. Ilyenkor elmondom, hogy van egy nagyobb családom, sok testvérrel, nincs ezen semmi szörnyülködnivaló, én szeretem.” A szókimondó lánynak párkapcsolata egyelőre nincs: „nem marad meg mellettem senki, mert én hordom a kapcsolataimban a nadrágot, nem szeretem, ha beszabályoznak, jobb szeretek szabad lenni. Most azt csinálok, amit én akarok.”