Számtalan oka lehet annak, hogy egy család olyan helyzetbe kerül, hogy a gyermekéről nem tud gondoskodni, és az állami gondoskodásba kerül. A leggyakoribb okok a szülők alkoholbetegsége, elhanyagolás, bántalmazás – mindezek sokszor a súlyos szegénység következményei.
Vannak különleges esetek is, amelyekre szintén tudnunk kell reagálni.
Anyukája tragikus élete miatt nem tudta, hogyan kell gondját viselnie kislányának. Nem bántotta a gyereket, de nem törődött vele. A kislányt súlyosan elhanyagolt állapotban emelték ki a családból. Egy nevelőszülőhöz került, aki saját és SOS gyerekei mellé nagy szeretettel fogadta be a kócos, beszélni nem tudó, éppen lázas kislányt.
A gyerek az ételt kézzel ette, a levest a tányérból itta. Semmilyen szokást, szabályt nem ismert, nem járt bölcsődébe, óvodába.
Mónika beszédén logopédus segített, nevelőszülei is sokat beszéltek hozzá. Lett egy jelmondatuk is:
A törődésnek hála ma már teljesen érthető a beszéde, sokat csacsog, és szépen használja az evőeszközöket is, nem csak otthon, hanem az óvodában is, ahol sok barátot szerzett. Már majdnem mindent megtanult, amit egy hercegnőnek tudnia kell!
Támogasd Mónikát, és a hozzá hasonló sorsú gyerekeket, hogy az SOS Gyermekfalvakban minden, vér szerinti családját elvesztett gyerek átélhesse az igazi, családi karácsony élményét!
Ha inkább banki átutalással szeretnél adományozni :11600006-00000000-27035696 ERSTE Bank
SWIFT: GIBAHUHB
IBAN: HU31 HU31 1160 0006 0000 0000 2703 5696
A megjegyzés rovatba írd be: „MÓNIKA”
[ninja_form id=4]