Ernő 33 éves, csecsemőként került állami gondozásba, tízévesen az SOS-be. Hobbiját követve ma egy sikeres kisvállalkozást vezet.
Ernő csecsemőként került be a gyermekvédelembe, öccsével együtt. Szülei sose látogatták, annyit tud róluk, hogy nagyon fiatalon, pénztelenül érte őket a gyerekek érkezése. Ernő az első tíz évét egy gyerekotthonban töltötte, öccsével együtt, eközben volt egy kísérlet nevelőszülőhöz helyezésükre, ami nem sikerült, ezután kerültek át az SOS egyik gyermekfalujába egy nevelőanyához, Ancsika nénihez.
Ernő nem sok emléket őriz a gyerekkorából, de az SOS-ben jól érezte magát, összetartó volt a közösség. „Sose láttam boldogtalannak, Ernő mindig pörgött, jókedvű volt, nem látszódott rajta, hogy ő a gyerekfaluban él, vagy sem. Ha elsőre találkozott volna vele az ember, nem mondta meg volna róla, hogy ő a családjától külön él, mindig boldog volt, én úgy láttam” – emlékszik vissza Mihály, Ernő gyerekkori iskolai barátja.
Sok segítséget kapott a faluban, szakemberek foglalkoztak velük. Bár a későbbi eredményei szerint Ernő kifejezetten jó képességű fiatal, az iskolában sokszor tapasztalt megkülönböztetést az állami gondozotti lét miatt. „Akárhogy tanultam, hármasnál jobb jegyet nem kaptam. Nyolcadikban elég csúnyán összevesztem az osztályfőnökömmel, érdekes módon utána tudtam normális jegyeket is kapni az eredményeimre, de addig nem. A diákok egész jól elfogadtak minket, gyerekfalusokat, de a tanárok elég sokszor hangot is adtak neki, hogy az ő pénzükből vagyunk mi tartva, meg nekünk mindenünk meg van. A mi életünk kategóriákkal jobb volt, mint sok iskolatársunknak, vagy esetleg tanárnak. Nyilván fájt nekik.”
Ernőnek 18 évesen távoznia kellett a gyermekfaluból, mert a nyári keresetéből engedély nélkül vett magának egy autót. (Olaszországban dolgozott rendszergazdaként.) Ezután az iskolából kitették, túl sok hiányzás gyűlt össze. Ő azonban nem kallódott el, dolgozni kezdett, és estin folytatta a középiskolát.
„Akkor látták, hogy itt valószínűleg nem jól sikerült egy döntés, és megkerestek az Ifjúsági Házból, hogy ők csak-csak fölkarolnának, és próbálnák elősegíteni az előremenetelemet. Ők segítettek az érettségire való fölkészülésben, akkor utána beiratkoztam segítségükkel a főiskolára, azt sikeresen el is végeztem, számítástechnika-technika tanárként. És közben, még a főiskola előtt alapítottam meg a cégemet.”
A 2008-ban megalapított cég egy sikeres mikrovállalkozást, internetszolgáltatással foglalkozik, 36 települést fed le. A szokatlanul ambiciózus fiú tehetsége ugyanis már korán megmutatkozott a számítástechnika, a szerelés iránt. „Nem rítt le róla, hogy ő SOS gyerekfalus. Van esze, de motiválni kell, nagy szája volt, de lehetett kezelni. Ő a technika ördöge volt, mindig, mindent bütykölt, rádiót, technikát, ő felelet a hangosításért mint technikus, ezt fejlesztette tovább olyan szintre, hogy most is ilyen szakmában dolgozik” – emlékszik vissza Géza Ernőre, aki először matektanára volt a fiúnak, és később került az SOS-be, ahol szoros kapcsolatban volt Ernővel.
Ernő is dicséri utólag az ifiház dolgozóinak hozzáállását. „A mai tartjuk a kapcsolatot, nagyon sokat tettek értem. Azt nézték, hogy segítsenek az embernek, nem az volt a hozzáállás, hogy keressük meg a felelősöket, hanem, hogy oldjunk meg egy problémát, hogy lépjünk tovább.” Sokat segítettek neki az érettségire felkészülni és a főiskola első éveiben.
Feltűnő a kontraszt Ernő és a gyermekvédelemből kikerültek történetei között, ahol visszatérő elem, hogy az önálló életvezetést, csekkbefizetést, pénzbeosztást nem sikerült teljesen elsajátítani a falu védettségében, és a fiatalok sokszor a saját hibájukból tanultak később. Ezt Ernő is a saját bőrén tanulta meg, előfordult, hogy elkevert egy csekket. Ugyanakkor kezdettől határozott célja volt, ezt követi, és eddig megvalósította. „Sokszor voltak nehéz pillanatok, de akkor mindig jobban hajtottam, nem roskadtam magamba.”
A testvére kicsit más pályát futott be, ő mentális problémái, öngyilkossági kísérlete miatt átkerült egy másik intézetbe, majd vissza a gyermekfaluba. Ő nem annyira motivált, mint Ernő, bicikliszerelő lett, de egymással tartják a kapcsolatot. A vér szerinti családból mással Ernő nem tart kapcsolatot, ez a téma nem is foglalkoztatja, előre néz.
A jövőbeli tervei között a cég további növekedését említi meg. Van egy párkapcsolata régóta, gyereket egyelőre nem terveznek, „de ha úgy alakulna, akkor se volnánk megijedve.”
Van egy baráti köre, gyerekkori (de nem SOS-es) ismerősökből. Saját, kertes házban élnek a párjával, amihez saját halastó, gyümölcsöskert is tartozik, és épp most tervezi lecserélni az autóját. Igyekszik maga is segíteni az SOS-nek, a cége adja a digitális tévéhálózatot, internetet több területnek. Géza ehhez csak annyit tesz hozzá, hogy Ernő valóban a legsikeresebb neveltek egyike, ám a munkamánia reális veszély a fiatal vállalkozóra nézve.
Kikerült fiatalok: jövőbeli tervek
Az SOS Gyermekfalvak kutatása az SOS-ből kikerült fiatal felnőttek életútját vizsgálta, összehasonlításban más intézményben, gyermekotthonban felnőtt állami gondozott fiatalokéval. 10 SOS-ben felnőtt fiatalt és 4 máshol nevelkedett fiatalt kérdeztek. A felmérés vizsgálta a megkérdezett gyerekkorát, családi kapcsolatait, élményeit a gyermekvédelemről, iskolai életútját, jelenlegi élethelyzetét, jövőbeli terveit.
Az SOS-ből kikerült fiatalok terveiben központi szerepet játszik a boldog családi élet, a gyermekek biztonságos felnevelése. Rövid távon nagyobb vagy saját lakás, ház vásárlását említették a fiatalok, külföldön dolgozni, tanfolyamot végezni, komolyabb párkapcsolatot és gyereket szeretnének.
Hosszabb távon (5-10 év) a boldog családi életet, gyermekvállalást, jó munkahelyet, anyagi biztonságot szeretnének. A gyermekes anyáknál rövid- és hosszútávú tervekben is a család, a gyerek az elsődleges, szeretnének visszatérni a munkába, biztos jövőt, szeretetteli kapcsolatot biztosítani a gyerekeiknek. Általában az SOS-ből kilépett fiatal felnőttek elégedettek a jelenlegi helyzetükkel, és a terveik is reálisak.