Búcsú Alexandra anyajelöltként dolgozik a battonyai SOS Gyermekfaluban. A 21 éves lány a saját családjában szerzett tapasztalatot kisgyerekekkel, és később nevelőanyaként szeretne dolgozni, addig is egy másik nevelőszülő munkáját segíti.

Alexandra még csak két hónapja dolgozik a battonyai SOS Gyermekfaluban, de már anyajelölt, azaz, ha betölti a 24 éves kort, akkor nevelőszülőként hozzá fog tartozni egy fészekalja gyerek. Eredetileg pincér és szakács szakmával rendelkezik, ám nem talált állást, és a munkaügyi központban akadt rá a nevelőszülői felhívásra. „Anyu is nevelőszülő, ő mondta, hogy próbáljam meg. Én ebben nőttem fel, biztos menni fog.” Merthogy Alexandra anyukája már kilenc éve dolgozik nevelőszülőként egy másik hálózatnál, sőt maga a tizenegy éves Szandra javasolta, hogy vágjanak bele. Ő volt az ötödik gyerek a családban, a nagyobb testvérek már kirepültek, csak ő élt a szülőknél. „Láttam a tévében a gyerekeket, hogy éheznek meg szülőkre vágynak. Mondtam, hogy nálunk két gyerek elférne, ami étel elmegy, az is elég lenne nekik.” Először egy testvérpár érkezett, majd pár év múlva még két testvér. Akadt sok nehézség is, a gyerekek hiperaktívak voltak, de egyikükkel, a lánnyal nagyon jó kapcsolata alakult ki Szandrának. Azóta a nevelt gyerekek felnőttek és elköltöztek, de a lány azóta is visszajár. „Mikor Niki elment, egy hónapig vele álmodtam minden nap, hogy ott áll a kapuban, hogy visszajöttem.” A szülők tíz unokája is gyakori vendég a családban, így Szandra bőven szerzett tapasztalatot a kisgyerekekkel. „Anyukámtól lestem el, hogy kell a gyerekekkel bánni. Ha kell, szigorú, de nagyon szereti őket.”

Alexandra most az SOS egyik battonyai házában segít egy nevelőanyának, ahol kilenc gyerek él, totyogótól nagykamaszig. A munkája része, hogy rendet rak, takarít, foglalkozik a kicsikkel, segít a leckében, süt, főz. A gyerekek rögtön elfogadták. „Persze ki kellett ismerni őket, hogy kinek mennyit lehet engedni, kivel hogy lehet foglalkozni.” Alexandra jól érzi magát a nevelőcsaládban, egyedül a korai felkelést nem szereti, mert 30 kilométert kell minden reggel buszoznia, hogy reggel óvodába vigye a gyerekeket. Három év múlva szeretne nevelőanya lenni, addig megtanul mindent segítőként, amit jó bemelegítésnek tart.

A gyerekek ugyanúgy fordulhatnak hozzá a problémájukkal, mint a nevelőszülőhöz. A bekerülő gyerekek általában nehéz körülmények közül érkeznek, ha erről mesélnek, meghallgatja, de ő nem faggatja őket. „Én nagyon örülök neki, hogy velem elvannak, ha ízlik nekik a főztöm, ha jönnek haza az iskolából, és kérdezik, mi az ebéd.” Mivel szakács a szakmája, jókat főz a csapatnak, sokszor a gyerekek szavazzák meg, mi legyen az ebéd. A palacsintát, milánói makarónit, pizzát, süteményeket szeretik, legutoljára rizskochot készített csokoládémártással.

Ha a nevelőszülő szabadságra megy, akkor egy segítővel látja el a csapatot, egyedül még nem maradt a kilenc gyerekkel, de ez bármikor előfordulhat. „Az itteni gyerekeket elvállalom. De ha hirtelen átraknának egy más házba, hogy aludjak velük, attól félnék. Ha nem ismerem a gyerekeket, a szokásaikat, akkor picit nehezebb, meg kell szoknom őket is.” Ilyen feladatra előbb-utóbb meg fogják kérni, úgyhogy már készül egy esetleges „beugrásra”.