A bántalmazás létező jelenség a gyermekvédelemben is

az SOS Gyermekfalvak beszél róla, tesz ellene

Az SOS Gyermekfalvaknál a legfontosabb szempont, hogy a vér szerinti szüleiktől kényszerűségből külön élő gyerekeknek megfelelő gondoskodást és védelmet nyújtó környezetet biztosítsunk, amely megelőzi, megakadályozza a gyermekbántalmazást, illetve esetleges előfordulása esetén megfelelő választ ad rá.

Az SOS Gyermekfalvak határozottan elítéli a gyermekbántalmazás minden formáját, akár a szervezeten belül, akár bárhol máshol történik. Az Alapítvány a Gyermek jogairól szóló ENSZ Egyezmény szellemében tevékenykedik: munkánk alapját a gyermek legfőbb érdeke adja.

Az SOS Gyermekfalvak elsőként vezetett be Magyarországon a gyermekvédelmi szervezetek között gyermekvédelmi jelzőrendszert az esetleges sérelmek, bántalmazások kivizsgálására 2013-ban. A jelzőrendszercélja, hogy a lehető leghamarabb felismerjük és kezeljük a bántalmazást. A beérkezett jelzéseket 24 órán belül minden munkatárs köteles továbbítani az illetékes szakemberekből álló stábnak, amely 48 órán belül megkezdi a kivizsgálást. A jelzésről tájékoztatjuk az illetékes szerveket, személyeket, valamint megtesszük a kötelező jogi lépéseket. Jelzés esetén azokat az ügyeket is kivizsgáljuk, amelyek 2013 előtt történtek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott, 2018. július 1-től hatályos gyermekvédelmi protokoll alapján az SOS Gyermekfalvak átalakította gyermekvédelmi jelzőrendszerét, minden egyes ügyben annak megfelelően járunk el.

A konkrét esetkezelésen túl segítjük a megelőzést. Fontosnak tartjuk, hogy a nálunk dolgozó nevelőszülők és támogató szakemberek is tisztában legyenek a gyermekek jogaival, felkészültek legyenek a különböző nehéz élethelyzetek kezelésére, ezért háromévente kötelező részt venniük a gyermekek jogairól, és az erőszakmentes nevelésről szóló képzésen.

A gyerekek megerősítése és tájékoztatása céljából számukra az informális beszélgetéseken túl gyerekjogi képzést szervezünk, hogy felismerjék a bántalmazás különböző formáit, tudják, kihez fordulhatnak sérelem esetén.

A gyermekbántalmazás megelőzése és hatékony kezelése kapcsán az Alapítvány – a hazai jogszabályok figyelembevételével – az alábbi dokumentumokban foglaltak szerint jár el:

A dokumentumok az alábbi területeken fogalmaznak meg kötelező iránymutatást: tudatosság, megelőzés, jelzés és esetkezelés.