Két dolgozó szülő, három gyerek, normális családi élet, saját ház Budapest második kerületében – Ferenc két lánya ilyen indítás után került tinédzserkorban állami gondoskodásba. A törést egy balul sikerült építkezés okozta, ahonnan anyagilag egyre lejjebb csúszott a család, a gyerekek intézetbe kerültek. Bár a gyermekvédelem sokat foglalkozott a családdal, a két kamaszlány devianciába csúszását nem tudta megakadályozni. A történetet a választékosan beszélő, főiskolai diplomával rendelkező apa meséli el.

Hány évesek most a gyerekei?

A nagyfiam 29 éves, ő egy korábbi kapcsolatomból van. Detti 21, Anett 19, Marci pedig 17 éves. Azt akartuk, ne legyen nagy korkülönbség köztük, akkor jobban barátkoznak egymással. Minden rendben is ment, az építkezésig. Én örököltem egy százéves vályogházat Hidegkúton, már elég veszélyes volt, fel kellett újítani, tetőtérbeépítésre gondoltam. Sajnos egy szélhámos kivitelező karjaiba kerültünk. Ő mondta, hogy 20 millió a terv, de nekünk csak 7 milliónk volt. Rávágta, hogy abból is meg lehet csinálni, sok saját munkával Mi utolsó pillanatig benn laktunk, aztán nyárra vettem egy alpesi sátrat meg négy sörsátrat a holminknak, és abban laktunk az udvaron, hogy majd őszre kész lesz. Aztán elfogyott a pénz, anyám megtakarítását is felszívtuk, és ott állt a ház födém nélkül, nem volt tető, a kivitelező meglépett. Az építkezés elakadt, szeptemberben még a sátorban laktunk. Anyukám nagyon aggódott a gyerekek miatt, és bement az iskolaigazgatóhoz, aki jóban volt az akkori polgármesterrel. Abban reménykedett, hogy majd adnak nekünk egy lakást. Az igazgató meghallgatta, szólt a gyermekvédelmisnek, az kiszállt, és ultimátumot adott, hogy ha nem találunk albérletet, akkor egy hét múlva kiemeli a gyerekeket a családtól.

Tudom, hogy nehéz kívülről látni, de a sátortól eltekintve jó dolguk volt a gyerekeknek?

Igen. Rendesen jártak iskolába, szerettük egymást, a feleségemmel mindketten dolgoztunk. Autógépész üzemmérnök a végzettségem, de a szakmámban keveset dolgoztam, építkezéseket, kertészeti munkákat, takarításokat vállaltam. Nem voltunk gazdagok, de addig megéltünk, az építkezés vitte félre a dolgot. Akkor szereztünk albérletet, de a gyermekvédelem innentől már figyelt ránk. Először egy ismerős házába mehettünk szívességből, de csak fél évre, aztán menni kellett egy másikba, de ott a főbérlő sokat ivott, nem volt beszámítható, és hó közben felemelte az albérleti díjat. Akkor béreltem egy 6,5 méteres öltözőkonténert, lerakattam a telekre, ott volt villany, víz, gondoltam, odaköltözünk. Szépen berendeztem, bekötöttem a vizet, csináltam fürdőszobát, konyhát, de a gyermekvédelem kijött és nem fogadta el, azt mondták, a gyerekek nem lakhatnak konténerben. A gyermekvédelem segítségével akkor beköltözhettünk a helyi cserkészház tanári szobájába egy évre. Az a szoba kisebb volt, mint a konténer, a konyhán a biztonsági őrökkel, a mosdókon a cserkészekkel osztoztunk, de az önkormányzat szerint sokkal jobb a gyerekeknek. Pityu maradt velük, mert a feleségem hajnalban járt dolgozni, onnan nem tudott volna bejárni, mi Esztivel maradtunk a konténerben.

Pityu kicsoda?

