Anyák napja alkalmából az SOS-ben élő gyerekektől és fiataloktól idézünk, akik a nevelőanyjukról mesélnek.

Az otthon számomra két helyen van. Az egyik Battonyán van, ahol Panni, a nevelőanyukám és a testvéreim laknak. A másik Szegeden van, ahol már a viszonylag önálló életemet élem és ahol a barátaim vannak. Nem különböztetem meg a vér szerinti vagy az SOS-es testvéreket, nekem ők így egyben a családom.

(Zita, egyetemista)

tpa-picture-57890

Mielőtt az SOS-faluba kerültem, intézetben éltem pár hónapig. Anyu járt hozzám a nevelőotthonba, hogy szokjam meg. Közben jött anyukám is, de nem mindig. Emlékszem, anyu mutatta be Mamit. Mami hozott nekem gyurmát, gyurmáztunk ketten, csak utána az otthonban ellopták a többiek. Mikor másnap jött Mami, mondtam, hogy ellopták a gyurmát, de meg szeretném tartani a dobozát.

– Neked két anyud van?

Igen, Mami a nevelőanyum, meg az igazi anyukám. Az iskolában szokták kérdezni, milyen ott az SOS-ben. Mondom, hogy anyuval ott jó lenni. Melyik anyuval? – kérdezik. A nevelőanyukámmal.

(Panni, 11 éves)

Már az ifjúsági házban élek, de az ünnepeket a volt nevelőanyámnál töltöm.

(Szani, 21 éves)

Szeptemberben fogok hazakerülni. Örülök neki, csak Ildi néni, a nevelőanyám nagyon hiányozna. Nem engedi, hogy azt mondjam, Mami, pedig nagyon szeretném. Azt mondja, van anyukánk. Nem szereti, de én akkor is mondom néha. Nagyon szeretem, ő is szeret.

(Mercédesz, 14 éves)

tpa-picture-40698

Kedves Edit néni!

Közeleg az anyák napja. Elhatároztam, hogy ezzel a levéllel köszöntelek e nagy ünnepen.

Ha nem ment a lecke, akkor maga mindig segített. Sok mindent megenged, de ha kell, tud szigorú is lenni. Van, amikor megharagszik, ilyenkor elszomorodom, és sötétben látom a világot. De haragja szerencsére nem tart sokáig, én pedig elhatározom, hogy soha többet nem okozok szomorúságot magának, mert akkor nekem a legrosszabb. Mindent megtesz, hogy nekem még jobb legyen, hogy nekem boldog, kiegyensúlyozott kiskorom legyen. Szóval azt mondhatom, hogy maga a legkedvesebb és a legszeretetreméltó anyuka a világon. Gondoskodik arról, hogy a lakásban rend, az asztalon finom étel, a szekrényben tiszta ruha legyen. Senki sem pótolhatja magát, úgy szeretem, ahogy van. Én azért szeretem magát, mert kedves és aranyos. Nagyon köszönöm az adidas cipőt és amit eddig tett és tenni fog. Tudom, hogy ezzel a levéllel nem tudom megköszönni a sok szeretetet, sok törődést magának, de nagyon szeretem magát.

Szeretettel

Adri

(Adri, 9 éves, levele a nevelőanyukához)

_DSC7468-2

 

Az SOS Gyermekfalvak nevelőszülőket keres: http://www.sos.hu/neveloszulo
A jelentkezéseket erre az emailcímre várjuk: neveloszulo@sos.hu