A Horváth lányok közül az egyik rendkívül súlyos testi és szellemi fogyatékossággal született. Ez a tragédia és a beteg gyerek nevelésével járó érzelmi teher olyan pszichés betegséget idézett elő az édesanyánál, hogy bármennyire szerette is a gyerekeit, sajnos alkalmatlanná vált a nevelésükre.
A négy egészséges kislány Marcsi SOS-családjában talált új otthonra, ahol már másik két gyerek is nevelkedett. A nevelőanyuka nagyon szívén viseli, hogy a gyerekek ne veszítsék el a kapcsolatot édesanyjukkal, ezért időről-időre segíti a lányok és az anyuka találkozását.
Naplójának bejegyzéseiben is erről mesélt.
06.10. „Vége az iskolának. Hiányzik a lányoknak az édesanyjuk. Egyre többet emlegetik, a kisebbek le is rajzolták.”
06.15. „Az az ötletem támadt, hogy elmegyünk Szegedre a Vadasparkba, kirándulunk egyet, és ott, Szegeden találkozunk az anyukával. De nem szólok előre a lányoknak, nehogy csalódás érje őket, ha nem jön össze a találkozó.”
06.16. „Hívtam az anyukát, hogy megyünk, és délután tudunk a Mars téren találkozni. Ígérte, ott lesz. Csak hát a pszichés betegség miatt semmi nem biztos. De eljön, én érzem, hogy igen!!! Ott lesz a Mars téri buszmegállóban, és a lányok három hónap eltelte után újra megölelhetik anyukájukat.”
06.19. „Készülnek az uzsonnák, tea kerül az üvegekbe. Megtelik a hátizsák, kis tatyó, ki miben hozza az elemózsiáját. A közös zsákban apró édesség, csoki, cukor lapul, ami nélkül nem indul el az ember, ha hat gyerkőccel megy kirándulni.”
06.20. „Korán reggel, a 7.15-ös busszal megyünk. Végre kirándulunk, hisz az egész tavaszi szünetben végig faggattak a lányok, hogy megyünk-e valahova a szünidő alatt. Szegedre érünk, nagyon szép idő van. Sok-sok képet készítettünk az állatokról, madarakról, magunkról. Azután villamosra szállunk, három megálló, és jön a séta. Kézen fogom a lányokat – lelkemben boldogság –, és iparkodunk a buszpályaudvarra. A lányok a Mars tér forgatagában messziről kiszúrták, hogy ott van az édesanyjuk. Már szaladnak is! Betti kicsit később ér oda, neki már nem is marad hely, az anya nyakán csimpaszkodnak az apróbbak.”
„Ezek a pillanatok azok, amikért bármikor újrakezdeném! Amikért érdemes nevelőszülőnek lenni! A szívem kiugrik, a könnyeimet nyelem. De nem ronthatom el jókedvüket a sírásommal.”
„A lányok nagyon-nagyon boldogok. Ez a legnagyobb öröm a világon. Másoknak örömet okozni.”
SEGÍTS KÉRLEK, HOGY MINDEN SOS GYEREKEKNEK SIKERÜLJÖN OLYAN PROGRAMOT SZERVEZNI, AMI SZÁMÁRA A LEGJOBB, AMITŐL GAZDAGODIK!
2500 Ft
moziba visszük a gyerekeket!
5000 Ft
Állatkerbe megyünk!
10 000 Ft
Irány a strand és a csúszda!
Ha inkább banki átutalással szeretnél adományozni :11600006-00000000-27035696 ERSTE Bank
SWIFT: GIBAHUHB
IBAN: HU31 HU31 1160 0006 0000 0000 2703 5696
A megjegyzés rovatba írd be: „NYÁR – ONLINE”