Ő egy barátunk, aki dolgozott nekem régen. Ő az anyukájával lakott, de nem jól jöttek ki, úgyhogy végül a parkban aludt inkább. Én ismertem a takarítási munkákból, és szereztem neki egy tárolóhelyiséget az egyik házban, ahol dolgoztam. Ő eleinte nagyon ivott, aztán egyszer volt egy halálközeli élménye és azonnal letette a piát, elkezdett vallásos dolgokkal foglalkozni. Üldözési mániában bontakoztak ki az elvonási tünetei, emberek közé nem mert menni, de akkor már nem ivott, normálisabb lett és hazavittem magunkhoz. Az utcára nem ment ki, de a kertben elvolt, és ő törődött a gyerekeinkkel. A feleségem már vissza akart menni dolgozni, nem bírta a bezártságot a harmadik gyerek mellett, én is folyton dolgoztam, Pityu meg egész nap otthon volt. A feleségem meg, ha elfáradt, ájulásszerű álomba esett, jó, hogy ott volt Pityu.

A felesége mit dolgozott?

Bolti pénztáros volt. Én úgy terveztem, milyen tökéletes család leszünk, a terhesség alatt vettem Kismama magazinokat, hogy majd abból neveljük a gyerekeket, volt egy nagy kert, csináltam játszóteret. De aztán Esztit nem érdekelték az újságok. Látnom kellett volna, hogy macskatermészetű, ment volna állandóan. Mindig reméltem, hogy majd változik a helyzet, azóta el is váltunk, de nem bántam meg, hogy őt választottam.

Jóval fiatalabb volt Önnél?

Igen, 16 évvel fiatalabb volt nálam, húszévesen lett anya. Az elején még jól mentek a dolgok, de ő nem egy anyatermészet, inkább a barátaival volt.

Pityu jól bánt a gyerekekkel?

Igen. Mondjuk a pelenkázást nem vállalta, mikor még nagyon picik voltak, de etette őket. A kertből nem ment ki, úgyhogy én mentem értük az oviba, ha nem értem oda, az óvónő hozta haza őket, de otthon ellátta őket. A gyerekek Pityut tekintették apának, aki egész nap velük volt, én meg nagyon ritkán, neki rajzolták, hogy „Szeretlek Pityu”.

És ebbe belement a gyámhivatal, hogy ő költözik oda a gyerekekkel?

Ezt a részét már nem vizsgálták. Egy évig maradhattunk ott, és arra jutott az önkormányzat utána, hogy vegyék védelembe a gyerekeket. Ugyan nem voltak meg ennek az ismérvei, de azt javasolták, hogy kollégiumban helyezzük el őket. A második kerületben a Tapolcsányi utcában van egy nagyon jó kollégium, és ha az utcáról bemegyünk, akkor nem fogják felvenni őket, de ha védelemben vannak, akkor kötelező. Belementünk. Mindig süllyedtünk lefelé.

Ekkor tíz év körül voltak a gyerekek?

Igen, Marci nyolc körül, a lányok tíz felett. A lányok jól megtalálták a helyüket, össze is haverkodtak, de ez már az intézet előszobája volt.

Keveset látták a gyerekeket, akkor is, mikor Pityu lakott velük a cserkészszobában, meg a kollégiumban is.

Hétvégére hazajöttek, hétköznap is bementem látogatóba. De én előtte is keveset láttam őket, mert sokat dolgoztam. Eszti meg szívesen volt a munkahelyén, túlórázott, és a barátaival is bent maradt beszélgetni.

Más is történt?

Biztos. Neki ez a vérében volt. Mikor elindult az építkezés, előfordult, hogy két-három hétre eltűnt.

És Ön ezt tűrte?

Én ismertem őt, gondoltam, ha ilyen szabadságot kap, akkor nincs miért elmennie. Ez elég sokáig be is jött, mert 17 évet éltünk együtt. Aztán jött egy időszak, mikor menni akart, beleszeretett egy buszsofőrbe. Máshol biztos nem kap ilyen szabadságot, én olyat megtettem neki, hogy kitakarítottam helyette a fodrászműhelyt, amit ő vállalt, hogy mehessen a buszsofőrrel karácsonyi fényeket nézegetni a városba. Aztán fél óra múlva jött vissza sírva, hogy a férfi nem tud fényeket nézegetni, mert reggel kelnie kell a munkához. Próbáltam hadakozni, bepanaszoltam a férfit a BKV-nál is, volt egy komoly barátnője, azt is megkerestem és beszámoltam neki. De aztán rájöttem, ha nem ez a férfi, akkor majd jön más, Eszti már menni akart. Aztán Eszti összejött egy hatvanéves biztonsági őrrel, oda is költözött hozzá Óbudára egy panelba. Akkor a gyerekek beköltöztek a Tapolcsányiba, a lányok jól vették, de Marcit nagyon megviselte.

Eszti hogy vette?

Neki ez jó dolog volt, akkor már külön élt, tudta élni az életét, és még a családi pótlékot is kapta, mert ez nem intézet volt. Hétvégén nála laktak elvileg a gyerekek, ő meg Pityunak adta őket, aki akkor már visszaköltözött az anyjához. Én elvihettem onnan a gyerekeket programra, de az anyja lakásába be nem mehettem.

Marci nagyon rosszul bírta a kollégiumot, az intézmény pszichológusával megbeszéltük, hogy szerdánként legyen nálam. Úgy voltam vele, akkor kedden már várja, hogy szerdán jöhet haza, csütörtökön megint benn van, de másnap jöhet haza, ez megtöri a hosszú hetet. Nagyon jól haladtunk, de pár hónap múlva jött egy új pszichológus és leállította a dolgot, visszaállt a hétvégi hazajövés. Ettől Marci megint megzakkant, nem figyelt az órán, zavarta a többieket, innentől semmit nem haladt az iskolában, halálvágya volt, elkezdte bántani a gyerekeket. Akkor én írtam a kollégium vezetésének egy levelet, hogy a gyerek teljesen bezárkózott, ebből tragédia is lehet, én nem tudok mit tenni, de ha ez bekövetkezik, vállalják ők a felelősséget és engedélyezzék, hogy a médiában ezt én lehozzam. Ennek a levélnek az lett a következménye, hogy másnap reggel bevitték a gyerekeket az Alföldi utcai befogadó otthonba, mert én megőrültem, az anyuka meg nem elérhető. Én próbáltam fellebbezni, de ez október 23-a hetében történt, szinte egész héten zárva tartott a gyámhivatal.

Addigra a Esztinek volt albérlete, ezt anyagilag támogattam is, és oda ki tudta őket hozni, egy hónapot töltöttek az Alföldi utcában. De az az egy hónap elég volt arra, hogy tönkretegyék őket. Az ottani gyerekek teljesen elvitték őket rossz irányba. Előfordul, hogy bedrogozott gyerekeket visznek be éjjel, akik még ki se tisztultak, és a többiek az ő ordításukat hallgatják. Ekkor voltak a lányok 12-13 évesek.

A kollégiumba visszakerültek?

Nem, az anyjuk kétszobás albérletében helyezték el őket, akkor már nem volt a kollégium se, Pityu se. Ott pár hónapot töltöttek, de már elkezdtek bandázni, tartották a kapcsolatot az Alföldiben megismert gyerekekkel, elkezdtek járni terekre. Még hazamentek, de egyre később. Anett, a fiatalabb lány az anyjával is minősíthetetlen volt, egyszer Eszti felhívott, hogy kivágja a hetedikről, egy napom van elvinni a gyereket. Az öreggel, a feleségem új élettársával is állandóan veszekedtek, aki megbolondult, meg idegesíthették is a gyerekek, és bosszúból mindent tönkretett. Vettem nekik egy tévét, az öreg ledobta a földre, vettem egy hűtőt, elvágta a zsinórokat, végül a gyerekek szeme láttára megfojtotta a görényüket, amit nagyon szerettek. Én akkor már nem tudtam tartani a házat, annyi tartozás volt rajta, eladtam, béreltem egy telket, oda átvittem a konténert. Akkor Eszti kipaterolta a kislányomat, és vele mindhárom gyerek átjött hozzám a konténerbe.

De ez nem volt legális.

Nem, de akármeddig maradhattak volna, ha betartják a szabályokat. De a lányaim már nem tudtak megállni. Én minden reggel elindítottam a gyerekeket az iskolába, de a lányok csavarogtak, Anett már 50 órát hiányzott, hivatalból feljelentették az önkormányzatnál.

A gyerekek végig ugyanabba az iskolába jártak?

Igen, a Klebelsbergbe, legalább ez állandó volt. Akkor először Esztit rendelték be, ő gyorsan átpaterolta hozzám a felelősséget, pedig hivatalból nála voltak a gyerekek. Akkor már én sem tudtam mást tenni, mint kérni az intézeti elhelyezésüket.

Jövő héten azzal folytatjuk a beszélgetést, hogy mi történt a lányokkal az intézetben. A fotók még a régi házban készültek.